REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief (A villámtolvaj)

Ismét egy Chris Columbus remekkel állunk szemben.

A film Rick Riordan regénye alapján készült (na ja Hollywoodnak sose lesz most már önálló anyaga).

A történet annyi hogy Poseidon 12-14 év között fiának (aki Amerikában él, pfff) kell visszalopnia apja szigonyát mellyel a villámokat szórja és közben még a muterját is meg kell mentenie, mert ha nem háború lesz az istenek között.

A Harry Potter feeling pedig nem véletlen hiszen mint már említettem ezt a szerencsecsomagot bízták meg a rendezéssel. Riordan ötrészes regényt írt Percy Jackson kalandjaiból. Valószínűleg várhatjuk majd a többit is. Hurrá! (Remélem lehet érezni a tömény szarkazmust és iróniát.)

De hogy valami pozitívat is írjak, és hogy kiderüljön hogy mégis miért legyünk kíváncsiak a filmre. Egyrészt a szereposztás: Pierce Brosnan, Uma Thurman, Sean Bean, Kevin McKidd és Rosario Dawson, másrészt pedig, mert a görög mitológia lényei fantasztikusan fognak mutatni a mozivásznon…

Amerikai premier: 2010. február 12.

Imdb
1570 1 3 Film Izé
Erunder: Hát ez elég gagyi lett. Kezdjük ott, hogy az egész olyan mint ha a Harry Potter, és Héraklész [...]
Erunder: snake6 küldte: http://www.youtube.com/watch?v=yxDEChe_54I&feature=player_embedded (Ez már nem teas [...]
snake6: kellemes meglepetés
Ki nagyobb: ET vagy egy ewok? Nagyobb-e egy Boeing 747-es a 2001 Űrodüsszeia járművénél? Mekkora valójában egy AT-AT?

Egy Jeff Russel nevű úr összehasonlítgató oldala a sci-fi szereplőkről, járműveikről, lakóhelyeikről.
12029 10 15 Izé
Xorl: hmm.. ienre emléxem régebbröl is, bár megnem mondom h ugyan ez a csávó csinálta-e... mind1 ne [...]
Morak: Alap. Amióta létezik a honlapja, azóta van a könyvjelzők között.
suvomi: csak idő kérdése volt hogy mikor jelenik meg itt :P köszi
Mind a 15 komment
SOLO - Egy autó koncepció a Virgin-től.
1517 0 1 Tech Izé
Errtu: Simán benéztem egy high-tech porszippancsnak. :D
 Ha tini vagy, vagy elérted a pubertáskort, valószínű hallottad már a szüzesség szót. De lehet, hogy nem vagy vele tisztában, hogy ez mit is jelent. Míg a "szűz" szóval gyakran azokra utalnak, akiknek még nem volt szexuális kapcsolatuk, nincs önálló, egyértelmű definiciója annak, hogy mi is a szüzesség. A legtöbb tini számára a szüzesség egy személyes téma, amiről kellemetlen beszélgetni.
857 1 3 Pink Izé
babapiskóta: sztem nagyon jó cikk!!!
neomatsek: a szüzességet kultúránként másképp értelmezik,van olyan hely,ahol ha a lány csak análisan [...]
csillaghal: nincs konkrét definicója a szüzeségnek???? mi ez a baromság???? ez vagy egy angolból fordítot [...]
Az együttes dobolás új világrekordját állította fel 582 dobos az angliai Birminghamben, akik 10 percen át egy ütemre doboltak.
9271 2 12 Izé
Bubba: Kiterelni a népet: "Gyertek ebédelni!" zárni a termet, lekoptatni a fiúkat, és máris kész a l [...]
kingicike: AAH *-* de sokan nyomták :) de mentem volna :D
joovan: ott lettem volna szívesen :p
Mind a 12 komment
Így kell leamortizálni egy cliót jól. :D

 (Gyorsasági OB Orfű, Clio Kupa.) 
1262 2 1 Sport Izé
Öcsi: hát ennek nincs kint a négy kereke... :P
Ürbanek Photography - egy detroiti fotós képei.
1243 2 0 Art Izé
Egy kedves kaliforniai hagyomány... ;)

