REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
"Az elmúlt években a magyar népzenéről alkotott közgondolkodás pozitív fordulatot vett és soha nem látott „retro” divatját éli. Minden talán azzal kezdődött, hogy a hazai underground és mainstream kultúra prominensei felfedezték maguknak a saját gyökereikben rejtőzködő magyar népzenét. Manapság a jazz és rock zenekarok sorra cserkésznek be népzenei elemeket számaikba, de az új generáció autentikus zenészei sem maradtak a kaptafánál, igyekeznek lépést tartani a jelennel. Ennek eredménye egy sajátos népzenei stílus kialakulása. A népzene valóban élővé és recenssé válhat, mert ezek a fiatal formációk visszahozzák a véráramba és érdekes ruhákat adnak rá. Van egyébként a magyar népzenének egy megmagyarázhatatlan csontig hatoló ereje, amit az ember megérezhet mondjuk egy londoni bevásárló központban, amikor a háttérből halkan felcsendül egy-egy közismert Muzsikás szám. A saját kultúránknál keresve sem találhatunk jobb nagykövetet! Jó pár mai zenekarunk már nemzetközi hírnévre tett szert és ilyen lehet a nemrég alakult Buda Folk Band is. A 2007-ben létrejött banda fiatal tagjait olyan zenészek alkotják, akik egytől-egyig, ízig-vérig népzenészek, mégis ha körülnézünk rendre ott találjuk őket a legnépszerűbb jazz és blues zenészek oldalán. A zene határtalan, a műfajok pedig átjárhatóak. „népzene és világzene XXI. századi behatással.”
1251 0 0 Zene Izé
Netsky - Your Way 

Cooperation 1st Anniversary Event with Netsky ( BE // Hospital Rec. )

2010/11/26 (péntek)

Szikra Cool Tour House
...

Ritkán láttunk eddig olyan előadót, aki ilyen gyorsan kapaszkodott volna fel a ranglétrán egyre feljebb és feljebb, vezetve a drum and bass új hullámban érkező tehetségeit Európából. Számos megjelenés a legnagyobb kiadóknál a szakmában, DJ támogatottság, olyan előadóktól, mint Friction, Hype és Fabio, valamint jelölés „Az év legjobb új producer” díjára a Drum + Bass Arena Awards-on, ezek azok a sikerek, melyeket Netsky kevesebb, mint 12 hónapja a háta mögött tudhat! Zenéiben kiemelkedő és egyedi elegyet alkotnak a felemelkedő, melankólikus hatások, a táncparkettre szánt basszusok és dobhatások mellett, így nyilvánvaló, hogy nem kellett ahhoz sok idő, hogy Netsky felkeltse High Contrast és London Elektricity figyelmét.

2010-ben láthattuk Netsky elsöprő sikerű bemutatkozó albumát, melyen számos olyan dal szerepel, amik mára már himnusszá váltak a táncparketten. Éneklős klasszikusok és tiszta új vágású jungle hangzás, ez az ami a védjegyévé vált.

Mióta olyan előadók számaihoz készített elsöprő sikerű remixeket, mint Pendulum, Plan B, Leftfield vagy Swedish House Mafia, Netsky profilja talán még egy szinttel feljebb emelkedett. Mindent összevetve igen fényes jövő elé néz a Hospital kiadó legújabb szupersztárja.

Magyarországi debütáló fellépése November 26. ami a Cooperation csapat első évfordulója alkalmából kerül megrendezésre a már önmagában is vonzerőnek számító vadonatúj Szikra Clubban.



DNB Stage:

Netsky ( Hospital Rec // BE )
Jade ( BSE / Citrus )
Savage & MC Fantom ( Vestax / Legend ) -Exclusive Liquid Set-
Magical Gravity ( Viper )
DigitalPunk ( Cooperation / Nospoon )
Mc Blu-ID

Visual: Still NoiZe
http://www.facebook.com/stillnoize


Belépő: 1500 elővétel
2000 helyszínen

Jegyek elővételben kaphatók a SZIKRA jegypénztárában (Teréz krt. 62.) és online a honlapunkon: www.szikra.eu

SZIKRA cool•tour•house
Cím: 1066 Budapest, Teréz krt. 66

http://www.myspace.com/netskymusic
http://netskymusic.com/
948 1 0 Zene Izé
A szex 20, 30 és 35 évesen
1344 0 0 Pink Izé
Móricz János (Juan Moricz) magyar kutató Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul (!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él.

