REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Lichtenberg-féle ábrák

(elektromos porábrák) keletkeznek, ha a szigetelő lemezre, p. gyánta- v. ebonitlapra vezetőn át elektromosságot bocsátunk s a lapot azután korpafűmag-liszttel, kénvirággal, v. miniumporral behintjük. Ha alapra vezetett elektromosság pozitiv, a keletkező ábra csillagos szerkezetü, elágazó sugarakkal, mig a negativ elektromosság esetében kisebb területü, köralaku foltok keletkeznek. Lichtenberg, ki az ábrákat először észlelte, kis fémcsövet helyezett a gyántalapra s azon keresztül engedte az elektromos szikrát a lapra. Az ábra láthatósága onnan van, hogy a por, melyet a lapra hintünk, a rázás folytán elektromos lesz és a gyántalap azon részeire rakódik, melyek vele ellenkező elektromosságuka. A kénpor vászonzacskóból kizárva, negativ, a minium pozitiv elektromosságuvá lesz s ha a két anyag keverékét hintjük a lapra, sárga és vörös árnyalatu rajzok keletkeznek. A L.-féle ábrák előállítását Antolik Károly nagy tökéletességre vitte az által, hogy az egyik oldalon ónlemezzel bevont üveglapra két fémcsúcson át lejdai palackot sütött ki s a lapra azután kénminiumpor keverékét hintette. Gothard Jenő fotográfiai száraz lemezeken idézett elő igen szép rajzokat. (V. o. Természettudományi Közlöny 1882. és 1888-ik évfolyamát.) Az ábrák keletkezését a vezeték körüli levegő sajátságos mozgásából magyarázzák. (Pallas Nagylexikon)
6079 2 1 Izé
janO: enyit nincs szivem olvasni!
Mell kiegészítők
5534 0 0 Izé
Elvileg az év végén nyílik meg Dubaiban a világ első víz alatti luxus szállodája, a Hydropolis. Kicsit megalomán a sejk? ;)

És akkor még nem is említettem pl. az iP od-formájú felhőkarcolót, ami előreláthatólag 2009-re lesz kész.
5326 1 6 Art Izé
bungle: http://www.pushpullbar.com/forums/showthread.php?t=5233
janóóóó: minek mennének az emberek viz allá
Sügér: Meg a Cápa x. részének (már nem emlékszem hanyadik), mikor a víz alatti turista látványossá [...]
Mind a 6 komment
Elvileg az év végén nyílik meg Dubaiban a világ első víz alatti luxus szállodája, a Hydropolis. Kicsit megalomán a sejk? ;)

És akkor még nem is említettem pl. az iP od-formájú felhőkarcolót, ami előreláthatólag 2009-re lesz kész.
5716 3 6 Izé
bungle: http://www.pushpullbar.com/forums/showthread.php?t=5233
janóóóó: minek mennének az emberek viz allá
Sügér: Meg a Cápa x. részének (már nem emlékszem hanyadik), mikor a víz alatti turista látványossá [...]
Mind a 6 komment
Jó móka lehet a japánok új játéka (főleg mikor hátrafelé repülsz, alattad meg a nagy semmi). :)

Hivatalos site. A videót se hagyjátok ki!
4905 0 1 Izé
janóóóó: vidipark király
Szexi meseruhák óóó jeee :)))
12759 6 6 Izé
hammer: lennék én ferkas egy ilyen Piroska mellett
veryhard: Cuki
matchpoint: milyen vóna:)
Mind a 6 komment
Művészi tartályok :)))
1696 0 1 Art Izé
janóóóó: :)
Művészi tartályok :)))
1587 1 1 Izé
janóóóó: :)
A világ első drunk metal bandája
2351 0 5 Izé
EarthPie: Ááááá, ez is fenn van???? Jeeee imádom őket XD Nyárfa utcai rettenet rulz...
Deddy_83: Ezzzzazzz ecséém!!! :)
janóóóó: lehet hogy első de hogy utolsó az biztos!
Mind a 5 komment
Adj egy smacit! :)

4256 0 10 Izé
andici_25: ez tenyleg aranyos ,az oroszlanok ilyet is tudnak? nem csak olyat hogy hammm? en nem mernem olyan ny [...]
Norcsi: Ehhez meg kell nézni a videót is :)) Szerintem nagyon aranyos!
bungle: A sztori az, hogy a nő megmentette az oroszlán életét. Kiraktam ide a videót: http://www.funpic [...]
Mind a 10 komment
Ahogy a profik masszíroznak...

