REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Dollhouse (A felejtés ára)

A Dollhouse egy olyan cég ami emberek agyát törli ki azért, hogy új személyiséget tápláshassanak beléjük a megrendelők kénye kedvére. Akik általában barátnőt, szexrabszolgát, tolvajt, vagy gyikost kérnek. A fő konfliktus abból adódik, hogy a "babák" elkezdenek emlékezni. A másik, hogy a szervezet jellegénél fogva nem igazán legális, ezért az FBI nyomoz utána.

Sajnos a sorozat nem ütött akkorát, mint amekkorát elvártak tőle. Illetve amit a készítőjétől, a sorozatok nagy mesterétől vártak. Viszont szerintem még így is a mostanában futó, illetve épp most szünetelő sci-fi sorozatok közt megállja a helyét. Igazán különleges történettel állunk szembe, és a színészi játékok is (amiket egyébként a történet meg is követel egyes karakterektől) tökéletesek.

Eddig két évad futott le, és már a sorozat törlése is tervben van, de az RTL Klub még csak most kezdi vetíteni. Január 4-étől késő esténként nézhetitek is. Én személy szerint inkább gépen feliratosan. A FOX mentő kampányáról a magyar oldalon többet is olvashattok.


Imdb | Wiki | Magyar oldal
811 1 1 Film Izé
Erunder: Hozzá tenném még hogy van egy pilot amit sehol sem vetítettek le, így az RTL Klub se fogja. Ha [...]
Oldalkocsisrepülős motor ;)

Még több fura járgány Tóth Henriktől itt.
2584 0 3 Autó Izé
kamubekLaca: A sasost én már láttam élőben. Brutális a karburátor kialakítása... Talán az oldalkocsit a [...]
dude: Indiános, sasos... :D Nagyon jók, nekem bejönnek!
.::JunKieEQ::.: Se nem szép, se nem jó Akko' meg, mire való ? Lomkupac...
Oldalkocsisrepülős motor ;)

Még több fura járgány Tóth Henriktől itt.
2653 1 3 Izé
kamubekLaca: A sasost én már láttam élőben. Brutális a karburátor kialakítása... Talán az oldalkocsit a [...]
dude: Indiános, sasos... :D Nagyon jók, nekem bejönnek!
.::JunKieEQ::.: Se nem szép, se nem jó Akko' meg, mire való ? Lomkupac...
Sex and The City

Sikítsatok csajok!!!! Mert megint filmvászonra kerül, sokak örömére, és sok férfinak lehetőséget nyújtva, hogy a barátnőjüket/feleségüket, vagy mindkettőt :) boldoggá tegyék pár órára. Bár javasolnám a hölgyeknek, hogy ne kínozzák ezzel a hímnemű egyedeket és a barátnőjüket, vagy a meleg barátjukat vigyék el inkább rá a moziba.

Gyanítom hogy nagy történetet nem igazán írnak hozzá, csak megy majd a csacsogás, csak most ha jól vetem ki az előzetesből akkor nem New York-ban, hanem valami sivatagban. Persze a címet azért tartják.

Imdb
1127 0 3 Film Izé
tutituti: Én nem láttam az elsőt,de ez a keribretsó annyira unszimpatikus karakter.Komolyan!most a nőknek [...]
snake6: ajaj
Kornadidas: már az első film sem kellett volna.de a sorozat az jó volt:)
The Karate Kid

A sztori nagyjából ugyan az. Mert ugye mindenkinek rémlik még az eredeti? Új környékre költöző kölyök, szerelmes lesz, de a csaj foglalt, megverik, öreg titokban kung-fu mester fószer tanítani kezdi, és a végére az új gyereké lesz a lány meg a dicsőség, mert legyőzi a gonosz nagymenőket.

A különbség most csak annyi, hogy egy fekete gyerek lesz a karate kölyök. Will Smith fia Jaden lesz az. Jackie Chan a tanító, és Will papa egy kisebb szerepben maga is feltűnik.

Nekem tetszett amikor 12 voltam, biztos a mostani kis kamaszoknak is tetszeni fog, de felnőtt fejjel nagyon gáz.

