REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Apokaliptikus képek a világ nagyvárosaiból 

Lucie és Simon Csendes világ című fotósorozata javarészt olyan helyeken és időpontokban készült, amik ilyenkor zsúfolásig teltek élettel. New York, Párizs, Peking terei, sugárútjai a képeken mégis egy kipusztult világot idéznek. A három évig készült sorozatot különböző fotográfiai technikákkal hozta létre a munkáiban rendszeresen a valóság és a fantasy határán mozgó francia-német szerzőpáros. Céljuk a zsúfolt utcaképek elnéptelenítése volt. Egyrészt a 19. századi fotográfiát idéző hosszú expozíciós időket használtak. Egy-egy fotó expozíciója több óráig tartott. Ezalatt minden mozgó és mozgatható dolog eltűnt a képről. Ehhez az asztrofotográfusok által is használt sötét szűrőt használtak, hogy megóvják a képeket a kiégéstől. Másrészről az elkészült fotókat számítógépes programokkal hetekig tökéletesítették, hogy azok, egy kattintással készült csendélet illuzióját keltsék. Végül minden képre utólag felkerült az ember is.
4599 0 0 Art Izé
Hysteria

A viktoriánus kori Londonban játszódó romantikus komédia a vibrátor feltalálásának meglepő történetét meséli el. 1880-ban az ifjú Dr. Mortimer Granville azon hezitál, hogy a kényelmes orvosi praxis, vagy a jóval izgalmasabb, de anyagi bizonytalanságot jelentő kísérletezés útján induljon el. Miután modern nézetei miatt kórházi állásából elbocsátják, sikerül elhelyezkednie egy népszerű doktornál, aki a női betegségek specialistája. A hisztériaként diagnosztizált tünetegyüttest altesti masszázzsal sikeresen kezelő Dr. Robert Dalrymple kiváló segédre tesz szert Mortimer személyében, akiért hamarosan nem csak a hálás kuncsaftok lelkesednek, hanem a doktor elbűvölő kisebbik lánya, Emily is. Csakhogy az állandósuló kézgörcsnél is komolyabb problémát jelent a nővér, Charlotte, a női jogok harcos szószólója, aki az ifjú doktort és saját apját egyaránt kuruzslónak tartja.
2089 0 0 Film Izé
Kutyalone
4013 1 7 Izé
Gábor-79: Azt hiszem nem panaszkodom többet, amiért a macskák összeszőrözik a párnát :-D
RT/TURBO: Őőőőő...maszturbálni..... :)
.::JunKieEQ::.: Szuka egyébként... :DDD
Mind a 7 komment
Engedjétek meg, hogy bemutassam kedves barátaim hétfőn megjelent első EP-jét, a September Kills-t, amit az együttes oldalán meg is hallgathattok. Az At Night I Fly zenekart a magyar progresszív zenei színtér elismert szereplői alkotják: Bátky „BZ" Zoltán énekes (Stonehenge, Wendigo, After Crying), Horváth András Ádám gitáros (Dreyelands, After Crying), Nagygyörgy Gábor dobos (K3) és Hegyaljai-Boros Zoltán basszer.

Lemezkritika
Interjú
2332 0 22 Izé
bungle: BZ Project - Barikád http://zene.ize.hu/comments.php?post_id=8053
Nas: Csodálom amúgy azokat az embereket, akik azt mondják, hogy nekik igenis a zenélés az életük, [...]
bungle: Ilyen össznépi progresszív támadást szerveznek szerintem őszre. Külön ANIF koncert tényleg [...]
Mind a 22 komment
Engedjétek meg, hogy bemutassam kedves barátaim hétfőn megjelent első EP-jét, a September Kills-t, amit az együttes oldalán meg is hallgathattok. Az At Night I Fly zenekart a magyar progresszív zenei színtér elismert szereplői alkotják: Bátky „BZ" Zoltán énekes (Stonehenge, Wendigo, After Crying), Horváth András Ádám gitáros (Dreyelands, After Crying), Nagygyörgy Gábor dobos (K3) és Hegyaljai-Boros Zoltán basszer.

