REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Egy kép az Indiana Jones-ból... :)
13647 3 23 Izé
Lucky94: hááát mivel Lucas a forgatókönyvíró tehát nem túl meglepő
Sziszo: Hehe... Mit ki nem találnak már... :)))
Belkar: jah ez az első részből van
Mind a 23 komment
die ärzte (szándékosan, csupa kisbetűvel)

Az egyik legsikeresebb német együttes, még 1982-ben alakultak. Két fő alapító tagja, Farin Urlaub (Jan Vetter) és Bela B. (Dirk Felsenheimer) még ma is tagok, csupán a basszusgitárosukat cserélték le többször, míg 1993-ban meg nem találták Rod Gonzálezt, aki azóta is oszlopos tagja az együttesnek. A dátum egyébként azért fontos, mert '89-ben sajnos ideiglenesen feloszlottak, hogy aztán '93-ban annál nagyobb durranással visszatérjenek a zenei életbe. Apró érdekesség, hogy a dobos Bela B.-nek van egy kis vámpíros tikkje, és ezért a néhai magyar színész, Lugosi Béla iránti tiszteletből vette fel művésznevét. Az együttes több zenei díjat (ECHO-kat, Comet-et, Bravo Otto-kat) is besöpört, így talán méltán nevezhetik magukat ironikusan a világ legjobb együttesének (Die beste Band der Welt), legalábbis német szinten biztosan. Nevüket a legelterjedtebb mendemonda szerint annak alapján választották, hogy a zeneboltokban "ä" kezdőbetűvel egyetlen előadót sem lehetett találni az ABC-sorba rakott lemezek között. Az Orvosok egyébként idén négy év után ismét ellátogatnak hozzánk, fellépnek a Szigeten, aki teheti, nézze meg őket! Bővebb info  
595 0 0 Zene Izé
Mindless Self Indulgence - Shut Me Up

Egy igazán ütős szám, egy elég durva klippel.
Ez az a banda, amelyik botránykeltéssel hívja fel magára a figyelmet! :D Honlap
776 1 11 Zene Izé
bungle: Fél fokkal jobb minőség: http://youtu.be/B0AX81gv5aM
jollakott_napkozis: hihetetlen ez a klip :DDD
winkytct: IMADOM! megeloztel ... az egesz albumja nagyon fasza!!! (frankensteins girl)
Mind a 11 komment
Violadores del Verso - Vivir para contarlo
Aki szereti a spanyol nyelvet és a stílust, az hallgassa meg! ;) Honlap
369 0 0 Zene Izé
KRS-One - Step Into A World (Rapture's Delight)

KRS-One vagy polgári nevén Lawrence Parker nagyon sokat tett a hip-hop kultúra kialakulása és fejlődése érdekében. Az ő fogalmazta meg a hip-hop kultúra részeit (9elements), mivel a hip-hop nem csupán egy zenei műfaj..

..sajnos ma már hip-hop néven szart csinálnak, legalábbis a "sztárok", de ez csak egy vélemény..
434 3 3 Zene Izé
Disy: És még a 9 elements szám - http://www.youtube.com/watch?v=ZdzFwLb497Y (more infoban még sokminde [...]
Disy: Igen gyanús volt nekem is valami http://en.wikipedia.org/wiki/Krs_one http://www.krs-one.com/ http: [...]
Purple: nem voltak jók a linkek a szövegben
Alkeszoknak itt egy forradalmi újítás: az ehető martini. :)

Mondjuk mi ezt már tizensok éve kitaláltuk a sárgadinnyébe fecskendezett vodkával... ;)
5423 1 13 Izé
rezlavor: http://en.wikipedia.org/wiki/Molecular_gastronomy http://www.youtube.com/watch?v=RhfDr0_VL1M http:/ [...]
livy: Baromság :S
yushuf: sokkal egyszerübb a kenyeret sörbe aztatni, és még jobb is :O))))
Mind a 13 komment
The Scruffs - Keresgélj csontokat jól!

