Bibliotheque Pascal
Hajdu Szabolcs leginkább a
Fehér tenyér óta ismert mint rendező. Azonban ez már korántsem hasonló ahhoz az életrajzi filmjéhez. Ugyanis (szerencsére) ez teljes mértékben fikció. Egy román "mágikus-realista horrormese" (est - csmozi) ez.
Mona a kezdetekben ide-oda sodródik a világban, és furcsa dolgok történnek vele. Születik egy kislánya egy Viorel nevű bűnöző fiútól, akinek különleges tulajdonsága, hogy kivetülnek az álmai a valóságra. A film során kiderül, hogy ezt a „tehetséget” a kislány is örökölte tőle. Céltalanul bolyong gyermekével, a megélhetését alkalmi vásári komédiázásból fedezi. A mindaddig elveszettnek hitt apjával való találkozása folytán, gyermekét hátrahagyva Londonban találja magát egy Pascal könyvtárának nevezett luxuskuplerájban. Itt értelmiségiek végzetes vágyainak, valamint a különc tulajdonos, Pascal beteg elméjének foglya, és játékszere lesz. Monának minden erejét és, józan eszét latba kell vetnie ahhoz, hogy ebből a helyzetből kiszabaduljon.
Előzetes |
Imdb
1209
1
Film Izé
Yonderboi - Soulbitch
(Fogarasi László - Lélekpicsa) :)
Wiki MSP
Nyugotdan kijelenthetjük hogy a magyar elektronikus zenei forradalom első jeles képviselője.
Zságer Balázzsal (Zagar) lépegetett fel aztán önállósódtak... nem szeretem dobozolni a gyereket ezért az egyébbe raktam de mások szerint: downtempo, trip-hop, chillout, elektronikus, lounge,
806
0
Zene Izé
545
0
Zene Izé
Az orosz egyszerűség és hatékonyság nagyon szép példája. :D
14485
1
Izé
Gondoljatok bele abba, hogy hányan ugrálhattak ugyanígy Avataros pólóban. :D
7591
1
Izé
Sleepbox - ez most kivételesen nem a japánoktól, hanem az orosz
Arch Group-tól (ott még több kép).
11229
3
Izé
Merevlemez óra felpörgetve
Minimál design és kifinomult technológia. A tökéletes kombináció.
2955
1
Tech Izé
Így fejezd be az orális szexet - Más nők így csinálják! (18+)
2091
0
Pink Izé
Egy óra, amiből csak 16 darab készül
6928
3
Izé
Chasseurs de dragons (Sárkányvadászok)
Ahány sziget, annyi sárkány. Lebegő, láthatatlan tavak, írástudatlan, jelentéktelen királyok, mogorva földművesek. Eme fura kis univerzumban van két hős, izé annyira nem is hősök. Inkább két balfácán, akik a zsét felmarkolják előre a sárkányt meg békén hagyják. Viszont Zoe, a király kislánya még hisz a tündérmesékben, és reméli, hogy ez a két tróger gépes megmenteni a világot.
A mese egy francia képregény (amiről nem találtam linket csak a
mese sorozatról, de ott írják, hogy Franciaországban kapható a képregény sorozat) adaptációja, ami engem a
Shakes & Fidget-re emlékezetet. Ez a mese is egy anti-tündérmese, mint a Shrek. Akik azon jól szórakoztak, ezen is jól fognak.
Imdb
1114
0
Film Izé
Egy óra, amiből csak 16 darab készül
7295
2
Tech Izé
Egy igazán jól sikerült szívatás. :D
Itt pedig a visszavágó! ;)
(lehet nyugodtan írni, hogy fake, photoshop, stb.)