Lemezkritika
Interjú 

1052 0 0 Zene Izé
Fabio Valdemarin - Swing and Wesson (Romane) 

Egyszemélyes jazz zenekar! :)
1716 0 0 Zene Izé
Katzenjammer - Soviet Trumpeter
1103 0 0 Zene Izé
Finom vajat kerestünk, kincsekre bukkantunk  

Az egyik hipermarketben kilenc oszlop margarinra jut két oszlop vaj, és hasonló az arány a többi üzletben is. De vajon abban a két oszlopban melyik az igazi, a legfinomabb vaj? Feltérképeztük a hazai választékot, és szomorúan beálltunk a sor végére.
2743 0 0 Pink Izé
streetROYAL / DLC / Contratakerz - Nous sommes les mêmes

Szeptember befejeztével kezdődött streetROYAL-ék nemzetközi kapcsolatainak beindulása, amikor is kilátogattak Franciaországba, hogy a Monkey Theorem-mel közösen zenéljenek egy héten át. 

Interjú Simával

StreetRoyal.hu

StreetRoyal Facebook

Contratakerz Facebook

DLC Facebook

 
728 0 0 Zene Izé
Zombi Audrey Hepburn  

Fotók, hogyan készült 

2438 2 7 Izé
horzsolt: Kár, hogy megnéztem a "hogyan készült"-et! :/ De azért még így is jó, de már más szemmel n [...]
nyehőce: A nyálon lőtt lány balladája.
Ales: A pofám leszakad...
Mind a 7 komment
Gary Clark Jr. - Don't Owe You A Thang
1565 0 0 Zene Izé
A készülő Büntető Törvénykönyv alapján a kormány egyes honlapokat is blokkolhatna. A módszer technikailag hasonlít a Kína köré felhúzott Nagy Tűzfalra, viszont nem Magyarország lenne az első európai ország, ahol hasonló megoldást alkalmaznak. Ez a gyakorlat ártatlan áldozatokat is szedhet, ezért megmutatjuk, hogyan lehet kijátszani.
5209 2 10 Izé
hawkeye: Vagy nem: Kína blokkolja a Google-t a pártkongresszus alatt - kommunista ízelítő a netcenzúr [...]
ismeretlen: Attól, hogy leblokkolnak egy oldalt, vagy betiltanak egy könyvet, tv-t bármit, még terjednek az [...]
hawkeye: Az 1984-ben megtalálod a választ kérdésedre...
Mind a 10 komment
Richard J Oliver szürreális alkotásai
2043 0 0 Art Izé
Bárcsak a feleségem lenne ilyen tanulékony! ;)
2707 0 0 Izé
Egy animációs rövidfilm az Origami hajtogatás rejtelmeiről
746 0 0 Art Izé
Megunta az angolul makogó magyarokat Hoffmann Rózsa  

Jelentősen átvariálná az iskolai nyelvoktatást az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiája. Az angol helyett a német lenne az első nyelv, mert az államtitkárság szerint az nehezebb, és így jobban felkészít további nyelvek megtanulására. A diákokat kétévente felmérőre köteleznék, hogy tényleg megtanuljanak más nyelveken, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni.
2534 1 40 Izé
zeshka: No mégsem olyan kicsi az a világ. Ezek szerint biztosan voltak mindenütt.)) Rönk vár? Maci szob [...]
7sleeper: lehet, hogy dolly előtt alacsonyabb szintű létformák klónozásával is már sikerrel jártak :- [...]
zeshka: ,,terrorr néni,, hehe akkor vagy egy iskolába jártunk vagy mindenhol ilyenek tanítottak :-D
Mind a 40 komment
Barack Obama - U Can't Touch This
4911 2 4 Izé
MatyiZeg: Mitt neki egy Barack.
norbertvincze: várható volt, hogy ő marad http://elections.huffingtonpost.com/2012/results
norbertvincze: :D
Mind a 4 komment
Donkey Love  