Egy másik páciens

Svéd nyakmasszázs... + még egy nyakspecialista

Kezdő shiatsu masszőr

Thai gyomormasszázs
3369 0 1 Izé
Balázs: hát igen...............:))
Munkahelyi karácsony
1853 0 4 Izé
Balázs: és karácsony van még????nem!!!!akkor meg????????
Connektor: Had egészítsem ki: aztán b*sznak....dolgozni legalább is. :) De hát Jancsika ezt ugyse értehet [...]
Halász: Hmmm munka helyi szex karácsonykor... gondolkodj már janóóóóó :D bemennek aztán basznak.
Mind a 4 komment
Tudod mit csinál a villanykörte a mikrosütőben? Nézd meg a videót és megtudod...
8245 1 4 Izé
Hehe: Akkor nézzétek meg a CD lemezt, az nem robban... De ezt kipróbálom holnap a munkahelyemen. :D
Balázs: ez lesz a fizika kisérletem tesó:DDD..................
Élien: Na ezt mindenki próbálja ki otthon gyerekek! (..de inkább másnál..)
Mind a 4 komment
Olyan légpárnás rolleres motoros lebegős nemistudommi.
2657 0 3 Autó Izé
Balázs: ühüm:)))hát hogyne:)))
janóóóó: az az !ize e rakéta
bungle: Izé? ;)
Olyan légpárnás rolleres motoros lebegős nemistudommi.
3457 0 3 Izé
Balázs: ühüm:)))hát hogyne:)))
janóóóó: az az !ize e rakéta
bungle: Izé? ;)
Az a csodálatos, misztikus 6174-es szám.
6114 0 11 Izé
Balázs: 0468 szám nem létezik szal itt megbukik
matchpoint: nekem most se magas baszod:D csak értelme nincs............
QoQ: Azért kell, hogy tanulj, tinó. Egyszer talán nem lesz magas neked...
Mind a 11 komment
Szex is, meg művészet is, meg fantázia is - néha gyomor is kell hozzá...
12681 1 5 Art Izé
Magester: A bőr is látszódik, szval szinte minden!
Balázs: a fasz télleg látszik a röntgenen???:))))nem hinném!!!!!!4 amúgy király
DD: Volt valami távol-keleti oldal, ahol csúszómászókat használnak pornóhoz, azért az én szemsz [...]
Mind a 5 komment
Azért szeretem az e-bayt, mert ott mindent lehet kapni, olcsón. Még ilyen láthatatlan gyémántgyűrűt is!
2520 0 7 Izé
Balázs: ezt nem vágom:)
izébigyó: Na, már levették... Mindegy, itt a kép, azt árulták, meg a benne levő láthatatlan gyémántgy [...]
Pajtás: Tök jó, ilyen láthatatlan e-mail címet hol lehet regisztrálni? :)
Mind a 7 komment
6 méter magas torta. Nyammmi!!!
1375 0 5 Izé
Balázs: kizárt hogy 6 méter a cukrász csaj 160cm*3 az csak 480 szentem:)
Baci: Sokat azért nem tévedett
XxX: Tudsz olvasni? Ott van a cikkben.
Mind a 5 komment
Hátraszaltó majd' 10 méter magasról.
5259 1 8 Izé
Balázs: jól keni:)))
gadfhgdfg: Van Debrecenben egy 4.4m magas negyedív, ami ránézésre kicsit alacsonyabb ennél.
wap: Pontosan 9.144.
Mind a 8 komment
A néni gondolom nem szeret takarítani, ezért megépítette az öntisztító házat.
5793 0 3 Izé
Balázs: király
senkise: hát....nem ejtett ámulatba....
janóóóó: vagy nem tud vagy már nem bir!
Plen - a görkorizó, gördeszkázó robot.
A videó már nincs kinn az oldalon, de olyan jó fej vagyok, hogy kerestem nektek másikat. ;)
Video 1
Video 2 (itt gördeszkázik)
2235 0 5 Izé
Balázs: még viszonylag kezdetlegesnek nevezhető de faja és még királyabb lesz........
Su: főleg, hogy az nem szerepel a filmben, mikor 100-ból 99x felborul
Opra: Tetszik, de soha nem voltam oda a robotokért. Arra viszont kiváncsi lennék, mikor érnek el oda, [...]
Mind a 5 komment
