REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Isteni műszak 

Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri. 

Duplakritika: Sokkot kaptunk egy magyar filmtől
1892 2 0 Film Izé
A világ egyik legelvarázsoltabb kiállítása

A Higgs-bozon felfedezésének helyén, a CERN-ben két kitűnő kiállítás várja az érdeklődőket, és meg lehet nézni az igazi berendezések egy részét is.

A részecskefizikai kutatások legnagyobb központja ma Európában van, Genf mellett. A CERN-ben működik a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a Nagy Hadronütköztető (LHC), amelynek segítségével felfedezték a Higgs-bozont.

A kutatások mellett a CERN nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, ezt a célt két kitűnő, ingyenesen látogatható kiállítás, A részecskék világa (Universe of Particles) és a Mikrokozmosz (Microcosm) is szolgálja.

Előzetes bejelentkezés után vezetett túrákat is tartanak az érdeklődőknek, de az LHC alagútjába való lejutást előre nem garantálják.

Részletes információkat a képre kattintva találhattok (angolul)
2882 0 2 Izé
norbertvincze: a végén még kiderül, h miért van több anyag, mint antianyag http://press.web.cern.ch/
Pityugonzales: Túrákat magyarul is lehet kérni...
Vajon a delfin mentette meg a szörfös életét vagy csak már túl volt az ebéden a nagy fehér cápa? 
5496 0 9 Izé
norbertvincze: és szerintetek ez a pali be volt szarva? :D http://www.frequency.com/video/surfer-takes-look-under [...]
ihopeyoulikepain: it's a shark, a SHARK! http://www.ize.hu/comments.php?post_id=21954
KeleMan: Ja, egyik srác mondta a másiknak, hogy: "Várj csak, mindjárt itt lesz a hullám!" :D
Mind a 9 komment
Hajó, ha nem jó. ;)
4602 2 1 Izé
vadonka: egyik másik jelenetnél azért látszik, hogy a résztvevők nagyon messze voltak a józan állapot [...]
„Tengerszemek” ;)
1700 0 0 Izé
Mai hír: a 20 éves R. Renátó kirabolt és brutálisan megvert egy idős bácsit 100 méterre a helyi rendőrörstől. A későn elfogott spermaszökevény férfi bevallotta, ő volt a tettes. Miután a rendőrök kihallgatták, elengedték, most szabadlábon van. WTF??? 

Tegnapi hír: 14 évesen vezette a rablóbandát. A banda hónapokig tartott rettegésben egy egész falut, idős, egyedül élő, magatehetetlen emberekre támadtak rá és brutálisan összeverték őket, volt hogy 500 Ft-ért. Az ítélet felolvasása után az elítéltek közül ketten vidáman fordultak egymás felé, láthatóan többre számítottak, megbánás egy pillanatra sem látszott rajtuk. 

Most komolyan minden napra jutni fog egy ilyen hír? És mi a f***ért engednek el egy ilyet, ha már be is vallja?
2441 0 32 Izé
imki: "5. Be kellene vezetni a családi felelősséget: 18 éves korig (de akár lehet 24 is), a bűnelkö [...]
Pink_Elephant: A tüntetésről: elméletben jó dolog a vélemény nyilvánítás, és kell is, de úgyse változi [...]
Ragnar: Példát lehetne venni pár külföldi(nem európai) országról és azok börtöneiről.A legállat [...]
Mind a 32 komment
„Nem tettetem magam szegénynek csak azért, hogy szeressetek”

Ezzel a címmel közölte gondolatait egy tehetős családból származó fősulis lány, Rachael Sacks. Azon húzta fel magát, hogy bevásárláskor a pénztáros az előtte sorban álló vásárlóval becsmérlő pillantásokat vetett a felső-középkategóriás táskájára, s őt méregetve megbeszélték, milyen derék dolog magánintézmény helyett az állami iskola. Most az egész világ a tollas fruskát utálja. Szerintem meg érdemes elgondolkodni azon, ami bántja.
1195 0 0 Pink Izé
Mai cukizé: játékos kacsacsőrű emlős. :)
3936 2 4 Izé
Nusihusi: Nagyon cuki:)
bungle: Nem baj, hamarosan kezdődik a vadászidény: www.funpic.hu/hu/kategoriak/computer-internet/46646_ka [...]
Ravennë: Azt hittem pedig, hogy mindegyik példány aranyos... tévedtem.
Mind a 4 komment
Sosem lehet elég korán kezdeni, bár a sörnyitással azt hiszem még várnia kell 18 éves koráig. :)