A szamarakkal szexelő kolumbiaiakról szóló dokumentumfilm egy ausztrál filmfesztivál legjobb dokumentumfilmnek járó díját már elvitte. Az alkotás bemutatja, milyen élmény találkozni egy olyan kultúrával, ahol nemcsak hogy megdugják a szamarakat, de ez kultúrájuk egyik ünnepelt hagyománya. Az apák fiaikat egy szamár segítségével vezetik be a szexualitás titkaiba, hogy azon gyakoroljanak a nőzéshez, később pedig a fiak önszántukból csalják meg feleségeiket a csacsikkal. Úgy vélik, ettől nagyobb lesz a farkuk, és elkerülhetik, hogy homoszexuálissá váljanak. A dolog tehát annyira elfogadott, hogy dalok születtek róla, sőt, könyv is, és van csacsibaszó fesztivál is.
4269 0 17 Izé
bungle: :D www.funpic.hu/hu/kategoriak/allat-sag-ok/43786_8-honappal-kesobb?mode=latest&position=0&large=1
Tooni: Ejnye, Csubakka! :D http://www.funpic.hu/hu/kategoriak/allat-sag-ok/43779_kep?mode=latest&position= [...]
Norci: Egy pasas kecskét vezet hazafelé. Mikor hazaérnek, a felesége várja az előszobában. Megszóla [...]
Mind a 17 komment
Dubstep rajongóknak ajánlom figyelmébe! :-)
847 0 5 Zene Izé
ItsSevenPointFive: sziasztok! valaki légyszi mondja meg nekem hogy 5:40 - 5:58 ig meik zene megy.. előre is köszi! : [...]
lentoslow: Sziasztok! Most nekem lenne egy szíves kérésem! Nem tudja valaki véletlenül a 0:00-tól kb. 0 [...]
Cuff: Köszönöm!!!! Charlie istenkirályüberfrankó csávó vagy!!!
Mind a 5 komment
„Nem emlékszem sajnos semmire, minden olyan gyorsan történt!”
5868 0 3 Izé
7sleeper: speed helyett befüvezett http://www.youtube.com/watch?v=h0DukONKOag -;";-
Kisolek: egy pillanatra fordultam el és mire visszanéztem már le is maradtam a lényegről
Szancso: Erről kérnék egy lassított felvételt,ha lehet! ;)
Diétázzon esti zabálással: itt a Harcosok Étrendje  

Szembe megy az évtizedek óta sulykolt szabályokkal, mégis sokan esküsznek az új diétára. De tényleg ez lenne a világmegváltó étrend?
1228 0 0 Pink Izé
Egy kis dorombolás
2919 0 8 Izé
norbertvincze: http://www.theverge.com/tldr/2015/5/15/8613793/this-is-the-purrfect-cat-simulator
bungle: www.youtube.com/watch?v=eLMDO1fiYns "Ez a világ leghangosabban doromboló macskája Amíg a legtöb [...]
Ctx Twin: Asszem ez lesz a csengőhangom :)
Mind a 8 komment
A kutya a celeb legjobb barátja?

Forgatásokról, forgatásokra rohanva egy valakire mindig van idejük a hírességeknek, valaki, akire mindig támaszkodhatnak, és akivel mindig szívesen osztoznak a reflektorfényben. De kik ők? Még mielőtt a barátjukra vagy a menedzserükre gondolnátok, eláruljuk, hogy az édes és bolyhos kutyusaik a megoldás. Nézd meg összeállításunkat, a hírességekről és leghűségesebb társaikról! 
645 0 0 Pink Izé
1992. május 26.
A Front Line Assembly kiadja a Tactical Neural Implant c. albumát, s ezzel Bill Leeb valamint Rhys Fulber megalkották az inustrial műfajon bellül azt, amit azóta sem sikerült senkinek felülmúlnia!
452 0 0 Zene Izé
Az oké hogy 200-zal, de ezen az úton??
8295 0 9 Izé
norbertvincze: https://www.youtube.com/watch?v=zcTdruliyJw
konvejor: blokkoló kerék miatt, természetesen ha kipörög akkor pedig többet mutat
jakatta: Nekem is furcsa kicsit. Az órák nem tudom mennyire pontosak, mert pl. 2:36-nál full gázon 31-re [...]
Mind a 9 komment
Az oké hogy 200-zal, de ezen az úton??
9193 0 1 Sport Izé
Eddie141: Nem semmi. Nem lennék a navigátor helyében. :) Kiszállva biztos a bokámtól ráznám ki :D Érd [...]
2012. november 10-én jelenik meg a Nigromantia zenekar első albuma ’Inherited Burden’ címmel, az osztrák Noisehead Records jóvoltából! Ezt megelőzi ez a kis bemutató, ahol a számokba lehet bele hallgatni, valamint a készülő videoklipből láthatóak részletek.
716 0 0 Zene Izé
A dubstep eredete :)
5632 3 6 Izé
Aszka: új link: http://www.youtube.com/watch?v=9FtflQ7qTrE
Nusihusi: Ez elég beteg!XD
RT/TURBO: Egyből ez ugrott be: http://www.youtube.com/watch?v=uGHsxMqpL0c
Mind a 6 komment
Ahogy Kern András mondaná: Elfogtunk egy levelet! ;D

