REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Iron Man 2

Jelenetek a filmből 2008 egyik legkellemesebb filmes meglepetése volt az Iron Man. A színészként is jegyzett John Favreau (szerintem) első értékelhető filmjét rakta le az asztalra a nagy visszatérő, Robert Downey Jr. főszereplésével. A 140 millió dolláros költségvetéssel készült film eleddig közel 590 milliót hozott vissza, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy már néhány héttel az első rész premierje után bejelentették a folytatást. A rendezői székben ismételten John Favreau foglalt helyet, aki apróbb szerepben (Stark testőre és sofőrje) tűnik fel mindkét filmben. Tony Stark elegáns öltönyébe és Vasember fantasztikus páncéljába Robert Downey Jr. bújik vissza, ellenben barátja, Jim Rhodes/Warmachine szerepét a Terrence Howardnál jóval tehetségesebb Don Cheadle vette át. A visszatérők között üdvözölhetjük még a titkárnő (Pepper) szerepében Gwyneth Palthrow-t. Az Iron Man 2 megtekintése során több új karaktert is megismerhetünk. Talán a legfontosabb a SHIELD vezetője, Nick Fury, akit Samuel L. Jackson kelt életre. Az afroamerikai színész a tervek szerint nem kevesebb, mint 9 Marvel adaptációban látja majd el ezt a feladatot. Ebből azért már futja egy új villára Malibuban. A képregényben meglehetősen idős emberként ábrázolt Justin Hammer a filmben fiatal lesz, Sam Rockwell bújik a bőrébe. No de mi a helyzet a rosszfiúval? Ezúttal kettő is lesz, helyesebben egy férfi és egy nő. Az utóbbi években nagyon felkapott Scarlett Johansson alakítja a Stark bizalmába férkőző kémnőt (Black Widow), Mickey Rourke pedig Whiplash karakterét.
Az Iron Man 2 amerikai premierjére 2010 május 7-én kerül sor.
Comic-Con 2009 Footage

IMDB | A videó
1341 1 8 Film Izé
kovacslacka: Új előzetes: http://videa.hu/videok/film-animacio/a-vasember-2-trailer-iron-man-mickey-rourke-OdWp [...]
Erunder: Balázs küldte: http://www.apple.com/trailers/paramount/ironman/ Szöveg: Vasember 2 előzetes, bei [...]
kovacslacka: új poszter: http://www.twitpic.com/rn0fd
Mind a 8 komment
"Vakarjál már, vakarjál, minek tartalak?" 2. rész. ;) (az első...)
6550 1 5 Izé
Nusihusi: Nagyon aranyos:) Inkább fordítva van: a gazdi azért tartja, hogy legyen kit vakargatni;)
Fireblade1000: Élvezi, hogy foglalkoznak vele! Nagyon aranyos!!
zsofesz83: dorombol csak mangusztaul......:)
Mind a 5 komment
Sződd te a történelmet... :D
4534 7 2 Izé
revans: Nagyonállat
Fireblade1000: " A történelmet mindig a győztesek írják." ....de ezt írhatja bár ki...köszi:D
Hangya város

"A nagyon népes hangyacsaládnak nem elegendő egy fészek, hanem a főfészek közelében mellékfészkeket épít, ahonnan utak vezetnek a központba. Az utakon azután rendszeres és állandó járatok vonulnak." (Wikipedia)
9053 4 20 Izé
bungle: norbertvincze küldte (ua. mint a post, csak azt már törölték): URL: http://www.youtube.com/watc [...]
bungle: http://youtu.be/O05javlMW6k?t=1m10s
Tooni: Ezért szeretek ide járni, mindig tágul mások ismeretei által a világnézetem, és sok dologra [...]
Mind a 20 komment
Kathleen Dustin ötletes táskái
893 0 0 Art Izé
Így csinálj jókedvet egy pályaudvaron! - videóval
714 0 4 Pink Izé
Mr.T.: Ez nagyságrendekkel veri nálam ezt a vidit :) http://www.youtube.com/watch?v=lVJVRywgmYM
Strawberryy: Dejóóóóóóóó! :)
sajtoscsiga: ezt mar 1 hete bekuldtem enis :)
Mind a 4 komment
Calyx & Ill Skillz - Thru Your Eyes

2:12 ;)
898 0 0 Zene Izé
Szavazás!