Plusz videó
3507 0 4 Izé
cila: Nem értettem jól mit mondtak a film végén, most már mehetsz homokozni?
Oliminor: Micsoda veszélyeztetés! Majdnem mellé szórta a földet (vagy mi a retek ez), te jó isten, majdn [...]
tuco: gondatlan veszélyeztetés...
Mind a 4 komment
Honda CR-V 1.6 reklám... vagy mégsem? ;)
2374 0 1 Izé
speedbump: jópofa!
Szerintetek mi történik a higany és egy szivacs találkozásakor?
10893 2 6 Izé
cila: Tényleg jó szemléltetőnek. Látjátok feleim szümtühhel, mív mértékkel összvetartanak az f [...]
Ravennë: Az okoskodóknak üzenem, hogy nem, nem csak nektek tanították meg, viszont attól, hogy valaki tu [...]
Csádi: Csak nekünk tanították meg ezt már általánosban?
Mind a 6 komment
Gyönyörűűű fejes! Ja... mégsem.
5884 2 10 Izé
GreenHell: de paraszt :D
közlegény: hátulról kettőt ér
Donci: sokkal nagyobb hiba, hogy a labda hátulról bement a kapuba.a bírónak ellenőriznie kellett volna [...]
Mind a 10 komment
Várj kicsit, mindjárt rájövök a kombinációra!
2642 0 3 Izé
cse': Eszak-Amerikaban sok ilyen ajtogomb mind2 iranyba forgatva nyitja az ajtot
piszok alfred: Furcsa egy macskauniverzum. Mintha a kilincs balra forgatásával nyílna az ajtó.
Ravennë: Puha pracli. :)
A válás ragályos!

Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy milyen hatással van egy házasságra az, ha egy közeli rokon vagy egy barát válik, és azt tapasztalták, hogy így sokkal nagyobb lesz az esélye a válásnak.
1933 0 41 Izé
imki: Sokáig tart utánanézned. Nem jársz rendszeresen templomba, hogy rákérdezhess a pap bácsinál, [...]
Ravennë: http://www.youtube.com/watch?v=ZXAknThyXoo
Nas: "Az meg, hogy ki mit tart szignifikánsnak az privát probléma :P" Hát nem. A szignifikancia nem [...]
Mind a 41 komment
Luke, én vagyok az apád... ;)
2489 0 3 Izé
közlegény: bemutatkozott :)
Ravennë: 20 év múlva próbálja meg ugyanezt apuval... :D
brier: asszem tudja milyen világ van idekint és ez a véleménye :)
Yo Ho, pihenni jó! (volna)
2253 1 1 Izé
Slarioux: Bájos kacaj No. 23451
AzeR Dreaming - The Journey 

(remaster-elt változat)
433 0 0 Zene Izé
Végre egy igazi csajos naptár! ;)
2558 0 4 Izé
Ravennë: "Milyen motort?" ;)
Szancso: Vinni fogják, mint a cukrot. :D
Dawe: Rossz az egyik címke: *panigale
Mind a 4 komment
Hatvan perc a katedrán

„Szívesen átengedek a kommunikáció szakosok szemináriumából egy órát, lenne kedve hozzá?” – kérdezte egykori tanárom, Zöldi László szerdán. Én pedig magamat is meglepő lelkesedéssel vágtam rá: hogyne, persze! Mintha nem az oktatói, előadói szerepet tartottam volna a lényemtől legtávolabb állónak egész életemben…
892 0 1 Pink Izé
Tooni: 60 perc? Akkor belepörgetek, mert annak a filmnek úgyis csak az utolsó 20 perce érdekes ;)
A 7 leggázabb női hiba, amelyektől menekülj! 

Gyakran beszélünk a hibákról, amelyeket a férfiak jelentős része elkövet. Sokan háborognak ilyenkor: miféle „feminista” maszlag ez, ami azt sugallja, hogy „minden férfi szemét”? Nos, ilyesmiről szó sincs, éppen ezért most a leggyakoribb női hibák kerülnek terítékre. És biztosíthatok mindenkit: én, mint nő, az elsők között vagyok, aki elítéli ezeket a magatartásformákat! Nem, nem a női nemet, még csak nem is a barátnődet, hanem azokat a hibákat, amelyeket mindannyian hajlamosak vagyunk elkövetni... 