Bár felfedezése valósággal sokkolta a világot akkoriban, a média egy idő után mégis elhallgatott kutatásaival kapcsolatban.

Kapcsolódó cikk: Erich von Däniken találkozása Juan Móriczcal
11752 11 66 Izé
Fabian: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=jLOuQZLp8vc
posseidon: Jokai elég rosszul tette, h kinevette, mert egyik a masikat nem zarja ki, ugyanis még van sok olya [...]
Laci: A rovásírás nemzetközi lett: :) :x B-) :"> D: és így tovább. Egyébként már Jókai is kinev [...]
Mind a 66 komment
Evergreen Terrace - Not Good Enough
1766 2 5 Zene Izé
Guren: egyik kedvenc albumom, ószom.
gundul: KÖSZI KÖSZI KÖSZI, te vagy a kedvencem eddig is te voltál :)
Kornadidas: http://www.youtube.com/watch?v=PeQAZsyucbQ
Mind a 5 komment
You Again - Már megint te?

A csajos filmek nem érnek véget a Szex és New York-al. Itt a legújabb, ami megpróbál egy vígjáték köntösébe bújni, de már az előzetesnél látszik, hogy az olyan mint amikor én 8 évesen a faterom köntösét próbálgattam.

A középiskolai sérelmeiket feldolgozni képtelen hisztis p***ák esnek kelnek, és iszonyatosan magas hangon picsognak. (Ez volt a szinapszis.)

Weaver, és Curtis pedig jobban tették volna ha messze elkerülik ezt a produkciót.
1657 0 1 Film Izé
FireBird: uncsi
Tippeljetek hány éves a képen látható első "svájci bicska", vagyis többfunkciós zsebkés!
9493 2 34 Izé
bungle: Egyébként meg ha a másikat, a rozsdásabbat rakom ki, régebbire tippeltek? ;) Nem hinném, hogy [...]
bungle: A postban is ott van ez a 2 kép.
he: Nem is az van a képen, ami a posztban. Csaltatok egy kicsit :D
Mind a 34 komment
Egy hatéves gördeszkás tehetség: Asher Bradshaw.
815 1 0 Sport Izé
"Öregember nem gyorsvonat." - mondta John McClane a Die Hard harmadik részében. Gondolhatnánk, hogy igaza van és a kőkemény akcióhősök szerepére a 20-30 évesek a legideálisabbak, de erre az 50 feletti színészek időről-időre rácáfolnak.
2212 2 1 Film Izé
Németh István: a vasember 2 jóvolt
42 évesen is dögös és vadító az énekesnő
759 0 0 Pink Izé
D:FUSE 'Everything With You (J. Hazen & dj^3 remix Remix)' 
1102 1 0 Zene Izé
Egy 17 éves magyar művészpalánta, Farkas Máté munkái. :)
2451 1 7 Art Izé
zuza: nem bántásból , de elég ratyi XD
raszta: Kajak úgy beszéltek mint ha a te rajzodat rakta volna oda... eléggé gyerekes. Jezema te meg ör [...]
meg.mondo.ember: Ez elég tucat-gagyi.
Mind a 7 komment
Ááááááááááááá...