A Harry Potter könyvek sikerei világszinten óriási rekordokat döntöttek megjelenésük idején. A könyvek történeteire építő filmek szintén hisztérikus módon tartják rajongásban a tömegeket. Az eddig megjelent hat film közül Te melyiket tartod a legjobbnak? Szavazz, hisz minél több ember tesz így, annál valósabb képet kaphatunk.
684 0 7 Film Izé
Erunder: Valami fazekasnak a hasított fejű kölke. :D
Hemi426: Ki az a Harry Potter?
nagydee: az az igazság, hogy a Harry Potter elött nem nagyon volt könyv ami ilyen mértékben önkéntes( [...]
Mind a 7 komment
Tirpunk - Hogyha szólít

Ajánlom figyelmetekbe a többi számukat is.

És kész
Szemafor
Bolondok napja

Az albumok letölthetőek a honlapjujkról.  Ja és, TIRPUNK FOREVER!!!!!!
692 0 2 Zene Izé
CRaPtRaSH: hogy annó mennyit hallgattam ezt ... :D
Halacska 1234: Nekem Bejön!!!!! =)
Hallucinator - Inferno

Hallucinator - Heretic

Darktech neurocore ;) Olasz dnb..

Myspace
904 1 5 Zene Izé
bone_lord12: Láttam oket szilveszterkor :D,nagyon állatok
fari.tro: nagggyon masszív!!
Szosztar: Jóféle:P
Mind a 5 komment
Biztos összement mosáskor...

2 videó: [1] [2]
7301 7 33 Izé
bungle: www.funvid.hu/index.php?page=videos§ion=view&vid_id=106564 www.funvid.hu/index.php?page=videos&s [...]
Kiscsuri: AztakurvaO.o
Cheebeeke: Hát ez nagyon aranyos:) Egyszer láttam ilyet ócsán, bár az még csak 2 hetes volt :)
Mind a 33 komment
The Imaginarium of Doctor Parnassus

Idén láthatjuk utoljára filmszerepben a tragikusan fiatalon elhunyt ausztrál színészt. Terry Gilliam, a szépemlékű Monty Python tagja, a Brazil, és a 12 majom rendezője az év végén mutatja be legújabb filmjét, a The Imaginarium of Doctor Parnassus-t. A címszereplő Doctor Parnassus (Christopher Plummer) már ezer esztendeje éli a halhatatlanok életét, amit egy, az Ördöggel kötött egyezségnek köszönhet. Élete fonala soha nem szakad meg, ha gyermekét átadja neki, amint betöltötte tizenhatodik életévét. Parnassus doki utazó színházával, cirkuszával járja a világot. A csapat tagja a zsebmetsző Anton és a kis növésű Percy. A társulat legnagyobb száma az a mágikus tükör, aminek segítségével a nézők áttörhetik a valóság határait és bámulatos dolgoknak lehetnek szemtanúi. Nem lenne semmi gond, ha nem közeledne egy gyorsvonat sebességével a doktor lányának tizenhatodik születésnapja. Az Ördög pedig eljön, hogy behajtsa a tartozást, ahogy az a szerződésben áll.