Mooning Amtrak Trains.
9750 2 14 Izé
Kiscsuri: !!!
Kiscsuri: Áh ez nagyon bejön.
kingicike: xDD lol ilyet xDD
Mind a 14 komment
Megvan a nők G pontja? Csaknem félévszázadnyi tudományos vita és hálószobai empirikus kutatás után egy olasz nőgyógyász szerint megvan a nők G-pontja, amelynek ingerlése különlegesen erős orgazmust vált ki. Sok szakértő a pont létezését is kétségbe vonja.
1418 1 11 Pink Izé
Nala: :D:D:D Ez jó! Gondolom köpni - nyelni nem tudtál hirtelen?:D
Sissi: Én visszakérdeztem volna, hogy miért és a férjed?:D
Sissi: Ú bazze és egyből ezzel kezdeni O.O
Mind a 11 komment
Kolonics kiállítás nyílik.

Kolonics György tavaly július 15-én, a pekingi olimpia előtt néhány héttel edzés közben hunyt el tragikus hirtelenséggel. Halálának egyéves évfordulója alkalmából szerdán (2009 07.15.) a Duna fővárosi szakaszán, valamint a csepeli vízitelepen fáklyás evezést szervez a nevét viselő alapítvány.

669 0 0 Sport Izé
A 4 legszexibb hely Budapesten

Sétához, csókokhoz és egyebek előtt
1828 1 5 Pink Izé
Cicamackó: Én itt már voltam..... Tök jó hely,tényleg romantikás :D de sztem tablettás-kannásbor folyik [...]
kingicike: jah XD az újjabbik résziből nemigen van ilyen hely csak ahol kocka teste van XD
babapiskóta: Csodálatos hely... hm... egyebek... ...
Mind a 5 komment
Kínos kérdések a plasztikai beavatkozásokról - mi az igazság?

Egyre több fiatal nő fekszik kés alá, ha a szépségéről van szó, már a 20-as éveiben járó nők is egyre többen választják a plasztikai sebészt az áhított ideális szépség elérése érdekében. Kérdezz-felelek a plasztikai beavatkozásokról.
517 1 9 Pink Izé
Sissi: Pont láttam egy műsort ahol a csajszinak tényleg semmi melle nem volt. Lapos volt mint az Alföld [...]
Nala: Szerintem pont ez a baj a mai világgal,hogy olyan emberek "diktálják a divatot" mint victoria be [...]
1nessa: egyet ertek...de ha megnezed mondjuk victoria beckham-et most ujra lekicsinyitette a mellet. es szte [...]
Mind a 9 komment
Az új Methodman Redman 'Mrs Internatiolnal' (Blackout2) klipben az 59. másodpercben egy magyar levél látható, bár a lány nem tűnik magyarnak.
5665 6 30 Izé
Darkshade: AXN-en biztos adták az eredeti szinkronnal, és felirattal is.
bandee1219: én is csak lestem anno XD! De ha jól tudom, régen ez lement eredetivel is, csak kb. amikor az HBO [...]
bandee1219: Igen, sok-sok millióba kerül egy ilyen klipp, de egy ilyen levél már nem fér bele a költségve [...]
Mind a 30 komment
Híres emberek tömör okossága minden egyes hétköznapon.

Egyik kedvencem.
7674 5 10 Izé
Nusihusi: A többsége jó:)
Purple: :DDD
bandee1219: Na, ezt most én basztam el? Eddig nem volt minden kiemelve! :S
Mind a 10 komment
Tények és tévhitek a csokoládéról A csokoládé felemás érzéseket kelt bennünk: egyrészt élvezetet nyújt, másrészt pedig egészségtelen és hizlaló. Olykor úgy érezzük, csak a csokoládé képes vigaszt nyújtani, ugyanakkor pattanásokat idézhet elő…
694 0 2 Pink Izé
kingicike: csoki 4 evör :DD
boci: csokiii (L)
A népszerű akció figura, Max Steel egy animációs sorozatban is megmutatta különleges képességeit. Most egy élőszereplős filmben is megteszi.
783 0 0 Film Izé
Lányok, vigyázzatok a medencékben, nehogy megtaláljon titeket is egy "kóbor sperma"! :D
13601 2 37 Izé
Grábor: Látom te is szoktad nézni a Discovery-t ;) Bővebben a Mythbusters-t :) Én már majdnem írtam ne [...]
eol: Nekem is ez jutott eszembe :) szerintem a golyós sztori talán még valószínűbb, mint ez a meden [...]
Grábor: Ennél már csak az a sztori a jobb hogy: Egy katonát az első amerikai háborúban úgy horzsolt a [...]
Mind a 37 komment
TED Talks, azaz Terjesztésre Érdemes Eszmék, Napi izés témák bőséges választéka.