(tudom, hogy már volt 2 éve itt, de most hivatalosan is ő lett a világ legnagyobb szájú embere).
4346 1 7 Izé
bungle: http://newslite.tv/2010/10/27/elasticmouthed-man-sets-big-mo.html
Fonix666: töltsék tele mustár gázzal
Csolt: Fogorvosok ajánlásával.
Mind a 7 komment
Ma van a szülinapom! (nekem igazából nem, de akinek tényleg ma van, annak sok boldogat! :))

Az eredeti bünti 2 éve volt. :)
10027 9 18 Izé
Ancen: Szenzációs! Milyen mély érzelmeket válthatott ki bennük is az eredeti dal, hogy ilyen csodás [...]
Nusihusi: Ez 1 vidám klipp, nekem tetszett:D
naphtha08: Yihhá :)
Mind a 18 komment
Chen Wei-yih, egy 30 éves tajvani hölgy esküvőszervezőt fogadott, és több mint 1 millió Ft-os összegű, hetedhét országra szóló lakodalmat rittyentett novemberre. Férj nélkül, ugyanis saját magával házasodik össze.

Még több fotó a hölgy facebook oldalán.
4843 1 23 Izé
Nusihusi: És ez, hogy sexel?!:D Magához nyúl?:D
Tooni: Akárkiről is legyen szó, egy biztos: senki sem ütheti bele az orrát a sajátjába...
rajdi: A nászéjszakás képek hol vannak? láthatnánk a punikukiját...
Mind a 23 komment
Közösségi zenehallgatás magyar fejlesztőtől

A Venossi a Last.fm és a YouTube jó tulajdonságait gyúrja egybe. Az alkotó 18 éves. További információk az indexen.
548 1 0 Zene Izé
Sushi Cat 2: Honeymoon
2611 1 1 Game Izé
Lorica: de aranyos a menyasszonya! :D
Elis Stenman mérnök újságpapír háza az 1920-as évekből.

Pár kép még itt.

Napjaink újságpapír háza.
5982 1 4 Izé
lb7: Nem beszélek angolul, csak németül...de azért köszi, hogy ezt kiollóztad a szövegből. :)
BusKeyCome: Le bizony. :) "He coated it with varnish to protect it from the harsh weather."
lb7: Le van kenve lakkal, vagy mi? Csak hogy mert az időjárás nem tette tönkre, azért kérdezem o.O
Mind a 4 komment
Újabb holokausztpert indítottak a MÁV ellen - a kereset szerint a magyar állam, illetve a vasúti társaság elkobozta a zsidók vagyonát.

Hogy állnak most anyagilag a törökök? Nem perelünk azért a "néhány" évért? ;)
4408 3 69 Izé
bungle: http://index.hu/belfold/2013/10/22/nincs_vege_a_mav_elleni_holokausztpernek/
kotta: Ne pénzezzünk, mert marha rossz irányba vinne. A családom egy nemzedékeken át felépített bir [...]
Mr. Wallace: Ne haragudj, kétszeri átolvasás után sem látom mondandót részleteit (agykapacitásom korláto [...]
Mind a 69 komment
Emlékeztek még a 90-es évek divatjára? Buffalo cipő, kertésznadrág, hatalmas plüss hajgumik, színes műanyag cumik… Itt egy kis lista (a teljesség igénye nélkül), amit akár ki is lehet egészíteni a kommentekben : )
3598 0 12 Pink Izé
Purple: egyébként én a nyakig érő farmergatya-futócipő kombótól is rosszul vagyok :D mondjuk ha kü [...]
Purple: jajaja ezt is akartam mondani haláálos. hát ha még be is van zselézve, hogy zsíros csömböll [...]
eerix: meg amikor a fiúk haja le volt nyírva kicsire, de a frufrujuk meg marad hosszú...nah az milyen é [...]
Mind a 12 komment
Mr. Nobody

Amíg nem választunk minden lehetséges. Amint döntünk valami mellett az befolyással van a jövőnkre. Mi van ha valaki minden döntésének következményét előre látja, sőt meg is éli azokat?

Mr Nobody ilyen ember, a maga 120 évével az utolsó halandó a földön.