A teljes verzió letölthető innen.
5364 2 14 Game Izé
asciimo: letoltam a full-t is, hát mitmondjak, néha azért igényli az idegrendszert :D
JeLo: Én csak 11-et találok, hol a többi?
JeLo: És ha nem az izés linkről töltitek be, hanem direktbe, akkor nincs ott az a bunkó csik a tetejà [...]
Mind a 14 komment
Mack 10 - Hate in your eyes

Info:

Wikipedia
311 0 0 Zene Izé
Inner Circle - Sweat (A La La La La Long)

Ki ne emlékezne erre???:):):)

 
803 1 1 Zene Izé
koocos: Akkor már inkább ez...http://www.youtube.com/watch?v=4kfTuNdku3A
Dir En Grey - Schwein No Isu

A Dir en grey a japán visual együttesek sorába tartozik, és mint olyan, eléggé behatározhatatlan stílusú zenét játszik. Teljesen normális indies együttesként kezdték a '90es években. Első albumuk, a Gauze már hatalmas sikereket ért el keverve a hagyományos visual stílust igen zúzós zenékkel. És itt mutatkozott meg legjobban az énekes, Kyo mindenre képes hangja: sivalkodás, mániákus nevetés és egyéb hangok kiadásával kultusszá vált személye a rajongók közt. Első hallásra Marilyn Manson, Slipknot és a Murderdolls hangzásvilágába sorolhatók, melyek biztosan hatottak rájuk, de ők többek ennél. Valahogy sajátosan sokkolják a közönséget, a felsoroltaknál sokkal színvonalasabban. Dalaik és Kyo dalszövegei depressziósak, sokkolóak és nagyon perverzek, de helyenként igen líraiak, szóval nem igen egyoldalúak. Kinézetükben is nagyon alkalmazkodnak az aktuális dal stílusához, így itt is sok arcot mutatnak.
498 0 4 Zene Izé
Ganja Master: jó az csak szar... : DXD
Balázs: nem rút, csak titokzatos xD de am az énekes itt is nagy isten mint a NIN be csak a NIN meg szar xD [...]
Ganja Master: szal aztmondod ez ilyen progresszív japán karatéjozós depimetál? és még úgy is néznek ki? : [...]
Mind a 4 komment
Interaktív mini IQ teszt a youtube-on.
7838 2 17 Izé
Nevolim: bonyolult:D
Dawe: egyet elszúrtam igaz mindet tippeltem :D
Éjfélilány: semmi értelme
Mind a 17 komment
Canon rock - Funtwo

Végy egy néhány száz éves klasszikus művet, írd át elektromos gitárra, vigyél bele egy kis rockos hangzást és kész is a világsiker.
Egy JerryC nevű tajvani gitáros és dalszerző a fenti receptet követve hozta létre ezt a nagyszerű számot. Az alapanyagul szolgáló művet Johann Pachelbel komponálta a XVII. században, és a Canon in D major címet adta neki.
Miután JerryC felrakta a videóját az internetre nagyon sokan megtanulták a számot, majd felrakták a saját verziójukat. A posztban szereplő verziót egy Funtwo művésznevű dél-koreai gitáros adja elő, és ez az egyik legnézettebb youtube videó(eddig 44,751,939-en néztek meg). Azért ezt a verziót posztoltam mert nekem ez tetszik a legjobban.

Ultimate Canon Rock azaz kb 40 különböző előadó youtube-os videói összevágva egy közös előadássá.
605 3 1 Zene Izé
yushuf: az ázsiai gyerek keményebben nyomja:O)))))) de ez is brutál
VNV Nation - Chrome

Ha tetszik, katt ide.
580 0 0 Zene Izé
Mind.in.a.box - You Will See

Honlap.
327 1 1 Zene Izé
kolompír: Nagyon jó kis zene! :) :-*
Jordin Sparks feat. Chris Brown - No Air

Jordin a tavalyi évben megrendezett American Idol nyertese.
További infók róla itt.
És itt.
370 0 0 Zene Izé
Combichrist - Get Your Body Beat
690 0 5 Zene Izé
csicsilla: vàààààààààààààààà [...]
Errtu: Combichrist [is] alap. Már csak azért is, mert elég sok Nitzer Ebb feldolgozásuk van. :)
Bakeyoo: Miért szarozod le? :(
Mind a 5 komment
The Presets - This Boy's In Love
308 0 1 Zene Izé
Daron: nagyon hasonlít a Neo-hoz... teccik...:)
Modest Mouse - Dashboard

Amerikai indie rock banda '93-ban alakultak. Szerintem elég egyedi a zenéjük, érdemes több számukba is belehallgatni (már aki szereti ezt a stílust ;)
-honlap-
-wikipedia-
433 1 0 Zene Izé
Gun - Word Up

Kevéske infó róluk a wiki-n, és ha kell a dalszöveg, akkor azt meg itt találod.
268 0 0 Zene Izé
Bauchklang - Barking News
Honlap
343 0 0 Zene Izé
Katie Melua - The Closest Thing To Crazy

Küldöm sok szeretettel azoknak, akik már érezték, vagy jelenleg is úgy érzik, hogy a lehető legközelebb vannak az őrülethez..