Imdb
1789 0 5 Film Izé
madMate: összefoglalva: jackie chan besenyő pista bácsinak öltözve tanít meg kungfuzni egy 27 kilós [...]
Erunder: Mert az nem gáz, hogy röpke 2 hónap önvédelmi oktatás után a gyerek elver egy nagyobbat, aki [...]
Rukitarin Moari: De a KARATE kidet, ha már igy hívják, miért wushu mester tanítja kung fu-ra? Ez már anno is ba [...]
Mind a 5 komment
Kattintás előtt tippeljetek, mi fog történni a videóban! Otthon ne próbáljátok ki!

( Ő kipróbálta. - T. )
12225 4 13 Izé
Nusihusi: Azt hittem az elején, hogy levágja valamelyikkel a tökétXD
superxaba: zsonglőrködni fog és szétvágja a szűzmáriát is?
Csolt: Egyébként a csávónak kajak Tony Hawk feje van... :D
Mind a 13 komment
Báthory - A legenda másik arca (Bathory)

Báthory Erzsébet A hírhedt 16. századi “vérgrófnő” történetét sokan feldolgozták már: az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében. A legenda szerint többnyire nők estek áldozatul a grófnő kegyetlenségének: megkínozta és megalázta őket, kiontott vérükben fürdött, fogaival tépte szét az áldozatok eleven húsát, majd végzett velük. De valóban ez történt a grófnő várában? Az eltelt négy évszázad alatt semmilyen történelmi dokumentum nem került elő, ami mindezt egyértelműen igazolná. A film a hagyományos elképzelésektől eltérő módon ábrázolja a grófnő alakját. A történet egy védtelen özvegyről szól, aki gazdagabb és sokkal nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint maga a király. Báthory Erzsébet modern gondolkodású, reneszánsz asszonyként szerepel a filmben, aki egy összeesküvés áldozatává válik.

A történelmi dráma egy cseh - szlovák - angol - magyar koprodukció, amelyet Csehországban már 2008. július 10.-én bemutattak. Hazánkban 2010. január 20.-ától vetítik a mozik.
Maga a film már post-olva lett, de gondolom kevesen beszélitek a cseh nyelvet.
trailer:
1093 1 0 Film Izé
Alvin és a mókusok - Istenek szemével
1203 3 0 Zene Izé
Szenzációs újítás! Gumifüstölés álló kerekekkel! Egy milliméter sem kopik le a gumikról. Igaz, hogy kicsit költségesebb, de szerintem a hülyének is megéri. ;D
13082 6 94 Izé
adamtheripper: ez szopacs...kell itt a hülyeség,ott lettem volna sirva nevettem volna rajta:)
Mr.T.: NEEEEEEEEE... http://www.funvid.eu/index.php?page=videos§ion=view&vid_id=102889
toth_pityu: Erre szoktam mondani, hogy a vaknak mondhatod, hogy virrad. Úgy se látja! :) De nekem egy szombat [...]
Mind a 94 komment
Na anyukám... most már tuti nem tévedünk el!
4783 0 17 Autó Izé
Szetya: HEHE! :) Scott válaszolt (nagy lóbetűkkel volt írva). ;) Hello! I hope you like my car! No, the [...]
Szetya: Há' nem bírtam ki írtam a tulajnak. Kíváncsian várom mit válaszol. :) (Szerintem kamu hír/hi [...]
Gyurci: de ha rámész a linkre ott van hogy : "Érdekes eladó autó" :)
Mind a 17 komment
Na anyukám... most már tuti nem tévedünk el!
4861 2 17 Izé
Szetya: HEHE! :) Scott válaszolt (nagy lóbetűkkel volt írva). ;) Hello! I hope you like my car! No, the [...]
Szetya: Há' nem bírtam ki írtam a tulajnak. Kíváncsian várom mit válaszol. :) (Szerintem kamu hír/hi [...]
Gyurci: de ha rámész a linkre ott van hogy : "Érdekes eladó autó" :)
Mind a 17 komment
Tűzijáték - ahogy a madarak látják.
9883 4 15 Izé
Makrrlaja: sok értelme..
papaluige: végig néztem az összeset,de lehet,h valamelyiket többször is! nagyon jó keze van ennek az oros [...]
Maccoyi: Tényleg jó hangja van. Nekem ez jött be egyébként a legjobban: http://www.youtube.com/watch?v=I [...]
Mind a 15 komment
Amikor a haverod azt mondja az új V8-as sportkocsijára, hogy "szépen dorombol", akkor valami hasonlóra gondol. :)
15453 7 33 Izé
Mikeee: Hát ez durva. Nagyon jó. :)
Taramtamtam: Háátttöö...szerintem azért legalább V8-as a macsek...:-PPP
Nusihusi: Mehetne a nyamnyam rovatba is:)
Mind a 33 komment
...most az "ooops" az mire rímel?
14957 5 11 Izé
MiniMe: nemet szöke marmint blond es milyen baromsagot enekel inkabb valami black musicra nyomott volna egy [...]
Pubycsavo: uuupppsz :D ez mekkora lol :D jót kacagtam na :D
superxaba: mmmmh schöne deutsche schwester...
Mind a 11 komment
"Hmmm...hogy te mennyivel jobb vagy attól a csajtól, aki a múltkor órákig csókolgatott és közben azt mondogatta, hogy változz királyfivá, változz királyfivá..." :)
6129 3 23 Izé
Maccoyi: Köszi, de breki nyelvről lefordítva pontosan így helyes. ;)
Nas: "Az emberi bőr nem vagy alig érzékeny a varangyosbékák mérgére, a hallucinogén hatás azonba [...]
Nas: Amúgy igen. :D Valójában a fültőmirigyének mérgező váladékát keni oda ilyen kedvesen az i [...]
Mind a 23 komment
Jackass 3D