Ez a film fantasztikus. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Gyönyörű, és megható történet, olyan képi világgal, ami egyszerre elénk bír tárni egy '70-es évekbeli világot, és egy negatív jövőképet is. A science-fiction műfaja keveredik benne a romantikával, de nem a csöpögős hollywoodi, a szerelem úgyis megtalál félével, hanem azzal, ami képes az emberekből valódi érzelmeket előhozni, és valódi könnyeket csalni az arcukra. Mindenkinek ajánlom kortól, és nemtől függetlenül.
1166 2 8 Film Izé
CRaPtRaSH: ezt meg tegnap néztük meg, eleinte tényleg követhetetlennek tűnt, de a végére egészen össze [...]
go-free: pontosan! ;)
Kornadidas: van egy olyan érzésem h rá gondol:) http://www.imdb.com/name/nm1017334/
Mind a 8 komment
Élete folytonos kockára tételével, a hajnali mínusz 40 fokos hidegben a veszélyes vadállatokat szereti fotózni a 32 éves angol bróker, Jonathan Griffiths. Felesége már szánja-bánja, hogy szülinapjára két évvel ezelőtt megvette neki az áhított méregdrága fotó masinát. Férje az amerikai Sziklás hegységben „üldözi” a veszélyes vadakat.
9828 9 22 Izé
kotta: "Kár, hogy a macska nem ugrott rá a támadóira. :)"
.::JunKieEQ::.: Csere-üdültetés... Afrikából küldték, mint éhező-árvát....
Balázs: csak tudnám hogy került oroszlán a sziklás hegységbe xD
Mind a 22 komment
Élete folytonos kockára tételével, a hajnali mínusz 40 fokos hidegben a veszélyes vadállatokat szereti fotózni a 32 éves angol bróker, Jonathan Griffiths. Felesége már szánja-bánja, hogy szülinapjára két évvel ezelőtt megvette neki az áhított méregdrága fotó masinát. Férje az amerikai Sziklás hegységben „üldözi” a veszélyes vadakat.
9393 5 0 Art Izé
Évezzük a sikert!
381 0 0 Pink Izé
A 2 éve itt is megemlített Antilla nevű 27 emeletes, 200 milliárdos luxustoronyba beköltözik az öttagú (!) család.
8430 4 12 Izé
bungle: http://burzsuj.blog.hu/2011/10/25/lakhatatlan_lenne_a_vilag_legnagyobb_lakohaza
bungle: Ezek se jönnek többet Magyarországra. :D www.deluxe.hu/nem-tudott-fizetni-a-milliardos/20110104 w [...]
lb7: ez szerintem köcsögség... mások nyomorognak, ő meg... na hagyjuk, felhúzom csak magam!
Mind a 12 komment
Sammy nagy kalandja: A titkos átjáró (3D)

Sammy egy aranyos kis teknős. Először 50 évesen találkozunk vele, amikor belekezd élete történetének elmesélésébe.

Születése után egyből megtalálja őt a nagy szerelem egy Shelly nevű másik kis teknős személyében, de sajnos egyből el is vesztik egymást. Miközben Sammy szerelmét keresi barátokra lel, rengeteg kalandban lesz része, és sajnos az emberek hanyagságával is találkozik, ahogy azok tönkre teszik azt a gyönyörű világot melyben ők élnek.

Igazán bájos, fabula ez, a műfaj minden tulajdonságával együtt. Kicsiknek, nagyoknak nagyszerű időtöltés lehet ez a belga mese.

Magyar nyelvű előzetes
986 1 2 Film Izé
Németh István: én meg akartam nézni 3D-ben csak hejete harry Potter 7 1 részén voltam jó volt szerintem de a2 [...]
Pigi: Én már láttam.... Történetileg szinte ugyanaz mint a Némó nyomában csak teknősökkel. Amúg [...]
A 49 éves Michael J. Fox reklámozza a Vissza a jövőbe trilógia 25-ik évfordulóját, és a 2010-es Scream díjátadót. Szóval újraforgatták a '85-ös film előzetesét, amiben már idősen játssza el Marty Mcfly-t
2128 1 2 Film Izé
kasy: cancer1 küldött még egy 25. évfordulós összehasonlítást (Back To The Future 25 Years Later). [...]
Szosztar: Nagyon üt :D
Emberbendő vs. kutyabendő