IMDB
 

Ekkor bukkan fel egy rejtélyes idegen (Heath Ledger), aki a társulat többi tagjával összefog, s párhuzamos világok veszélyeivel néz szembe, csak hogy végül kiszabaduljon a lány. A The Imaginarium of Doctor Parnassus forgatása Heath Ledger halála után veszélybe került, a rendező először le akarta állítani a projektet. Később azonban beütött az isteni szikra, s Terry Gilliam arra jutott, hogy minden alkalommal, amikor új világban lép a Heath Ledger által megformált alak, akkor a környezethez hasonlóan ő is megváltozik. Így esett meg, hogy a rendező barátja (Johnny Depp) és a színész barátai (Colin Farrell és Jude Law) is beszálltak a filmbe. A három színész egyébiránt a gázsiját egy az egyben Heath Ledger kislányának ajánlotta fel, ahogyan a filmet készítői Heath Ledger emlékének dedikálták.

Hivatalos honlap
1110 0 7 Film Izé
Erunder: Most már jó.
Purple: egyébként nem jó a post :)
Purple: hehhe :D én ezért rettegek már előre, mert az alízt elvileg moziba nézzük meg :D
Mind a 7 komment
Dorian Gray

Még a cannes-i filmfesztivál idején derült ki, hogy Oliver Parker új Dorian Gray arcképe-adaptációt tervez Ben Barnes főszereplésével. A szépséges ifjút alakító Barnes mellett Colin Firth játssza a film másik főszerepét. Firth Lord Henry Wottont formálja meg, a Dorian szépségétől elbűvölt arisztokratát, aki az ifjú fejébe plántálja a hedonista életmód gondolatát és ezáltal megrontója lesz. Parker állítólag kifejezetten sötét, horrorisztikus adaptációt készít, amelybe korunk sztárkultuszának implikációit is beleszövi.

A könyv egyébként, mivel abból adaptálják, Oscar Wilde tollából származik. Elvileg mindenki ismeri a történetet, de inkább nem spoilerezem szét magam, mert vannak olyanok is, akik nem. Támpontként mondom, a Szövetségben is benne volt Dorian Gray.

Imdb
1016 0 2 Film Izé
Erunder: Ezt ma sikerült megnéznem. Annyira nem lett horrorisztikus, és Colin Firht szerepe se akkora nagy [...]
snake6: hüha ő az aki a festmény ...........
9 év után találta meg a kutyáját - videóval
695 0 1 Pink Izé
milerik: Hm, a kutyus már nagyon magának való lett szerintem , látszik rajta, nem igényli az emberi "kap [...]
Kísérlet a kémia órán kirobbanó sikerrel fűszerezve. :)
9053 1 13 Izé
AVIREX: látom öccse te bírod az ilyen "kémiai kisérleten berobbantjuk" videókat [:
Maccoyi: http://www.youtube.com/watch?v=QepsBsSl6eI
ince: "inkább nézem valami tanársegédnek, mint professzornak" Fordítva! :) Ez egy prof lehet. Az üg [...]
Mind a 13 komment
Buzz, az öreg rapper
4233 2 18 Izé
RoGeR: http://www.netriport.hu/tudomany/cikk/?id=10279&pg=2&pc=1
destiny13: ááá gyerekek, szerintem valaki szerezzen egy baszott nagy távcsövet vagy menjünk el valamelyik [...]
Erunder: http://www.youtube.com/watch?v=mouUUWpEec0 :D
Mind a 18 komment
Gobtron :)
7192 0 8 Game Izé
gman: én is végigvittem, a titkos fegyvert csak egyszer lehet használni minden pályán, ami egy hatalm [...]
KisTaKi: nekem nem jönn semmi xD
Marton350: Végigvittem:P Jah és van még1 fegyver ,de az titkos és csak ha mindent kimaxolsz akkor lehet el [...]
Mind a 8 komment
Rémségek cirkusza – Cirque Du Freak: The Vampire’s Assistant

A 16 éves Darren olyan, mint a legtöbb környékbéli srác a kertvárosban. A legjobb barátjával lóg, tűrhető jegyeket hoz a suliból, és általában kerüli a bajt. Ám amikor ráakadnak egy utazó cirkuszra, Darranben megváltozik valami. Pontosan ez az a pillanat, amikor egy Lartan Crepsley nevű vámpír, nos, vérszomjassá változtatja.
Az újdonsült élőholt beáll a Rémségek Cirkuszába, az utazó vurstliba, amelyet olyan szörnyű lények töltenek meg, mint a kígyófiú, a farkasember, a szakállas nő vagy a gigantikus kikiáltó. Amint Darren újonnan kapott erejét próbálgatja ebben a sötét világban, értékes közkatonává válik a vámpírok és halálos ellenfeleik között folyó harcban. És miközben megpróbál életben maradni, azért küzd, hogy a készülődő háború ne eméssze fel a maradék emberségét.