Wikis infók
dalszöveg
1041 1 1 Zene Izé
közlegény: http://www.youtube.com/watch?v=4R00gGMMRjQ
Dauhtry - It's Not Over

A frontember az amerikai megasztárt nyerte meg, majd megalapította (saját neve után) a Daughtry zenekart. Szenzációs zene, mindenkinek ajánlom.

Wikipédiás infók
1378 0 0 Zene Izé
Gumiasztal inkontinencia zavarokkal küzdőknek... A legtöbben max 2 éves korunkig játsszák ezt a játékot a babaágyon, de van aki sose tudja megunni!
10728 1 14 Izé
mumus: Nekunk a trambulin benne volt az edzestervunkben is ,ez egy regi kommunista trambulin volt olyan 10x [...]
Maccoyi: "A mozgás minden életkorban nagyon fontos. Ha lehetne fontossági sorrendet állítani, azt mondha [...]
Belkar: nekem a 666-odik :)
Mind a 14 komment
Dj Bobo - Shadows on the Night

DJ BoBo, eredeti nevén René Baumann (Kölliken, 1968. január 5. - ) svájci énekes, dalszövegíró, táncos és zenei producer.

Pár slágere:
Dj Bobo- Let the dream come true
Dj Bobo - Respect yourself

DJ Bobo - Everybody
Dj Bobo - Love Is All Around
DJ BoBo - Take Control

DJ BoBo - Keep On Dancing
DJ Bobo - Where Is Your Love
491 1 4 Zene Izé
CRaPtRaSH: én még most is .... :D éss? ciki? nem ciki,mert felvállalom :D
calipunkszabus: nha most ki az, aki nem vallja be, hogy erre tombolt kiskorában?!..
Purple: http://www.youtube.com/watch?v=UrFhni1fjds&feature=related :DDDD csivávvá :D
Mind a 4 komment
Bonanza Banzáj - Induljon a Banzáj
Wikipédia 
1160 3 0 Zene Izé
Egy korábbi Goran Bregovic post után csodálkoztam, hogy a beküldő nem tett említést erről a zenécskéről. Pedig azt hiszem, ha a nagyszerű zenész repertoárját megtekintjük, ezt ismerik a legtöbben.
Goran Bregovic - Bubamara

(A ,,related''-ek között még több videó!)
1427 6 1 Zene Izé
BoshI: Nekem ha megemlítik a Macskajajt akkor először ez a zene és a "pitbull-terrier" jut sz eszembe.. [...]
picike autó

Tipikus példája, hogyan ne küldjünk postot. Beírja, hogy "picike autó" a post szövegbe is, meg a címkékbe is. Ennyi? Ez aztán nagyon sokat mond, gratulálok. Később, ha valaki be akarja küldeni a Smera Lumeneo elektromos autót, de előtte megnézi, volt-e már itt, rá se talál, mivel nem szerepel se a smera, se a lumeneo, se az elektromos szó se a postban, se a címkékben. Jó lenne már, ha minden beküldő felfogná, egy videót, linket bárki tud találni, abban attól még semmi érdekes vagy hasznos nincs... Talán ha írnátok legalább valami minimális információt arról, mi is az, amiről a post szól, akkor nem csak elrettentő példának kerülne ki, mint ez.
2575 0 25 Autó Izé
eNMi: a kényelmes, egésznap a gépelőttülős, semmitsemcsinálós melómnak sajna vége :( mostmár gy [...]
bungle: A tieid már nagyon várom. Kommenteket is. :) Nyár van, meg vizsgaidőszak is mostanában volt (va [...]
eNMi: éppen picike autót kerestem :) akartam irni vmi értelmesebbet is, de nincs most kedvem/időm. de [...]
Mind a 25 komment
picike autó