Egyre több előadás magyar felirattal.

Az egyik aktualitás:
Sir Ken Robinson kreativitásszakértő az oktatási rendszer reformjáért pedáloz. Te mit szerettél volna megtanulni az érettségi előtti években? Vagy most mit tanulnál legszívesebben?
2163 11 5 Izé
bungle: www.youtube.com/watch?v=W_6SfMZxoLc :D
bungle: norbertvincze küldte (bár ugyanaz mint a fenti post szövegben a link): URL: http://vimeo.com/7307 [...]
|-=O=-|: "Ha egy férfi kimondja, amit gondol az erdőben, és egy nő sem hallja, akkor sincs igaza?" :DDDDD [...]
Mind a 5 komment
OX in the myspace.com
Ő az egyik osztálytársam. Saját szerzeményeket ad elő. Ő maga az énekes és gitáros.
786 0 0 Zene Izé
Boys Don't Cry, avagy: A Fiúk Nem Sírnak.


A film egy igaz, valós történetet dolgoz fel egy olyan emberről, aki nem pocsékolta el a saját életét, mert más tette meg helyette.

A poént itt sem lőném le, mindenesetre szerintem elgondolkodtató film, és a témája is elég komoly.

Hivatalos honlap | Imdb
721 1 2 Film Izé
Chamy: ez mi durva film emlékeim szerint... mikor láttam, még nem voltam 16 se
Opra: Hilary Swank nagyot alakított benne, mindenkinek ajánlom, aki szereti a komolyabb hangvételű fil [...]
A Perfect Getaway

Steve Zahn és Milla Jovovich egy természetimádó kedvű fiatal pár alakítanak, akik mézeshetüket Hawai partjainál túrázgatva szeretnék eltölteni. A vadonban fantasztikusan érzik magukat, egészen addig míg összetalálkoznak egy csapat rémült turistával. A társaság egy gyilkosságról számol be nekik - egy hozzájuk hasonlóan fiatal párt öltek meg - és arra kérik őket, hogy forduljanak velük vissza. Amikor engednek a kérésnek, a dolgok elkezdnek igazán rosszra fordulni. A paradicsomból hamarosan a pokolba kerülnek, ahogy brutális küzdelemben kell helyt állniuk a túlélésért.

Bemutató: 2009. augusztus 14.

Imdb
1150 1 1 Film Izé
Erunder: Nem rég fejeztem be, haverommal közösen néztük. A végén mindketten megállapodtunk abban, hog [...]
Katicabogarak leptek el egy családi házat és környékét Colorado-ban.
6153 1 13 Izé
SZIA: Egy újabb X-akta!
kisadria: 1. Asszem hivok még tesókat nagy bunyó lesz...:D 2. Svédasztalos vacsora..:D
Mr.T.: Én elkerítettem volna a telket, és odavitettem volna 10 menhelyre való macskát :D cicuk legalá [...]
Mind a 13 komment
Two Lovers (Két szerető)

A romantikus dráma New York-ban játszódik, és Leonard egy jó megjelenésű de elég depressziós férfi történetét meséli el nekünk, aki miután összetörték a szívét, hazaköltözik a családi fészekbe. Szülei mindent megtesznek, hogy egy baráti család lányávál, Sandra-val összehozzák. Csakhogy egyik éjszaka a hálószobája ablakából kitekintve Leonárd megpillant egy gyönyörű, még sosem látott lányt, Michelle-t.

Magyar bemutató: 2009. szeptember 3.

Imdb
1082 4 1 Film Izé
Balázs: akkor lényegében Phoenix rájött hogy nem neki való a rapp???:D
Női félelmek: A nők félősebbek, mint a férfiak. Igazi macho-mondás, ami már az óvodában elhangzik: a férfiak erősebbek, jobban meg tudják védeni magukat, vagyis nem kell, hogy féljenek.