Gyermekorom kedvenc ifjúsági regénye Paul Weitz rendezésében kerül vászonra.


A regénysorozatról (igen sorozat valószínűleg jön majd a többi része is) magyar wiki link, és a regénysorozat hivatalos honlapja.

Imdb | Előzetes

 
1131 2 13 Film Izé
Erunder: Aki olvasta a regényeket nagyon nagyot fog csalódni. Kezdjük ott, hogy nagyon rövid lett az egé [...]
Madarinfluenza: Ez nagyon állat lesz. Könyvet nem olvastam (nm szeretek olvasni) ,de látom nagyon jónak ígérke [...]
tüpp: A könyvet imádtam,a sztori tényleg nem szokványos :)remélem a filmben sem kell majd csalódnom! [...]
Mind a 13 komment
In The Loop (Egy kis gubanc)

Vigyázat, aki az angolokat nem szereti, az tovább se olvasson. Az In the Loop egy politikai szatíra, mely nem meglepő módon politikusokról szól, a tömegekkel és egymással való kommunikációjukról, és arról, hogy ezek a szerencsétlenek hogyan hoznak döntést a háborúba menetel ellen vagy mellett. Itt nincsenek robbanások, sem mellek, ellenben akad némi gondolkodni való, végig lebilincselő történet és olyan cifra káromkodások, hogy félúton majdnem elkezdtem jegyzetelni.

Magyar bemutató: 2009. szeptember 10.

Imdb
674 1 1 Film Izé
madMate: kíváncsi leszek :)
Ugly Girl
7196 1 11 Izé
nkmedve: Ugly girl? Szegénykém még ogrénak is csúnya lenne.:D
Nusihusi: Ez elfért volna a cikizzében is:D Újabb bálnatáncXD
superxaba: mivel vállalja, csak feleannyira csúnya...
Mind a 11 komment
Kattintás előtt tippelj milyen állat látható a képen!
5833 1 43 Izé
Prototípus01: csiga
közlegény: Benőke
Balázs: valami gőte csiga izé bigyó :D
Mind a 43 komment
Sam "Samsam Bubbleman" Heath, a buborékológus rekordméretű szappanbuborékot fújt.

Magyar cikk.
8124 6 18 Izé
mekszamnojz: szebbet pukizok :)
Fireblade1000: Ez már akkora, hogy időjárási jelenségek is simán kialakúlhatnak benne!!:))
Jokker: Ez már nem is buborék, hanem féregjárat :D
Mind a 18 komment
Pisiljünk zuhanyozás közben! - erre buzdít egy víztakarékosságot célzó reklám Brazíliában.
5645 2 98 Izé
rubigo: bizony, bizony mondom nektek, amikor majd sivataggá lesz az egész bolygó és a víz értékesebb [...]
bicikli: Nemsemmi, Kishazánkba egy ilyen "közérdekű közlemény" után az ORTT megszüntetné a médiát. [...]
Kiscsuri: Aztakurva.Nem kívánom senkinek :S
Mind a 98 komment
Nikon Coolpix S1000pj