17459
6
Izé
The Runaways
A film a 70-es évek egyik tinédzser rockbandájáról, a
The Runaways-ről szól, konkrétabban arról az időszakról, amikor híresek lettek. Első slágerük, a Cherry Bomb Amerikában mérsékelt sikert aratott, albumaik Japánban viszont óriási feltűnést keltettek. Épp ezért a banda a japán rajongóknak megfelelni vágyásból Japánba tervezett turnét, az azonban nem egészen úgy sikerült, mint amit reméltek…
Ez az életrajzi film valószínűleg igényesebb darab lesz a rock világáról, mint például a
Bandslam. Tinédzserekről szól ez is, csak ugye nem éppen a mai korban, plusz még ahhoz, hogy jobbnak tűnik az is hozzá járul, hogy nem holmi csinált színésznőcskékkel dobják össze a filmet, hanem olyanokkal akik már bizonyították tehetségüket.
Imdb
801
0
Film Izé
Legend of The Guardians (Ga-Húl őrzői)
Soren, az ifjú bagoly, egész életében arról álmodozott, hogy a nemes Ga’Hoole-klán tagja lesz. Egy szép napon elrabolják a St. Aggie gonosz baglyai, hogy agy mosott harcost faragjanak belőle. Soren, és új cimborái azonban megszöknek, és Ga’Hoole szigete felé veszik az irányt, hogy a bölcs, és nemes baglyokat segítsék a St. Aggie zsarnokai ellen folytatott harcban.
A
regény (ami sorozat, és valószínűleg később találkozhatunk még a mozikban a többi résszel is, ha ez sikeres lesz) adaptációjában, az animált állatok hangját nagyszerű színészek fogják kölcsönözni, de ezt csak azért írtam le, hogy a regény szó ne árválkodjon a történet alatt. :)
Imdb
1553
1
Film Izé
"Hell mami", avagy az ördög nagyanyja. :D
12132
2
Izé
Az Ördögtorony (
Devils Tower) Wyoming északkeleti részén található. Tudósok szerint egy ősi vulkán magja, amely hosszú évmilliókon keresztül volt kitéve az eróziónak és a Belle Fourche folyó sodrának. Ismerős lehet a
Harmadik Típusú Találkozások című filmből is, ahol a torony a félelmetes anyahajó leszállóhelyeként szerepelt. Egy ősi Kiowa indián legenda szerint a torony akkor keletkezett, amikor egy felbőszült medve üldözni kezdett hét kislányt. A történet szerint a kislányok menekülőben felugrottak egy alacsony sziklára, mely nőni kezdett, és olyan magas lett, hogy a vadállat már nem érhette el őket. A torony oldalán a medve karmainak nyomai láthatók.
6962
11
Izé
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a
gubacs.
A gubacs növényi szövetekben kifejlődő rendellenes sejtszaporulat, illetve sejtméret-növekedés, amely valamilyen más élő szervezet (vírus, baktérium, fonalféreg, rovar, atka stb.) tevékenységének hatására jön létre. A gubacs a benne vagy rajta élősködőknek az időjárás és ellenség ellen védelmül, lakóhelyül, költőfészkül és táplálékul is szolgál.
Egy érdekes példa az ugráló gubacs.
4532
2
Izé
Spirál analóg óra Angliából.
3581
4
Izé
Spirál analóg óra Angliából.
3928
3
Tech Izé
Meglepő tények a tüsszentésről
751
0
Pink Izé
Állóképesség szükséges az igazán jó szexuális élethez
897
0
Pink Izé
Őrületes szögek. :)
1177
1
Sport Izé
DJ Teller Zsuzsi néni után itt egy kicsit brutálabb DJ Nagyi.
7451
2
Izé
Mit hoz a tavasz a szerelemben? - Születésnapod megmutatja
1023
0
Pink Izé
Így zenélnek a sorozatsztárok!
Band from TV
Lean on me
Hard to Handle
Tagok:
Greg Grunberg - Hősők
James Denton - Született Feleségek
Jesse Spencer - Dr. House
Bob Guiney - Amerikai Nagy Ő
Adrian Pasdar - Hősők
Scott Grimes - Vészhelyzet
Hugh Laurie - Dr. House
És még: Teri Hatcher, Bonnie Somerville, Jorge Garcia, Zachary Levi,....