 

(már többször kértük, hogy a képalába ne tegyétek be a post linkjét feleslegesen még egyszer! figyeljetek oda, mert nektek is felesleges macera, meg az adminnak is felesleges munka. köszi.)
524 0 3 Pink Izé
TinusSs: Nekem azt írják, hogy a július vége elég kellemetlen pillanatokat hoz majd, de hát ennél kell [...]
Purple: én pl júliusban is rettegek az idiótáktól :DDD
CRaPtRaSH: most nemazé' de hogy jön a félelemhez a júliusi horoszkóp??? :D
Bájos kacaj nemtomhány. ;)

Szerencsétlen lehet hogy lenyelt egy dudát?
9655 2 15 Izé
bungle: Újabb bájos kacaj: http://www.break.com/usercontent/2009/8/funniest-laugh-ever-998363.html
kingicike: XD
Sissi: Lehet valami gége műtétje volt, azért van ilyen hangja. Amikor nevet azzal nincs semmi gond, csa [...]
Mind a 15 komment
Egy fitnessgép koncepció (videóval), amellyel végre a kerekesszékkel közlekedők is akadálymentesen edzhetnek majd, akár egyedül is. Reméljük megvalósul a terv.
582 0 0 Sport Izé
Hogyan lopjunk ATM-et egyszerűen? Egy ember megmarkolja, fölteszi a platóra és tűnés! :D
8642 2 9 Izé
joovan: vajon elkapták őket?
Only me: Hétvégén építkezni akarok nem tud valaki hol lehet markolót olcsón? xD
mephistto: jók ezek a buli utáni izére fellesések :D fasza a csávó XD el is ment kedvencekbe :D
Mind a 9 komment
Egy poszt, amely megmutatja azt, hogy miért is lehetnek veszélyesek a kerékpáros körversenyek hegyi szakaszai.

Másik példa.
10251 4 7 Izé
joovan: jó nagy gyökér a srác a videóban :D
Airwalk: vicces
Párna: Bocsánat ha megsértettem a bringásokat, de sajnos velük is megtörténhet hogy egy pillanatra ki [...]
Mind a 7 komment
Mostani nyereményjátékunkban a BSC Kft. jóvoltából egy Guitar Hero: Greatest Hits X360-as játékszoftvert, egy Ice Age 3 X360-as játékszoftvert, egy Prototype PS3-as játékszoftvert, és egy Transformers 2 PSP-s játékszoftvert nyerhettek. Nem kell mást tennetek, mint a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani, regisztrálni és helyesen megválaszolni a három feltett, nagyon egyszerű kérdést.

Aktuális nyereményjátékunk július 8-tól egészen augusztus 1-ig tart és akkor vehettek részt benne, ha regisztráltok. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu csapata és a nyereményeket felajánló BSC Kft.
1515 2 1 Izé
rezso: xboxot nem lehet nyerni?mert így legfeljebb a polcra tudnám feltenni, vagy odaadni valakinek :D
Egy elmélet szerint az ágyban 8 szerető típust különböztetünk meg, mind a férfiak, mind a nők körében. A te pasid milyen szerető?

1246 1 0 Pink Izé
Egy poszt, amely megmutatja azt, hogy miért is lehetnek veszélyesek a kerékpáros körversenyek hegyi szakaszai.

Másik példa 
9762 0 0 Sport Izé
Mostani nyereményjátékunkban a BSC Kft. jóvoltából egy Guitar Hero: Greatest Hits X360-as játékszoftvert, egy Ice Age 3  X360-as játékszoftvert, egy Prototype PS3-as játékszoftvert, és egy Transformers 2 PSP-s játékszoftvert nyerhettek. Nem kell mást tennetek, mint a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani, regisztrálni és helyesen megválaszolni a három feltett, nagyon egyszerű kérdést.

Aktuális nyereményjátékunk július 8-tól egészen augusztus 1-ig tart és akkor vehettek részt benne, ha regisztráltok. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu csapata és a nyereményeket felajánló BSC Kft.
1182 0 0 Game Izé
Pár hete ez a videó nem aratott túl nagy sikert az Izé belső levlistán, így végül nem küldtem be.
Most viszont egy remek kis remix készült belőle a rathergood-on (amit szintén ajánlok mindenki figyelmébe, nagyon beteg dolgok vannak rajta!) :D
5917 1 19 Izé
toth_pityu: Öcsém! FEKVE röhögök: He bites me in my vagina- ezen:D
Voronyezs: Ja, jól hallottam, forgets everything :D:D:D Egyébként beszarás- Hí bájt mí in máj vadzsáj [...]
Voronyezs: Hát nem tom... ha engem megharapna a tökömnél...először felrúgnám ezt a szánalmat, aztán i [...]
Mind a 19 komment
Mental Destruction - Your Dying Soul