Reklám 

A fenti szövegben a "pj" megnevezésen van a hangsúly, ugyanis ebbe a 12 Mpixeles gépbe a világon elsőként (forgalomba is helyezett) egy apró projektort helyeztek el, így akár 1,4 méter átlójú képeket is kívetíthetünk vele falra. Hogy ez jó vagy sem, azt majd ti eldöntitek. ;)
1498 0 5 Tech Izé
bandee1219: Hűűű, milyen komoly mozgás stabilizátor van benne! A gyerek izeg-mozog, a falon a kép, meg sem [...]
AVIREX: maccoy,köszi a linket (:
ssscsaba: én ezt speciel nagyon jó ötletnek tartom, kiváncsi lennék élőben mégis mit tud..
Mind a 5 komment
Snowgoons - Starlight

Nemrég akadtam rá erre a zenére. Szerintem nagyon el lett találva. Remélem sokak tetszését el fogja nyerni :)
1151 2 1 Zene Izé
Rukitarin Moari: Német léttükre nagyon jók, nekem a favoritom ez (ez már a remix és a rekviemalap valami hihete [...]
Pixie Lott - Mama Do
Angolok tini énekesnőjének Pixie Lottnak legújabb lemezéről egy szám.

Wikipédia
1025 0 0 Zene Izé
Ha rosszak a fogaid, növessz újakat!

Magyar cikk.
3641 3 15 Izé
1nessa: hehhh es beolt....pff... joovan...nem uszod meg... a vegen meg neked kell majd az egeszet beultetned [...]
joovan: Neked már nincs mit kihúzni.... XD
1nessa: ennyi:D de nincs ra szuksegem h kihuzzak:)
Mind a 15 komment
"Ki tette ide ezt a szögletzászlót?" :)

Talán ő is ezt kérdezi? ;)
1067 0 1 Sport Izé
kisadria: Szerintem a labda már kint volt...:D
Orphan

Kate és John lesúlytottan veszik tudomásul meg nem született gyermekekük tragédiáját. Kate-et rémálmok kísértik s az amúgy is törékeny pszichéjét ezek megviselik. Miközben küzd a normális életének visszanyeréséért a pár úgy dönt örökbe fogad egy gyereket. A helyi árvaháznál egy furcsán visszahúzodó lányra esik a választásuk, akit Esthernek neveznek. Amint a házukba fogadják a lányt aggasztó események sorozata kezdődik meg, később Kate is kénytelen belátni, hogy valami nincs rendjén Esther környékén. Persze egy baromi nagy titok övezi az árva múltját.

A főszereplő kislány bekerülhetne az "Utálatos gyerekek" listába is. :)

Imdb

 
1278 2 1 Film Izé
snake6: csak ide ér 1x
 A The Lovely Bones nagyon érdekes történettel rendelkezik és a képen azt láthatjuk, hogy Jackson milyennek képzeli a Mennyországot. A sztori középpontjában a mindössze 14 éves Susie áll, akit megerőszakol, majd brutálisan meggyilkol saját szomszédja. A lány ezután a Mennyországból nézi végig, hogyan próbál meg családja túllépni a történteken és hogyan próbálja a tettes eltitkolni szörnyű cselekedetét.Az alapanyagot egyébként Alice Sebold világsikerű könyve szolgáltatta, melyből Fran Walsh írta a forgatókönyvet. A főszerepet Saoirse Ronan alakítja, aki nemrégiben buktázott egyet a Szikraváros főszerepében. Szüleit Mark Wahlberg és Rachel Weisz, a szomszédot Stanley Tucci, a barátságos nagymamát Susan Sarandon alakítja.
WIKI könyv

Rendező:
Peter Jackson (King Kong, The Lord of the Rings, Heavenly Creatures)
Főszereplők:
Mark Wahlberg, Rachel Weisz, Susan Sarandon, Saoirse Ronan, Stanley Tucci, Michael Imperioli, Thomas McCarthy, Jake Abel, Charlie Saxton
Bemutatás:
2009. December 11.
686 2 1 Film Izé
Erunder: Izgalmas, szép, művészi. Szurkolsz, hogy a gyilkos lebukjon végre, izgulsz a családért, hogy [...]
Földtenger varázslója (Gedo senki)