A Jackass egy Mtv-s sorozatként indult. Gondolom sokan ismerik.

A sorozat sikerén felbuzdulva mozi filmet is alkottak, ami megállta a helyét, bár nem  voltak eget rengető bevételei. A második már jövedelmezőbb volt, valószínűleg ezért is határoztak úgy, hogy lesz még folytatás.

Ugyanazzal a technikával fognak dolgozni, mint James Cameron az Avatar-nál. Ezzel Knoxville-ék magasabb szintre emelve a fájdalom, és a hülyeség bemutatását a vásznon.

Most sajnos még csak ezt a cikket találtam róla, de biztos, hogy fogok, vagy fogunk még erről posztolni.
986 1 10 Film Izé
lb7: http://www.tmz.com/2011/06/20/jackass-ryan-dunn-dies-dead-car-crash-accident-pennsylvania/ R.I.P. . [...]
kovacslacka: A legkirályabb jelenetek: http://www.totalfilm.com/features/23-greatest-jackass-scenes
Erunder: Előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=OsuelM-EW4M Ehssty küldte ezzel a szöveggel: A sokak ál [...]
Mind a 10 komment
Visszatekintés az elmúlt 10 évre

Az Empire magazin készített egy összeállítást a mögöttünk álló évtizedről. Van itt minden: filmek, poszterek, trendek, sikerek, csalódások, színészek, stb. 26 toplista 1 helyen.
1698 2 12 Film Izé
kasy: A legvégén ahogy volt pofájuk befejezni a sorozatot az viszont készre vágott. Elismerésem a kà [...]
Erunder: Ja bocs ez a teljes beszéd. http://www.youtube.com/watch?v=rXn1zJa0K8c&feature=related
Erunder: A legjobb Nathan, és a szöveg amit levág a tetőn. http://www.youtube.com/watch?v=BwWyUCCfLhg
Mind a 12 komment
La Macarena Drum & Bass módozatban! :) (bocs a post képért...)
1219 0 10 Zene Izé
neophyte: uhhh,ezt még nem hallottam! ez odabasz! :D:D
jozyka: akkor ez se mardjon le :D http://www.youtube.com/watch?v=FHNPjrhAHuc&feature=PlayList&p=D5CBDB102825 [...]
neophyte: Ez meg régi nagykedvenc nekem is! :D
Mind a 10 komment
Igaz, hogy Karácsonykor nem szabad szomorkodni, de mivel közeleg az év vége, emlékezzünk meg az idén elhunyt filmsztárokról. Nyugodjanak békében.
1719 1 1 Film Izé
kovacslacka: http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20091229-nelkuluk-mozizunk-tovabb-2009-filmes-halottj [...]
Creation (Teremtés)

A film amit Amerikában nem vetíthetnek a mozik. Hát igen, ilyen is van.