Kifejezetten agypusztító zene de legalább lehet relaxálni rajta és elmélkedni. Nekem nagy kedvenceim a srácok (na nem mintha ez sokat jelentene)

Itt a honlapjuk és itt van mellé egy hasonló hangulatvilágú zene videóval kizárólag erős idegzetüeknek!!!
750 1 1 Zene Izé
weedjay: ez nagyon zsir
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok a szelidek, mert ők bírják a földet.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok a tisztaszivűek, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak hívatnak.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa."
4988 2 88 Izé
kotta: Ha éppen olyanom volna, nagyon jót tudnék beszélgetni veled. A lényeg az, h nem vitázni: beszà [...]
morrdon: NEM vagyok keresztény. Nem vagyok zsidó. Sem mohamedán. Sem buddhista. Mégis hiszek valamiben [...]
kukulkan: Ja, szóval a fundamentalisták nem _igaz_ keresztények/muszlimok állításod szerint... Sőt, a f [...]
Mind a 88 komment
"A reggeli étkezés nagyon fontos, mert energiával tölt fel, és lendületet ad a naphoz. Nemcsak az emésztőszerveket aktiválja, de a vércukorszint beállításával felélénkíti a gondolkodást, és segít a koncentrációban is. Ha megreggeliztél, könnyebben nézel szembe a kihívásokkal és a mindennapi stresszel, és még a terhelést is tovább bírod."

Aki először beírja, hogy honnan idéztem, az kap kottától egy karton sört. ;)
4992 1 32 Izé
Grábor: hát persze hogy nem járunk olyan hejekre mint a McDonaldS :P Ez csak természetes :) Hogy miért?? [...]
bungle: Nyugi, én se szoktam elolvasni a te post szövegeid. :P
Mr.T.: Az a durva hogy meg se néztem hogy mi van a kép alá írva :D csak most hogy szóltál :D
Mind a 32 komment
Mark Mawson fotói

Medúza-szerű képeiről egy cikk.
1937 1 0 Art Izé
Ez is egy fajtája a "véradásnak"... ;)
7546 1 20 Izé
jani88: remélem a hímtagját is így szívatja :D
Fogaska: ez meg mi a bánat már megint? :S
1nessa: en is masszornek keszulok de ilyet nem hiszem h fogok csinalni...:D
Mind a 20 komment
Létezik egy pókfaj, amely önmaga hasonmását készíti el, hogy elterelje a ragadozók figyelmét. Ez lehet az első példa arra, hogy egy állat életnagyságban leképezi magát.

Magyar cikk.
10215 1 18 Izé
kotta: Értelme annak van, amit szeretsz csinálni, vagy amiért pénzt kapsz, vagy amit szeretsz csinálni [...]
kukulkan: Miért, t'án nem jobb és érdekesebb pókokat (vagy akármilyen más biológiai objektumot) tanulm [...]
jethro: shadow clone jutsu :)
Mind a 18 komment
Chuck

Ha már te is ábrándoztál róla egy-egy vizsga előtt, hogy milyen lenne, ha az agyad helyén egy vinyó lenne, ahova bármikor fel tudsz tölteni bármit, és az akciók is bejönnek, na meg a geek szubkultúra is, akkor ezt a sorozatot neked találták ki.

Egy számítógépes geekről szól aki megnyit egy e-mailt és így egy vírus által egy szervernyi államtitokkal tölti fel az agyát, így válik egy pillanat alatt a kormány legfontosabb ügynökévé. A világ sorsa egy Buy More-ban dolgozó srác kezébe kerül. Innentől terroristákkal és bérgyilkosokkal kell harcolnia. A védelmére két ügynököt rendelnek ki.

Imdb | Promó
736 0 3 Film Izé
kasy: Én most fejeztem be az első évadot, teljesen korrekt. Nagyon tetszik, hogy egy percig sem akarjá [...]
Dynaa: az egyik kedvenc sorozatom(L)nagyon jó(: alig várom már a harmadik évadot:P mindenkinek ajánlom [...]
NepTum23: nagyon jó sorozat én már láttam mind a 2 évadját és nagyon várom a 3.-at csak ajánlani tudo [...]
Régebbi postok...