Szerintetek ki győz a gyorsasági evés versenyben?
9768 3 9 Izé
bubi66: Nekem kis testű kutyám van , de az ő szájában is 1 mp alatt eltűnik a szelet parizer ....( meg [...]
cila: Fogadás. Történet: X: Fogadjunk, hogy én, valakivel, együltő helyünkben meg tudunk enni 100 d [...]
Guren: az a fej a csávónak, miközben rágja a répát :D
Mind a 9 komment
Liu Wei, a 23 éves kar nélküli zongorista nyerte a kínai tévés tehetségkutatót.
6324 4 19 Izé
kotta: (Asszem megértettem mit akart Ghavin mondani.) Másfelől viszont azt kéne megnézni, hogy meddig [...]
kotta: Korrekt. Ha meghallgatunk 35 csak lábbal zongorázó akárkit, akkor közöttük tényleg "csak" a [...]
Ghavin: Nem arról van szó, hogy nem akarom megérteni, csak hülyeségnek tartom ezt a hozzáállást. Ha [...]
Mind a 19 komment
"E-mailben levelez az Egyesült Államok elnökével a 12 éves martfűi Tóbiás Dani. Obama a Fehér Házba is meghívta őt."  

Vezekényi Laci No. 2?
11906 1 47 Izé
bandee1219: http://feherhazkommentelok.blog.hu/2009/03/02/hogyan_irjunk_levele_obama_nak_hogy_el_is_olvassa
bandee1219: Nekem is volt egy érdekes e-mailem: http://kepfeltoltes.hu/101224/1970_www.kepfeltoltes.hu_.png :)
AkaneKiryu: Jaj es a Bieber hajstilus.... >_
Mind a 47 komment
Szitává szúrta a sündisznó egy 35 éves szerb férfi pélóját szex közben.
10188 1 12 Izé
Szancso: SÜN SÜN SÜN
ügikxvsgdnmxk: Mert az apja tudta, hogy nem a sünisuni, hanem a simasuna a jó.
lb7: Ilyen emberek minek élnek egyáltalán?!
Mind a 12 komment
A Family Feud olyan vetélkedő, ahol megkérdeznek száz embert valamilyen témában, majd a játékosnak a többség válaszát kell megmondania.

Ennél a résznél a "kérdés" a következő volt:

Megkérdeztek 100 férfit, hogy mely testrésze nagyobb, mint 16 éves korában...
10725 3 13 Izé
sariatti: Kérlek mind ki 21-szer hogy FEHÉR. Aztán megkérdezem -de gyorsan kell válaszolnod- hogy mit isz [...]
Balde_x: XD király komment
eol: De most... ki nem? :D Tuti, hogy a szerkesztők pontosan erre számítottak.
Mind a 13 komment
Dog Pound

A film 3 fiatalkorú bűnözőről szól. Davis, aki 16 éves, és kábítószerrel való visszaélés miatt, Angel 15 éves, aki visszaeső, és súlyos testi sértés, illetve autólopás miatt, és Butch 17 éves, aki hivatalos személy elleni súlyos testi sértés miatt van bent a fiatalkorúak börtönében.
1298 0 3 Film Izé
noiz: Valóban rendkívül jól megalkotott film. Én is ajánlanám.
Bubsy: nagyon király film! az egyik kedvencem lett.
mentone: én megnéztem és szerintem király főleg annak aki szereti a hasonló témájú filmeket, én aj [...]
A 3 legfontosabb nőgyógyászati vizsgálat 30 éves kor alatt
985 0 0 Pink Izé
Román öngyógyító módszer kalapáccsal.