" Ezúton tájékoztatom Önt és kollégáit ..., hogy 2012 július 10.-én feljelentést teszek önök ellen a Nemzeti Nyomozó Irodánál ... bűnszervezetben sorozatosan ill. folytatólagosan elkövetett csalás és kontárkodás megalapozott gyanújával.
... az önök által oktatott és kutatott modern fizika a kezdő betűjétől az utolsóig egy perfekt áltudomány, így az elmúlt 8 évben ennek tudatában jogtalanul vették fel a tudományos kutatóknak és a főiskolai, egyetemi tanároknak járó fizetésüket.

Nem foglalkoztak érdemben az atomok és a részecskék valós fizikáját 8 számjegy pontossággal leíró tanulmányommal, és tovább folytatták az áltudományos elméleteik oktatását, demagóg népszerűsítést és az azokban foglalt - általam megcáfolt - feltételezések kutatását, ezáltal érdemtelenné téve magukat a tudományos életben való részvételre...Fekete Gábor, Kiskőrös"

További jó csemegézést kívánok az úr honlapján, amíg "kamulátogatóként" ki nem lesztek TILTVA! :D
6309 0 23 Izé
Tooni: Fizikai Nobel-díj gyanús cikk!!! Egy Xenon atom a "felfedezett Higgs-bozon" 2012. július 4.-é [...]
Aladdin: Mindig is sejtettem, hogy valami nagyon bűzlik ebben a modern fizikában. Elolvastam Fekete oldalai [...]
tftmnxzf: LOL. Ez a fekete gabor nagyon idiota, mutogatni kene a cirkuszban.
Mind a 23 komment
Surprise :)
7625 4 7 Izé
Anthraxia: Ja jól láttuk ő volt az :) Imádom RDJ. xD
leep: FPSRussia :D
Tooni: http://technabob.com/blog/2012/10/30/call-of-duty-black-ops-ii-surprise-trailer/ és Guy Ritchie ren [...]
Mind a 7 komment
Mítoszok és hazugságok a román történelemben  

Egy román történész a román történelemoktatás hazugságaival szembesít és gyakorlatilag bebizonyítja, hogy a középkori és az újkori román történelmet azért találták ki, hogy legitimálja Erdély elfoglalását.

A román történelemoktatásban olyan hasugságok vannak beleépítve, minthogy Erdély középkori román állam volt román nemesekkel, illetve hogy a törökök ellen egységes román nemzeti front létezett, ami a román történelemoktatást a science-fiction szintjére helyezi.
3933 2 29 Izé
Revanor: Ugyanez megvan a magyar történelemoktatásban is, pláne manapság, hogy egyre erősödik ez az ő [...]
lowrider: Teljesen egyetértek minden szavaddal! Meg is fogod kapni érte, de ne bántson!
tjunior: Nagyon jó videó, egy nagyon intelligens emberrel. Gondolom kap hideget-meleget a csávó csak mert [...]
Mind a 29 komment
A Balfas eheti részében: Tintás Barnes - útban Southfork felé - balesetet szenved.
7259 0 7 Izé
ismeretlen: De mennyivel ment már a baromarcú. Egyszerűen hihetetlen, hogy mindig van pár állat, akiknek ne [...]
Szobabicikli: Mert nem "villa"gos neki, hogy hogyan történt a baleset. ;)
hawkeye: Mert nem akart kimaradni a lakomából. Csak hát megmozdult az ebéd, úgyhogy....
Mind a 7 komment
Élő elektromos kábelek az óceán mélyén