A film Charles Darwin vívódását mutatja be, őrlődését a hit és a ráció között, miközben a Fajok eredete című korszakalkotó könyvét írja. Olyan emberként mutatja be Darwint, aki szeretett 10 éves lánya, Annie halála miatt elveszti hitét az Istenben.

Imdb | Előzetes
943 1 2 Film Izé
kukulkan: nálunk
kukulkan: A sima izén egyszer posztoltam egy a filmmel kapcsolatos témában. :) Egyébként náluk adták m [...]
Hogyan tesz az ajándékozás egészségessé?

Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy azt hallottuk, adni jobb, mint kapni. A tudomány most bebizonyította, hogy ez így igaz.
404 0 0 Pink Izé
Guido Mocafico nagyon kígyós képei. :)

Érdemes a többi munkáját is megtekinteni.
3076 5 13 Izé
Nusihusi: A postkép a legjobb:) Nagyon kígyó!XD
bungle: Igazán nincs mit! :) Remélem mind végignézted! :DDD
varazs: Kòszònòm.
Mind a 13 komment
Guido Mocafico nagyon kígyós képei. :)

Érdemes a többi munkáját is megtekinteni.
3238 2 1 Art Izé
rhazid: Némelyik olyan szépen néz ki. Többi munkája is nagyon érdekes.
Egy dugó "születése"...
9793 2 6 Izé
X: Ha lenne lámpa, akkor is kialakulnak nagy dugók. Pl.: Budapesten zöld a lámpa, de nem tudsz áth [...]
AVIREX: Te jézus,mekkorát dugnékXD
Nusihusi: Te jézus, mekkora dugóXD
Mind a 6 komment
Santa Speedo Run 2009

2575 1 3 Izé
.::JunKieEQ::.: És szerinted má' megin' kiket majmoltunk ???
Csolt: Jól emlékszel, hogy nálunk is volt ilyen? Még jó, hogy van saját országunk...
.::JunKieEQ::.: Amerikaiak.... szerencse, hogy van saját kontinensük...
Santa Speedo Run 2009

1784 0 0 Sport Izé
Mai napi görizé: Chariot Skates
2769 0 4 Autó Izé
Bobbye: Hát nem is tudom én annak idején nagyon sokat koriztam soros korival és az nekem sokkal jobban b [...]
Ctx Twin: Amikor az úton a sáv teljes szélességében szinuszgörbéket rajzol, az nem veszélyes?
tikshow: szvsz sztem kevésbé balesetveszélyes és kényelmesebb, legalábbis nekünk magyaroknak, a töké [...]
Mind a 4 komment
Mai napi görizé: Chariot Skates
2779 2 4 Izé
Bobbye: Hát nem is tudom én annak idején nagyon sokat koriztam soros korival és az nekem sokkal jobban b [...]
Ctx Twin: Amikor az úton a sáv teljes szélességében szinuszgörbéket rajzol, az nem veszélyes?
tikshow: szvsz sztem kevésbé balesetveszélyes és kényelmesebb, legalábbis nekünk magyaroknak, a töké [...]
Mind a 4 komment
Shrek a vége, fuss el véle (Shrek - Forever After)

A sorozat negyedik – és utolsó? – részében Shrek úgy érzi, elvesztette Ogre mojo-ját. Híres bömbölése hallatán azelőtt az emberek fejvesztve menekültek, most odarohannak hozzá, hogy autogrammot kérjenek vasvillájukra és fáklyáikra. Ez így nem mehet tovább. Hogy visszaszerezze régi egyéniségét, egyezséget köt Rumpelstiltskin-nel ami azonban félresiklik, és Shrek kénytelen szembenézni vele, hogy milyen lenne Túl az Óperencián birodalmánának élete, ha ő soha nem is létezett volna: Szamár málhásjószágként tengeti életét, a kövér és lusta Csizmás Kandúr lecserélte kardját egy rózsaszín íjra a birodalomban pedig Rumpelstiltskin uralkodik…