Tipikus példája, hogyan ne küldjünk postot. Beírja, hogy "picike autó" a post szövegbe is, meg a címkékbe is. Ennyi? Ez aztán nagyon sokat mond, gratulálok. Később, ha valaki be akarja küldeni a Smera Lumeneo elektromos autót, de előtte megnézi, volt-e már itt, rá se talál, mivel nem szerepel se a smera, se a lumeneo, se az elektromos szó se a postban, se a címkékben. Jó lenne már, ha minden beküldő felfogná, egy videót, linket bárki tud találni, abban attól még semmi érdekes vagy hasznos nincs... Talán ha írnátok legalább valami minimális információt arról, mi is az, amiről a post szól, akkor nem csak elrettentő példának kerülne ki, mint ez.
2663 1 25 Izé
eNMi: a kényelmes, egésznap a gépelőttülős, semmitsemcsinálós melómnak sajna vége :( mostmár gy [...]
bungle: A tieid már nagyon várom. Kommenteket is. :) Nyár van, meg vizsgaidőszak is mostanában volt (va [...]
eNMi: éppen picike autót kerestem :) akartam irni vmi értelmesebbet is, de nincs most kedvem/időm. de [...]
Mind a 25 komment
Hocico - Instincts of Perversion

Egy kis mexikói industrial. Valamit azért tudnak.

Honlap

Myspace


473 0 4 Zene Izé
csicsilla: Err mit akarsz elérni azzal hogy ide is beküldöd a durvàn dugos szàmaid?XD
Errtu: egy bónusz még: http://www.youtube.com/watch?v=fx60OUU40mo
Errtu: Hullagyalázáshoz tökéletes aláfestés. :D Amúgy meg. :* ;)
Mind a 4 komment
Lisa, a tökéletes nő (?). ;)

Hűséges, intelligens (130 az IQ-ja). Főz (abból ami a hűtőben van), bevásárol, házimunkát végez, megmasszíroz, sakkozik és videójátékokat játszik, állítólag az ágyban is jó, öltözteti és feltölti magát. Mert hogy ő robot. :)
A férfi verzió állítólag hamarosan érkezik - addig itt vagyok én. :D

10436 0 55 Izé
alphadog: Most szólsz, baszki, mikor már rendeltem kettőt??!!?
stencilatya: tudtam hogy átbaszás, a robotok még nem képesek ilyen kifinomult, pontos mozgásra. reklám fos
stencilatya: kaptam egy ilyen levelet: Good morning, We are pleased to announce that the shop Perfect Woman is [...]
Mind a 55 komment
Ajánlom figyelmetekbe az alábbi könyvet, ha kedvelitek az izgalmakban és fordulatokban gazdag történetet, ami átmenet egy Agatha Christie hagyományait idéző detektívregény és egy misztikus thriller között.
Online rendelhető, futár kiviszi, nincs más dolgotok mint kifeküdni valami nyugis nyári helyre, fa alá az árnyékba, és végigolvasni.

Akik helyesen válaszolnak a következő 3 kérdésre, azok között 5 dedikált könyvet sorsolunk ki! A válaszokat az oldalon lehet összeszedni.

- Ki vette fel a telefont a Golden Arch Auctioning Company-nél?
- Mit találtak a homokban?
- Ki inspirálta a szerzőt gyermekkorában, aki jelen regényben is feltűnik?

Megfejtéseket vasárnap éjfélig várjuk a jatek@ize.hu címre!
1837 3 13 Izé
kamubekLaca: Hát ebben nincs teljesen igazad. Az az igazság, hogy nem tettem azt hozzá, hogy láttam azt a kö [...]
rezlavor: mea culpa, mea maxima culpa. Beerkeztek a valaszok, kisorsoltuk a nyerteseket, kiertesitettuk oket, [...]
mekszamnojz: mert mindet felvasarolta a habostorta :DD
Mind a 13 komment
Editors - An End Has A Start
339 0 0 Zene Izé
Egész évben használható, 14.000 m2-es fedett golfpálya épül Hollandiában.

Csak hogy ne kelljen hason fekve átvészelni a vihart. ;)
2740 0 7 Art Izé
szpet: Pont ilyen tetőszerkezetet kerestem a mapomhoz. Köszi sok ötletet adott a poszt. =)
watchup: gondolom ez vasbeton szerkezet...
anon: Ááá ezt a posztszöveg nagyon ott van :D az én kommentem alapján van :D
Mind a 7 komment
Egész évben használható, 14.000 m2-es fedett golfpálya épül Hollandiában.