Ha szereted a kabócákat, mindenképp szerezz be egy ilyen guszta lámpicskut! ;)
1734 0 4 Izé
Balázs: hát igen:)
Luflee: Persze, a csináld magad akció keretében. Fogsz egy üveget, akár befőttes, vagy akár valami sz [...]
janóóóó: tényleg :):))
Mind a 4 komment
Talán még valaki emléxik Lexikére... Imádom a hangját! :D
10020 2 26 Izé
fiori: Csak szólok, hogy ez a lány tényleg beteg, azért beszél így. Ha neki az volt a vágya, hogy kà [...]
markoZ: A Budapest TV egy pénzmosó...semmi más. Akámilyen szar, akármennyien nézik, nekik mindegy.
Zoé: "Genetikai hulladék" :)))
Mind a 26 komment
Kicsit mázlija volt? ;)
8314 0 3 Izé
veryhard: Iszonyatos mákja volt...
Balázs: nincs olyan szerencsénk............:))XDDDD
janóóóó: A hozzászólás törölve.
Ki nyer ma? ;)
A jobb sarokban Ben Cook, az sms írás gyorsasági bajnoka.
A bal sarokban egy, a Nuance Mobile Dictation beszédfelismerést használó ember.
Kérem tétjeiket megtenni (mielőtt végignézik a videót)! :)
7062 0 26 Izé
Valaki: Hát én a gyorsíró pait szivesebben hasznosítanám, nem tudom, hogy pl. a buszon mennyire tudja [...]
Su: én inkább annak örülnék, ha értelmesebb fejlesztéseket kellene kifizetnem.
bungle: Kicsit takarítottam a kommentek között. :) És hamarosan csak regisztrációval lehet kommentáln [...]
Mind a 26 komment
A 10 legdrágább mobil.
Vazze, azért aki 1.000.000 $-t fizet egy mobilért, azt is agyhelyen kéne billenteni, hogy magához térjen...
7888 3 13 Izé
janóóóó: A hozzászólás törölve.
fifi: akik ilyen mobilokat vesznek, nemigen törődnek azzal, ha elvesztik.. hisz csak egy milka a sök kà [...]
Vera: nem elég hogy drágák, de még rondák is, ráadásul minden percben azért kéne aggódni hogy el [...]
Mind a 13 komment
A Waltrip High School diákjai építették ezt az izét (mondjuk autót?). Atomic Dog névre keresztelték (George Clinton híres dala után).
2016 0 5 Autó Izé
Jazz Kramer: Erre nem lehet olcsó a tolatóradar:):)
mtzolee: én nem aggódnék ezért... megállsz vele egy kevésbé betérfigyelőzött helyen, és 5perc alat [...]
szellike: Hät ez + mi a bubänat??? Nem vagyok kezdö a szeren,de parkolni csak a pampäkon lehet vele.....
Mind a 5 komment
A Waltrip High School diákjai építették ezt az izét (mondjuk autót?). Atomic Dog névre keresztelték (George Clinton híres dala után).
2193 0 5 Izé
Jazz Kramer: Erre nem lehet olcsó a tolatóradar:):)
mtzolee: én nem aggódnék ezért... megállsz vele egy kevésbé betérfigyelőzött helyen, és 5perc alat [...]
szellike: Hät ez + mi a bubänat??? Nem vagyok kezdö a szeren,de parkolni csak a pampäkon lehet vele.....
Mind a 5 komment
A tavalyi top 100 babanév az USA -ban. Kiváncsi lennék egy magyar listára is...
4155 0 20 Izé
Csumbagambra: Köszi! Balázska nincs is rossz helyen a 23. helyével, janóóóó meg a 4. helyezett. :)
Luflee: itt vannak a magyar nevek, 2006 január 1től :) http://www.nyilvantarto.hu/new/kozos/index.php?k=st [...]
Wazza: Vicces hogy egyesek milyen szintű kommenteket írnak, és még büszkék is magukra:D
Mind a 20 komment
Nem is drága, lehet megveszem... csak miért lóg ki a hátuljából két gyárkémény? :D
4393 0 11 Autó Izé
zizi: Crazy Jet-Powered Vehicles: http://aardvark.co.nz/pjet/turbinenuts.shtml