rendező: Mike Mitchell
forgatókönyv: Tim Sullivan, Josh Klausner
szinron: Mike Myers, Cameron Diaz, Eddie Murphy, Antonio Banderas, Jon Hamm, Kathy Griffin, Kristin Schaal
stúdió: DreamWorks Pictures
Magyar premier: 2010. július 8.
1229 1 3 Film Izé
Jádám: ezt még nem unják? :S
Davek: Bőlehúzás is volt, mármitn nemmondom hogy nemvoltak benne jó poénok de olyan egyszer nézős, [...]
kuri91: a 3. rész milyen volt? nem néztem meg, mert lehúzűs szaga volt.
Ezer és egy módja egy elefánt eltüntetésének. Mert sosem tudni, mikor lehet rá szükség.
7802 8 11 Izé
rakloo: Nagyon ott van :D
Tooni: Láttál már cseresznyefán elefántot? Na ugye milyen hatásos!
poymen: http://cdn.newsone.com/files/2008/11/la_tai4-1.jpg (BANKSY)
Mind a 11 komment
Wii moddingoló
3082 1 3 Izé
Nusihusi: A legdurvább a véres:S A sötétben világítós a legjobb:)
Greg46: Pimp my Wii.... :D vajon ennek is Xzibit lesz a host-ja?:P
Purple: az arany meg a króm a legjobb :) egyszerű, elegáns
Mennyit spórolhatunk gépi mosogatással?
571 0 7 Pink Izé
CRaPtRaSH: hát aki elcipeli a folyóig a cuccokat meg vissza az tény hogy több energiát fogyaszt :D
clownessa: Hát nem tudom, hogy jön ki ez a 60 liter, biztos megvan a gépi mosogatásnak is az előnye, de sz [...]
brigi_cica: szerinted mivel melegszika víz? nem árammal??? egyet értek Luflee-val mert a mosogatógéppel j [...]
Mind a 7 komment
Ideális karácsonyi ajándék: mobil tele-malac-fon. :D
4461 3 5 Izé
Nusihusi: A következő a cicamobil lesz?XD
Tooni: Magad is csinálhatsz! Vízálló telefon, szike, varrótű, cérna kell hozzá :D
nagyonhulyevagyok: kell kell kell hol lehet rendelni?
Mind a 5 komment
Kiderült a titok! Kivel jár Liptai Claudia?
1016 0 1 Pink Izé
go-free: ez a pasi nem egy jó 37éves... én sokkal jobban fogok kinézni akkor... hacsak nem iszom rommá m [...]
A "Most te jössz! Az alkonyat nyomában" című kisfilm a webcsillag legnézettebb videója. Nagy Ricsi extornász ugrálja körbe Győr belvárosát Kovács Róbert kisfilmjében. A tévéből jól ismert Csillag születik, tehetségkutató produkció netes testvére, a Webcsillag. A filmet Sándor Pál és Sebestyén Balázs is méltatta.
896 0 0 Film Izé
Tandem egykerekű
1960 1 6 Autó Izé
RockerBandy: Az lehet. De, ha az ötven kilós eléggé el tud hajolni a közepétől, a nyolcvan kilós pedig el [...]
.::JunKieEQ::.: Ezért kell kiegyensúlyozniuk egymást... a Trial-nak is ez a lényege... egyszerű fizika...
Csolt: Egyensúly kérdése az egész. Pontosan. Egy 50 és egy 80 kilós ember közel sincs egyensúlyban. [...]
Mind a 6 komment
Tandem egykerekű

2024 2 6 Izé
RockerBandy: Az lehet. De, ha az ötven kilós eléggé el tud hajolni a közepétől, a nyolcvan kilós pedig el [...]
.::JunKieEQ::.: Ezért kell kiegyensúlyozniuk egymást... a Trial-nak is ez a lényege... egyszerű fizika...
Csolt: Egyensúly kérdése az egész. Pontosan. Egy 50 és egy 80 kilós ember közel sincs egyensúlyban. [...]
Mind a 6 komment
"Animált" illúziók.
10926 11 7 Izé
Nusihusi: Cool:) Tiszta LSD feelingXD
dj.doubleg: Ez kib@szott durva!!!!!!!! Nekem nagyon bejön
nearo: Szerintem meg zöld kilences ;)
Mind a 7 komment
Tronatic Motion GSM 2010 Mobile Ki hív megy majd egy ilyenre? :)
4879 0 5 Tech Izé
Briareos86: Pedig már el akartam kezdeni gyűjteni rá :DDD
Tonoic: az ám
Rukitarin Moari: akkor ez most kamu!??? ;))
Mind a 5 komment
Válassz egy kedves képet! Adunk egy boldogság-morzsát!
1025 0 0 Pink Izé
Régebbi postok...