Amazing Art on Beach Sand
3923
0
Art Izé
Amazing Art on Beach Sand
4002
5
Izé
Indiában egy férfi egy kutyát vett feleségül, hogy megszabaduljon az átoktól, amely két kutya megölése miatt van rajta hosszú ideje.
A dél-indiai Tamil Nadu állambeli 34 éves férfi, Szelvakumar 15 éve hívta ki maga ellen a sorsot azzal, hogy agyonütött két párzó kutyát. Néhány napra rá járásképtelenné vált, megromlott a hallása és a beszédkészsége. Az orvosok tanácstalanok voltak, de végül egy asztrológus rájött, hogy a megölt kutyák lelkei rontották meg a férfit, és a rontást csak úgy lehet levenni, ha a férfi feleségül vesz egy kutyát.
Szelvakumar hosszú keresés után talált egy négyéves szukát, akivel a hindu szokásoknak megfelelő esküvő keretében egybekelt. A Szelvi kutyát a falubeli asszonyok száriba öltöztették, virágokkal feldíszítették, és bevezették a templomba. Az ifjú párt annak rendje és módja szerint pap adta össze.
A kutyamennyasszony nem lehetett teljesen meggyőződve, mert kereket oldott, úgy kellett felkutatni és visszavinni a vőlegényhez. A boldog férj - egy barátja szerint - csak addig akar együtt élni a kutyával, amíg el nem múlik az átok. Utána egy igazi mennyasszony után akar nézni.
2807
0
Izé
Zombik a showbizniszben...
10384
7
Izé
Hozzon nektek óriás zombi LEGO-t a télapó!
2757
1
Izé
Ez az ötletes, mégis pofonegyszerű szerkezet sok ember életét teszi könnyebbé, pihenését pedig nyugodtabbá. Aki eddig nem tudta, hogyan helyezze keze ügyébe a puskáját éjszakára, most fellélegezhet!
4068
1
Izé
Azon felül, hogy az épület maga jól néz ki, amit még érdemes tudni róla, hogy az építő cég megpróbált minden aktuális zöld energián alapuló megoldást felhasználni az építés során, legyen szó a felhasznált anyagokról, vagy a szellőzést segítő passzív megoldásról.
2570
1
Tech Izé
Egy pajtában találta az új tulaj...
15120
0
Autó Izé
Egy pajtában találta az új tulaj...
15417
9
Izé
Támadnak a csukák!
7746
1
Izé
Ma is büntetünk, de ne aggódjatok, legyetek vidámak! ;)
4347
3
Izé
Már megint a japánok: looool ez hogy kivan! :)
Nem lennék néző ebben a műsorban...
9786
4
Izé
Sörös üveg törés. Nagyon érdekes. (JunkieEQ, legközelebb szöveget is írsz hozzá? - bungle)
8577
6
Izé
A Nagy Magyar Da Vinci Kód! :D
Levélben jött:
Tisztelt Cím! 1998 május: kibocsájtásra került a 200 Ft-os papírpénz. Elhitették majdnem mindenkivel, hogy a rajta látható személy Károly Robert, pedig köszönő viszonyban sincs vele. Annyira nincsennek köszönő viszonyban, hogy a 200 Ft-oson látható személy, ma létező, magyar állampolgár - mondhatnánk, bármikor szembe találkozhatna vele bárki az utcán - és ami a lényeg, nem véletlen hasonlóságról van itt szó.... Amennyiben érdekli Önöket ezen illető, egy nagyon komoly ajánlat ellenében tudunk segíteni, mely tartalmaz: vezetéknév, keresztnév és egy napközbeni elérhetőségi címet. Természetesen rengeteg kérdés merül fel: miként jöhetett létre ez a bizonyos arcképcsere..... milyen kapcsolati háló szükséges bel és közel-távol külföldön, estleg a földgolyó másik oldalára is kiterjedhet..... (mekkora a királyi birodalom, miket engedhet meg magának napjaink királya), egészen véletlenül találkozhatott a politikai élet jelentős szereplőivel.....(milyen befolyással rendelkezhet egy mai király). Most még ne rohanjunk ennyire előre, ezen kérdésekről majd később, egy megfelelő ajánlat esetén esetleg megállapodhatunk...