nugiboy: Van egy amcsi showman, Jay Leno. Köztudottan nagy motor őrült a csóka, mondjuk van is miből.. N [...]
janóóóó: A hozzászólás törölve.
Mind a 11 komment
Nem is drága, lehet megveszem... csak miért lóg ki a hátuljából két gyárkémény? :D
4391 0 11 Izé
zizi: Crazy Jet-Powered Vehicles: http://aardvark.co.nz/pjet/turbinenuts.shtml
nugiboy: Van egy amcsi showman, Jay Leno. Köztudottan nagy motor őrült a csóka, mondjuk van is miből.. N [...]
janóóóó: A hozzászólás törölve.
Mind a 11 komment
Manfred Baumann fotói
15387 2 4 Art Izé
janóóóó: A hozzászólás törölve.
mrd: nem lehet kinagyitani a kepeket valahogy?
bungle: Nem, az nem ugyanaz. A helyes link van beírva, max. most ideiglenesen nem működik az oldal. Bizto [...]
Mind a 4 komment
Vicces öngólok! Bár minden öngól vicces és tragikus is egyben!!!
8588 1 6 Izé
Nedd: ha valaki tudja a zene címét ami alatta m1 akkor lécci írja le kössz
janóóóó: A hozzászólás törölve.
Balázs: ez kötelező de nem adtak neki saját posztot:) http://www.metacafe.com/watch/308315/brutal_footba [...]
Mind a 6 komment
Jó nő vagy kutya???
9689 3 1 Izé
janóóóó: A hozzászólás törölve.
Ezt meg kell osztanom...
3153 1 16 Izé
yorgash: janóóóó tényleg nem kell mindenhez hozzáirnod. márcsak mivel igaza is va, 7 magánhangzóig e [...]
janóóóó: A hozzászólás törölve.
Tusy: - általában 7 magánhangzótól kell külön írni az összetett szavakat
Mind a 16 komment
Az Ultima Tower terve... több, mint 3 kilométer magas, 1 millió ember élne benne.
9592 4 32 Izé
Laretta: Nem is tudom pontosan kinek az ötlete lehetett
Laretta: Nem szívesen élnék bezárva ennyi ember közé egy helyre
Su: 1. valahol léteznie kellett mielőtt ide felkerült. ha mást nem valami álomként 2. ilyen esete [...]
Mind a 32 komment
Egy régebbi trükk, de talán még nem ismerik a kollégáid, barátaid, ismerőseid... Csinálj screenshotot a képernyőről az ikonokkal együtt, hadd kattintgasson az áldozat! :)
7279 3 11 Izé
babus: Egyetértek.Én pl.mostanában kezdem kapisgálni a számítógép rejtelmeit :) De szerintem ez ne [...]
bambula: Ja egyetértek, mit kell figkázni hogy régi, aki most mondjuk 13 éves azt se tudja mi az hogy win [...]
Luflee: És ha régi akkor mivan? És ha már 10 évvel ezelött elszórakoztatok ezzel, akkor mivan? Ha má [...]
Mind a 11 komment
Egy kis összehasonlítás: hány embert ölt meg Isten és Sátán a Bibliában?
6488 1 30 Izé
he: új link http://pixdaus.com/?sort=tag&tag=religion
Pajtás: Jól van, akkor te is vak vagy. Különben láthatnád a hozzászólásom alján az előzményt (hog [...]
szellike: Kedves PAJTAS! Nem vagyok vak äs hülllllye sem,csak szämok terän magamban bizok! Än is +taläl [...]
Mind a 30 komment
A film, ami 2 millió dollárba került és csak 30 dollárt hozott eddig (csak 1 moziban játszották 1 hétig).
Igaz, már a címe is rettenet: Zyzzyx Road :)

Itt a trailer is.
4546 0 7 Film Izé
mtzolee: ez a trailer alapján olyan szar,h muszáj ráfogni,h művészfilm, mert életben nem nézi meg senk [...]
1 guy: sztem a csaj nemrossz benne :))
nyehőce: Ez így van. Negatív cult film. A dvd tarolni fog, még sztem a 2 milcsit is behozza.
Mind a 7 komment
Régebbi postok...