Földtenger távoli szigetvilágát az éhínség réme fenyegeti. A gabona elszárad, a háziállatok hullanak. Két sárkány bukkan elő a viharfellegek közül egymást marcangolva - ez a közelgő katasztrófa előjele. Darabokra szakadhat az egész, kényes egyensúlyban lévő világ.
Ged főmágus, a varázslók legnagyobbika, a fenyegető veszély okait kutatja. Két botcsinálta utitársa - Arren, a száműzött herceg és Therru, a tűz bélyegét viselő lány - társaságában veszélyekkel teli útra kél, melynek végén szembe kell néznie ősellenségével, Cob mágussal, aki az örök élet reményében kaput akar nyitni az élők és a holtak világa közt.
Előzetes
642 1 0 Film Izé
Nyam nyam nyam... :)

Beleillene ebbe a videóba. :)
5573 3 10 Izé
Lilu__cica: Ezt a hangot a macska adja ki? :D
Jokker: Vagy szívószálat, úgy jobban beütne neki... :D
joovan: Miért nem adnak szegénynek egy kanalat?!? XD
Mind a 10 komment
The Lorraine Mondial Air Balloon Rally

Videó.
3307 5 0 Izé
Alkirian

második rész
3310 0 4 Game Izé
Dilinyul: Megtaláltam a 3. részét is: http://www.esklavos.com/alkirian3/
Dilinyul: Az Alkirian 2. részét itt találhatjátok meg: http://www.esklavos.com/alkirian2/
Errtu: Kerestem, de nem találtam. Esetleg ha megtaláljátok, egy linket ide.
Mind a 4 komment
Michelle McLaughlin

Playboy Miss February 08 - Geek Quiz
26796 4 5 Izé
eol: Ezek level 1 geek kérdések :p
littleguy: Ez nagyon nagy... :D XD Mennyivel jobb lett volna, hogy azt mondja: Michael Knight :D
Purple: hát ez elég könnyű volt :D bár ez a májkül microsoft odavágott...
Mind a 5 komment
Kaleb - Dusty Blinds

Egy kis nyárias és vidám hangulatú D'n'B a füleiteknek.
937 0 0 Zene Izé
Blip
Egy jópofa 3D-s animáció, amelyet mindenkinek ajánlok, de legfőbbképpen Pörp figyelmét hívnám fel rá. ;) 

Készítők:
Sean Mullen
Ben Harper
1023 5 4 Film Izé
bungle: Háhhááá, ez nagyon jó volt! :D
Purple: is-is :)
Jokker: Mármint lilát, vagy ilyen kockamadarast? :D
Mind a 4 komment
Kattintás előtt tippelj, mi ez a mozgó izé! ;)
12353 1 35 Izé
OpheliaCobweb: fúj b+....neee, ez a honlap ne legyen már ennyire blöáááá:D *arra ott van sok másik...:D
joovan: levesbe jool mutatna XD
danszter: http://www.youtube.com/watch?v=vSX4bN4_31g ez még jobb, csak kár hogy nem mozog :(
Mind a 35 komment
Jem Stansfield feltaláló és az ő "örvényágyúja". Hatásosnak tűnik.
23091 13 35 Izé
Csabusa: tetszik ahogy örül neki, hogy felborított egy faházat vagy néhány téglát :P
birs: elég rossz
anon: Egy hasonló mintha már lett volna itt. Csak azzal gyertyát fújtak el :)
Mind a 35 komment
Kígyóuborka szeletelő verseny Japánból. :)

A verseny három percig tartott és a 3mm-nél vastagabb szeletek nem számítottak bele a végeredménybe. Tehát a kérdés az, hogy szerintetek a győztes hány szabályos karikát szabdalt le a három perc alatt? Tippek jöhetnek a kommentekhez.
6606 7 11 Izé
yorgash: Nagyon durván kenik, főleg a nyertesünk.
joovan: az öreg hogy elverte a többit :D az elején gondoltam, h ő fog nyerni!
TeamCo.: Its over 9000!!!
Mind a 11 komment
Régebbi postok...