14176
8
Izé
We like the moon! - avagy miért is szeretjük a Holdat.
Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott! :D
5240
3
Izé
Steampunk Tree House
2643
0
Art Izé
Steampunk Tree House
2620
1
Izé
Most csináljátok meg a következőt: írjátok be a szövegfordítóba, hogy 'ebben a egy sziámi harcoshal él.' Ha lefordította, másoljátok ki az angol részt, és fordítsátok vissza magyarra. A szöveg változatlan maradt, igaz? (úgy értettem, hogy ebben a dologban).
(Lilu_cica, olyan magyar mondat nincs, hogy "ebben a egy sziámi harcoshal él". :) Azért beraktam, hátha valakinek hasznos ez a webfordito - bungle)
11075
29
Izé
Szerintem akár még F1 pilóta is lehet majd belőle. Ugyan kicsit hosszas lesz a kerékcsere a boxutcában... :)
14644
5
Izé
Hogyan keletkezik a tűz? Megnézheted nagyon nagyon lassított felvételen.
13689
9
Izé
Hölgyeim és uraim: Günther and the Sunshine Girls :D
5070
3
Izé
Hollywoodi sztárok Halloweenkor...
8810
1
Izé
Rémjóbarátok (Horror Friends)
Ajánlom ezt mindenkinek Halloweenre (kis angol tudás nem árt)...
6483
4
Izé
Hollywoodi zombik
5646
7
Izé
Kris Holm bemutatója 1 keréken :)
3639
7
Izé
Párnák a hosszabb élvezetért... ;)
20726
6
Izé
Kamaz két keréken! :D
(frissítés: szemfüles izések jelentették, hogy ez egy ZIL. Akinek nem mindegy ;) - bungle).
6483
0
Autó Izé
Kamaz két keréken! :D
(frissítés: szemfüles izések jelentették, hogy ez egy ZIL. Akinek nem mindegy ;) - bungle).
6552
3
Izé
Miből sejtheted, hogy nem te vagy a mami kedvence... ;)
4854
9
Izé
Mai barkácsrovatunk témája: hogyan gyújtsuk meg a vízet?
11728
12
Izé
Na ki tudja mi ez és hol van? :)
7194
0
Art Izé
Na ki tudja mi ez és hol van? :)
7331
2
Izé
Google gyűrű kockáknak! :)
Jár hozzá egy szoftver, melynek segítségével hozzárendelhető a tulajdonos neve. A szoftver rákeres a Google-ben a gyűrűben tárolt névre és frissíti a találatok számát a kijelzőjén.
3351
0
Izé
A holland kormány betiltja a
hallucinogén gombák árusítását, miután a közelmúltban több, nagy port felvert baleset is foglalkoztatta az ország közvéleményét.
3911
0
Izé
Mindig is tudni akartam, hova kerül az a sok leadott, lejárt gyógyszer... ;)
3040
1
Izé
Sátorozz egy fán- csupán 50.000 $
(de legalább nem jársz úgy, hogy
egy medve bekopogtat és megkérdezi van-e valaki itthon - bungle)
4086
4
Izé
Szakíts ha bírsz! >>> Te hogyan koptatsz le?
"Túl jó vagy hozzám!" pl. már bejátszott? ;)
Egyik legjobb ;) az oldalon:
Félreküldött SMS
Ő (Mária) Fehérváron tanult fősulin, én Pesten melóztam. Egy péntek délután ment érte az öccse (Pityu) kocsival, és onnan mentek le vidékre. Én (Zsolt) azon a péntek délutánon is szokás szerint melóban voltam. Egyszercsak kapok egy sms-t szerelmemtől:
"Szia Pityu. Akkor találkozzunk háromnegyed négykor a virágosnál. Képzeld szakítani fogok Zsoltival. Mária"
8055
4
Izé
Hogy milyen érzés lehet egy ütközés?
Íme a valaha készült egyik legdurvább és legszemléletesebb autós biztonsági kampány...
8435
3
Izé
Turbo Hörcsög 12 átfordulással.
Itt pedig 3 eszement próbálkozik. :)
7714
5
Izé
Most miért mondjátok, hogy a pankráció csak megjátszott bohóckodás? ;)
10927
6
Izé