Három évvel ezelőtt egy kutatócsoport töltésáramlásra utaló jeleket fedezett fel a tengerfenék anyagában, akkor azonban még nem tudták, hogy ezt mi okozhatja. Dán és amerikai tudósok most úgy vélik, hogy megfejtették a rejtélyt: a tenger mélyén egymással összekapcsolódni képes, élő elektromos kábeleket felépítő baktériumok élnek. A felfedezés biológiai érdekességén túl egészen újfajta organikus elektronikai készülékeket eredményezhet, köztük akár olyan rendszereket is, amelyek talán az élő emberi szervezetbe is beépíthetők.
4497 1 0 Izé
Vártam, hogy a kutya kirángatja és beparkol helyette...
8114 2 12 Izé
lorem_ipsum: jobban orulnek ha kiallni nem tudna, akkor legalabb 1 hulyevel kevesebb lenne kint...
gyocska: 1000 kilométerenként kuplung csere. Ha már úgyis tetszik jönni, dobunk rá megint bontott lökh [...]
Dmckayals: Ja... kb 40 éve :D
Mind a 12 komment
A napokban létrejött Hollywood eddigi talán legnagyobb üzlete: a Disney megvásárolta a LucasFilm-et $4.05 milliárd értékben, amit a Disney készpénzben és részvényekben fizetett ki. Ebben a csomagban benne van a hat Star Wars film, az Indiana Jones filmek, az Industrial Lights and Magic, a Skywalker Sound, a LucasArts és a teljes Star Wars reklámjog - egyszóval minden, ami Star Wars. Annak ellenére, hogy Geroge Lucas többször is kijelentette, hogy nem folytatja a sorozatot, és részéről a film 6 részből áll, a Disney már most kijelentette, hogy készül a Star Wars Episode 7, mely már 2015-ben a mozikba fog kerülni, addig pedig több SW sorozat is meg fog jelenni. 

Ti mit szóltok a felvásárláshoz? Milyen Star Wars folytatást látnátok szívesen?

Hír a Film Izén
Angol cikk
2394 0 27 Izé
Tooni: Meghallgatások az új Csillagok háborúja szerepeire http://www.youtube.com/watch?v=rGNdPEbYy3I : [...]
bungle: Disney Princess Leia www.youtube.com/watch?v=aRMFH71fDIE
bungle: www.theglobeandmail.com/commentary/when-you-wish-upon-a-star-wars/article4879763/
Mind a 27 komment
Annak, aki szereti az ilyet: Az emberiség selejtezése elkezdődött
7510 2 32 Izé
Tooni: http://en.wikipedia.org/wiki/Modular_Airborne_FireFighting_System
Tooni: http://www.youtube.com/watch?v=qZkvETSCq4Q Teccikérteni?
Purple: http://bilder.hifi-forum.de/medium/336986/tactical-facepalm_56306.jpg
Mind a 32 komment
Felszállás a „sármelléki” reptérről ;)
6113 1 4 Izé
Szancso: Belső "nézet" ;) http://www.youtube.com/watch?v=WyOQ15juv2c&feature=related
Öcsi: minden repülőgép verseny off-road ;D
Tóth József: Phü wazzeee! Lehet, hogy a gatyámnak csúnyább színe lett volna, ha benne ülök! :-)
Mind a 4 komment
Rizsgolyót eszik a cuki lajhármaki

Óriási szemét meresztgetve élvezi az ízeket. A Madagaszkárból riszáló Julianként ismert állatka titka, hogy aranyos külleme ellenére méregfoga van. Éppen ezért háziállatnak nem ajánlják, bár amint látható, igen könnyű boldoggá tenni.
1275 0 0 Pink Izé
Fúú de rohadt nagy példányok!
5127 0 2 Izé
Nusihusi: Kill it with fire!!!:D
a janek: ennyi: http://kepfeltoltes.hu/view/121030/229841_466853680009369_426350937_n_www.kepfeltoltes.hu_.jp [...]
Nem rossz ez a Madagaszkár, de mikor jönnek végre a cibetmacskák?
2533 0 3 Izé
Nusihusi: Aranyosak a cibetmacskák:)
zizi: Где моя водка? XD
Porcelanbaba: Az a fej :D
Régebbi postok...