949
2
Zene Izé
Szörfözés a
Severn folyón, ahol a világ második legmagasabb árapály jelensége figyelhető meg(kb. 15,4m), így jelentős méretű
torlóár alakul ki és ez használják ki az extrém vízisport kedvelői.
(thx 1nessa)
1046
0
Sport Izé
A képkek, amelyek végül kimaradtak a
Másnaposok stáblistájáról.
4213
2
Film Izé
Béltisztító, salaktalanító rostdiéta - 7 nap, 3 kiló
Óriás képgalériával!
1148
0
Pink Izé
Felháborító a szexuális jellegű anti-dohányzás reklám
901
0
Pink Izé
Grimm nagyi Csipkerózsikája - egy oscar-várományos animációs rövidfilm.
Mese és valóság határvidékére kalauzolja el nézőjét Nicky Phelan rövidke animációja, melyben egy töpörödött öregasszony kínozza kis unokáját az esti mesével, gondoskodva arról, hogy a gyermek egy percre se hunyja le a szemét az éjszaka folyamán.
1473
1
Film Izé
7 tévhit, amit még az orvosok is elhisznek
493
0
Pink Izé
"Az a
srác pedig hova nyúlkál, óóó, a kezeivel?" :D
983
0
Sport Izé
Okok arra, hogy korábban kelj fel reggel!
Tudtad, hogy ha minden nap 1 órával korábban kelsz, évi 15 nappal meghosszabbítod az ébrenlétet?
449
0
Pink Izé
Nem csak a 20 éveseké a világ. :D
7068
5
Izé
Így szabadulj meg az aknétól örökre!
Egy biztos módszer
962
0
Pink Izé
Mennyivel jobb, ha az ember az álmait éli... :)
Ez az idős bácsi 9 szívműtéten esett át, 15 féle gyógyszert írtak föl neki az orvosok, de a mellékhatások miatt abbahagyta a szedésüket. A gyógyszerre szánt pénzből harmónikákat vett a gyerekeknek, tanítja őket és ébrentartja bennük a zene iránti szenvedélyt, amíg csak tudja.
6278
6
Izé
Kadykchan a sok kicsi város közül az egyik volt a Szovjetunióban, amelyik az unió szétbomlása után elnéptelenedett (korábban szerepelt már
ebben a postban több szellemváros között). A várost
Pripjatyhoz hasonlóan hirtelen hagyták el, így ha valaki manapság látogat el oda, öregedő játékokat, könyveket és más holmikat talál ott.
11148
8
Izé
Találtak "pár" (kb. 200) tankot az Urál hegységben. Nézzen mindenki körül otthon, hátha hiányzik egy (az enyém szerencsére megvan).
11611
5
Izé
Mai ismeretterjesztő rovatunkban bemutatjuk az
imádkozó sáskát, "amely valójában magyar nevével ellentétben nem is sáska. Magyarországon védett, eszmei értéke 2000 Ft. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll - nagy étvágyú, kíméletlen ragadozó, megfigyelték, hogy a rovarok mellett kisebb gyíkokat, kígyókat, madarakat és apró emlősöket is elfogyaszt."
Érdekességként még annyit, hogy a kung-fu harcművészetben is létezik
imádkozó sáska stílus, amelyről bővebben
itt olvashattok.
8081
5
Izé
Lépj be a képzelet birodalmába, ahol káprázatos látványvilág
vár rád a valóság és az álmok találkozásának
síkján! Satoshi Kon, a műfaj mesterének lebilincselő
animethrillere egy forradalmi gépezet körül forog, amely
lehetővé teszi, hogy tudósok nyomon kövessék pácienseik
álmait. Amikor a szerkezetet ellopják, egy félelmet
nem ismerő detektív és egy zseniális pszichiáter összefog,
hogy együttes erővel küzdjenek meg az elvetemült
álomterroristával és visszaszerezzék a gépet.
Anime Addidct /
Wiki (angol)
817
2
Film Izé