Ti milyen hibákat tartotok elviselhetetlennek a másik nemben?
7439 0 239 Izé
Nas: Oké. Szerintem a hidegháború már ott elkezdődik, ha valaki (akár titokban is) elkezdi figyelge [...]
imki: "mielőtt még ezt mondanád: én nem valami szabályt erősítő kivétel vagyok" Nem, nem mondok i [...]
imki: "Te azt írtad, hogy teljesen törvényszerű, ha a férfit idegesíti, hogy a párja jobb, mint ő. [...]
Mind a 239 komment
Veszekszünk, de minek?
621 0 0 Pink Izé
The Grand Budapest Hotel

Még a végén híresek leszünk. ;)
2339 0 4 Izé
lackopetyko1: várós film.
közlegény: hétfő ;)
Botos Vendel: mivan????
Mind a 4 komment
Vasárnapi ebéd a haverokkal. :)
2166 0 1 Izé
stero: Szerintem rohadtul hátborzongató :o
Vágóhíd reklám (?) ;)
2279 0 1 Izé
Lewy: Az még rá tenne egy lapáttal ha egy penge lecsapódna és az összes plüssnek leesne a feje. :D
Minden romában ott rejtőzik egy Martin Luther King 

Alkalmazkodni kell az európai kihívásokhoz és eloszlatni a sztereotípiákat. Az első Roma Büszkeség Napján ezernél is többen vonultak. 

A pártok négyévente megveszik a cigányokat
3457 0 49 Izé
7sleeper: "Minden romában ott rejtőzik egy Martin Luther King" mint a cigány temetőben (gipcemetery): It [...]
rámnémetnemlelelmenteménmár: Mit húzod csóri csávót?Játszod itt az idiótát. Olyan baromságokon tudtok kattogni... Én az [...]
Nico: Na mi van kisöcsi, még mindig itt vergődsz.Ebédszünet van épp az oskolában?!:) "Amit a mási [...]
Mind a 49 komment
Menj haza Márió, részeg vagy!
3260 0 3 Izé
VBK: Szerintem már megint összezabált valami gombát...
Nusihusi: Róka is volt a végén:)
közlegény: Suszter Márió
Husky érzelmek :D 

Jobb, mint Steven Segal vagy Kristen Stewart!
3899 1 5 Izé
Nusihusi: Nagyon jók a képek:)
neopaszta: Épp ezért lesz nekem is egy huskym :D vagy kettő
Mekfly: Besírtam!:D
Mind a 5 komment
Gumival olcsóbb, viszont zajosabb! :D
7378 0 3 Izé
buldozer: Marha jo otlet,ahanyszor megnezem,annyiszor vihogok...dilis lengyelek! Eskuszom aprilis elsejen rako [...]
sztewe: Azé megnézném mikor a biztos úr megállítja. -Viccelődünk? Viccelődünk? Fingos kocsis.
nandras01: a faszé' dumál a gyökér állandóan. a film tökéletesen érthető lenne a szájzaj nélkül is [...]
Véletlenül rossz férfival szexelt a nászéjszakán
6872 0 8 Izé
sahinel: Szerintem azért lett ekkora balhé, mert melléált inkább és pampogott minthogy elmondja miért [...]
gggeee: ...és addig az újdonsült férj meg csak várt és várt, míg el nem aludt?
közlegény: és még a gyerek is ugyanolyan lesz :)
Mind a 8 komment
Szemüveges targoncások. :)
5281 3 41 Izé
Mimis: Csak hogy picit vissza a videóhoz :) : http://www.hazipatika.com/mediatar/media/raktarozas_a_richte [...]
imki: A kommunizmus is pont ezen bukott meg, tehát szerintem elég nagy gond.
norbertvincze: " Szembemegy az egoista emberi természettel " ez nem biztos, hogy olyan nagy probléma:)
Mind a 41 komment
26 év után talált haza egy férfi a Google Earth segítségével 

Egy indiai kisfiú 1986-ban elaludt a vonaton, és a tervezettnél 1500 kilométerrel messzebb, Calcuttában ébredt fel. Saroo Brierley 26 évvel később tudott hazatalálni, méghozzá a Google Earth segítségével.

A hihetetlen történetről a Google egy háromperces videót készített, míg a férfi könyvet írt róla. Saroo Brierley elveszett gyermekként egy ideig az utcán élt, majd egy árvaházban, később pedig egy ausztrál család fogadta be.