Csak hogy ne kelljen hason fekve átvészelni a vihart. ;)
2934 2 7 Izé
szpet: Pont ilyen tetőszerkezetet kerestem a mapomhoz. Köszi sok ötletet adott a poszt. =)
watchup: gondolom ez vasbeton szerkezet...
anon: Ááá ezt a posztszöveg nagyon ott van :D az én kommentem alapján van :D
Mind a 7 komment
Orishas - Represent

Régi nagy zenéjük!!!

Orishas - Que pasa?

Internyetelérhetőség

343 1 1 Zene Izé
Bakeyoo: Nyehhe... erre (is) roptuk a szalagavató-táncunkat! :)
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a világ legnagyobb virágú növénye, a raflézia (rafflesia). Élősködő, nem fotoszintetizál, döglegyek porozzák be, és óriás bűzvirág magyar névvel illetik.
3296 3 10 Izé
Purple: űberfrankó :D
bungle: Elmegy a post, tessék mondani? :) Ha nem vagy, nem lett volna... :D
olcsibacsi: Tudtam, én már többször szóltam! Az idegenek köztünk vannak! :)
Mind a 10 komment
Interaktív kártyatrükk - az első interaktív videó a youtube-on.
5600 7 21 Izé
bungle: Azért írtam ebbe a postba kommentnek, hátha így már rájön kisadria... :)
eol: Megoldás: sok-sok összekapcsolt videó. A Youtube újabban enged linkeket beágyazni a videóba, a [...]
bungle: kisadria küldte: URL: http://www.youtube.com/watch?v=LPQ1XrllZmA Szöveg: YouTube-on játszható ve [...]
Mind a 21 komment
Az Ozric Tentacles alapítótagjai 1984 tájékán Angliában a Stonehenge ingyenes fesztiválon találkoztak és azóta nemcsak az angliai, de világszerte a fesztiválok legendás fellépői közé tartoznak. Zenéjük instrumentális, pszichedelikus űr-rock, utánozhatatlanul egyedi hangzással, gazdagon fűszerezve elektronikával, pumpálós basszusfutamokkal, húzós ritmusokkal, savas gitárszólókkal, keleti-távolkeleti ízekkel keverve, pozitív energiát árasztva utaztatja a hallgatót.
Közel 30 kiadott album után, 2008-ban egy új CD/DVD jelent meg Sunrise Celebration címmel a banda 25. évfordulója alkalmából, amin az éveik során több tagváltást megért együttes ismét visszatér az eredeti felálláshoz. (köszi Ivy a szövegért!)

Egy kis ízelítő a zenéjükből:


Egy élő felvételük (Chewier):
669 1 3 Zene Izé
bungle: Bár már volt itt róla szó: http://zene.ize.hu/comments.php?post_id=906 , az a megtiszteltetés à [...]
MStipee: Engem kicsit a Liquid Tension Experiment-re emlékeztet (amit ha nem ismersz, ajánlom figyelmedbe ; [...]
halacska: nekem tetszik nagyon! bár eddig nem ismertem őket, de úgy néz ki rákeresek torrenten. :) jó k [...]
Filmhírek a nagyvilágból! Batman: The Dark Knight kulisszatitkok videó, Prince of Persia: Sands of Time érdekességek, Pókember 4 információk, Madagaszkár 2 tízer videó, Wanted kedvcsináló és X-Akták 2 mozgókép.
3995 0 19 Film Izé
gvereb1: mármint a batman, dark knight
gvereb1: aztarohadt!! IMDB-n 9,6/10 pontot kapott!!! úgy néz ki az év filmje lessz.
csicsilla: uuutàlom a bohocokat és imàdom BATMANT!amint hazaérek elmegyek az elsö moziba (ahol adj [...]
Mind a 19 komment
Filmhírek a nagyvilágból! Batman: The Dark Knight kulisszatitkok videó, Prince of Persia: Sands of Time érdekességek, Pókember 4 információk, Madagaszkár 2 tízer videó, Wanted kedvcsináló és X-Akták 2 mozgókép.
4379 3 19 Izé
gvereb1: mármint a batman, dark knight
gvereb1: aztarohadt!! IMDB-n 9,6/10 pontot kapott!!! úgy néz ki az év filmje lessz.
csicsilla: uuutàlom a bohocokat és imàdom BATMANT!amint hazaérek elmegyek az elsö moziba (ahol adj [...]
Mind a 19 komment
Régebbi postok...