Az Olt megyei férfi 1 kg cseresznyét evett meg magostól és szárastól, amitől szorulása lett, a gyümölcsöt pedig alkohollal nyomtatta le.
"Szorulásom lett, így bedugtam magamnak egy kalapácsfejet, hogy összetörjem a magvakat" - magyarázta a férfi. Mivel ezzel a megoldással nem jutott eredményre, jöhetett a következő lépés: egy újabb kalapácsfejet dugott fel magának, amihez már egy kötelet is erősített, amivel ki tudja húzni, majd ugrálni kezdett, hogy "a magok összetörjenek a beleiben". Pechére a zsinór elszakadt, és a másik fej is benne maradt. A szerencsétlen embert három nap múlva szállították a kórházba, ahol nagyon veszélyes műtéttel végül sikeresen eltávolították a két kalapácsfejet. A 40 éves férfit műtő orvosok a két kalapácsfej mellett egy vastag söröskorsófület is találtak, amiről már egy szót se szólt a férfi. Az orvosok szerint akár bele is halhatott volna.
7351 1 28 Izé
tour: Szerintem ment volna a bögre is utána. Gyümölcs turmixot akart készíteni :D Dr. Hosue jelenet [...]
Nusihusi: Durva:S A söröskorsó fület meg minek dugta föl?XD
kKNd: Söröskorsófül történetére azért kíváncsi lennék. :D
Mind a 28 komment
Halálra koplalta magát egy 16 éves lány
1359 0 4 Pink Izé
BullFrog: És az a durva, hogy a jobb oldali képen egy átlagos model testalkatát látjuk -.- Mondjuk aki h [...]
szűzirónia: áá... ááá... sokra mennek ezzel a szöveggel hogy : legyen ez tanulsága többiek számára bas [...]
go-free: we want boobies!
Mind a 4 komment
Ma reggel a Google címoldaláról megtudtam, hogy 50 éves a Flinstones család és ezzel kapcsolatban találtam egy bejegyzés a magyar wikin, hogy egy városi legenda szerint a Romhányi József féle magyar, verses fordítások annyira jól sikerültek, hogy azok alapján újraszinkronizálták az amerikai változatot. Az elmúlt egy órában megpróbáltam a neten keresgélni erre vonatkozóan információt, de ennél többet, nem találtam.
Szóval igaz ez, vagy csak egy városi legenda?

Most kiderül.
1147 0 5 Film Izé
kasy: Az ő ajándékait mindig lenyúlta a Grincs.
Purple: miért, nem? :O
Erunder: Nekem meg baromi sokáig azt hazudták, hogy angyalkák, és a Jézuska hozzák karácsonyra az ajá [...]
Mind a 5 komment
Inventionland - a fantázia szárnyain repül az idő és a munkaóra. :)
Az amerikai cég évente 2000-2400 szabadalmat jegyeztet be. Feltalálóik ilyen kreatív környezetben második gyermekkorukat élve dolgozhatnak.

Még több kép a Flickr oldalukon.
7839 4 4 Izé
BusKeyCome: Szerintem az a Nascar (?) pályára hajazó iroda kifejezetten tré azzal a komcsi érabeli mosókon [...]
Nas: Mondjuk amikor az ember már tízezredjére van benne, akkor nem hiszem, hogy inspirálóbb, mint b [...]
lb7: nem vagy vele egyedül....mesés környezet :)
Mind a 4 komment
Vigyázzatok a skorpió evéssel, függőséget okozhat! :D

A kínai Li Liuqun naponta 20-30 db skorpiót is megeszik.
5112 1 6 Izé
Laretta: Egészségére! Én köszönöm és nem kérek belőle
Ikkyu-san: Nyami-nyami!!! :)
Nusihusi: Ez beteg és undorító!:( A következő az lesz, hogy mérges kígyó fejét harapja le?!:P
Mind a 6 komment
Boardwalk Empire

Ismét egy HBO-s sorozat. Ezekben eddig még egyikben sem csalódtam, és ez is nagyon jónak ígérkezik.

A nagy Martin Scorsese közreműködésével a '20-as évek alkoholtilalmas Amerikáját keltik életre. Buscemi ismét elég beteg figurát alkot, az akciók meg pörögnek, és brutálisan élethűek.
931 0 2 Film Izé
Erunder: Így a 6-ik rész után azt kell mondanom, hogy mégsem Buscemi karaktere a legbetegebb.
spider86: az első rész szerintem gyenge volt... kíváncsi vagyok a 2. jobb lesz-e... bár amíg nincs capri [...]
Régebbi postok...