Felnőttként a Google Earth segítségével keresett otthona után, amelyről csak annyit tudott, hogy körülbelül 1500 kilométerre volt Calcuttától. A vasútvonalak és a műholdképek alapján több éves kutatómunka után tavaly vélte felfedezni családja környékének házait, majd az otthonát is. 2012-ben tehát Ausztráliából Indiába utazott, ahol megtalálta édesanyját.
3385 0 17 Izé
gyemantt: Az a felvetés, hogy sokan nem tudják hol laknak: akkor miért volt vonaton? ha nem akarok kimozdul [...]
Randal Graves: a balfasz, használt volna inkább facebook-ot.
Lawrence: Ezért is írtam hogy érdemes elolvasni. Egyetértek veled. Pl. a könyve érdekes lehet. Mondjuk t [...]
Mind a 17 komment
A nagy varázsló ;)
6840 0 6 Izé
közlegény: Az a rész miért nincs benne, amikor a varázspálcát bedugja ?
brier: tudom hogy nem nekem készült a post, de kb ilyen hamar szültem meg én is :D azért köszi :D:D:D [...]
nagydee: szerintem kamu :D
Mind a 6 komment
Rejtélyes orosz jármű.
4836 0 14 Izé
Tooni: Úgy érted, átmenne a szamárfogatod felett így menet közben. http://www.camelothotel.hu/uploads [...]
Botos Vendel: átmenék alata motoral igy menetközbe!!!!!4444
cila: A Spielberg-féle "birodalmi lépegető"-höz képest ez egy nagy előregurulás :)
Mind a 14 komment
Miért nem tudom komolyan venni a vérfeministákat?

Eddig sosem éreztem késztetést arra, hogy rendszerezzem a feministákkal kapcsolatos gondolataimat. Főleg azért, mert sokan vannak. Nemcsak a feministák, hanem a gondolataim is. Egy közelmúltbéli eset azonban megugrotta az ingerküszöbömet. Vigyázat: aki szakirodalmi érvekkel alátámasztott fejtegetést vár, inkább most kopjon le, mert szövegcsináló és médiafogyasztó szemszögből figyeltem az egészet.
682 0 0 Pink Izé
Itthon mire beszállna a kocsiba, már valaki ülne mellette :-) 

A srác korábbi videói
5410 1 94 Izé
bungle: Private Jet Gold Digger Prank!(EXPOSED) www.youtube.com/watch?v=egRxSgHgBHQ
bungle: Tuti megrendezett (a nézettségért mindent!), de azért vicces. :D "Mit szerethettek a nők a fé [...]
FatSnakeFoot: Egy újabb Lamborghini-s átverés. Még jó, hogy a csajoknak nem számít a pénz.:) https://www.y [...]
Mind a 94 komment
Szerencsés baleset.
4689 0 2 Izé
komcsi: Szépen leparkolt.
Ragnar: Tarolt a Porsche, nem maradt por se.... A kis pufi kamerás a végén milyet vetődött már?!:)
Feltörekvő magyar kortárs festő, főleg akvarell képei.
1350 0 0 Art Izé
Melyik a gyorsabb? A bika vagy a ló? ;)
5545 1 11 Izé
Randal Graves: Mindenkinek van hobbija, amivel szeret foglalkozni. És ha valaki sokat foglalkozik ilyennel, akkor [...]
iw84u4t: nem egyformák... az egyk piros, a másik meg fekete :D
Cableguy: egyformák. a váltó miatt nyert...
Mind a 11 komment
Elkezdődött a zombi apokalipszis!
5482 1 13 Izé
Nusihusi: Olyan, mintha rókázni akarna o.O
Vagaba: Megvan! A hajába ragadt csatot akarja levenni szájjal. A lépcső alján már teljesítette a kez [...]
bimbi: csöcsök :D
Mind a 13 komment
Rezsicsökkentés utolsó vérig 

A választás előtt jöhet a harmadik rezsicsökkentés, a kormány ugyanis úgy látja, hogy még mindig sok tartalékuk van a panaszkodó szolgáltatóknak. Kinek van igaza?
1649 0 75 Izé
bungle: http://index.hu/gazdasag/2014/01/20/igy_art_a_gazdasagnak_a_rezsicsokkentes/
imki: Látom, az érvekből gyorsan kifogytál. Sebaj, nem várható el mindenkitől, hogy vitázni is tud [...]
Inhouse: Az a fura, hogy nem tűnsz amúgy alapból betegnek, én azt hittem, hogy csak tévúton jársz. Saj [...]
Mind a 75 komment
Régebbi postok...