REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Egy újabb kemény bal láb.
884 0 0 Sport Izé
Super Powers (ma már a 3. rövidfilm :))

Erről jut eszembe:
Három feleség, egy aki nem rég ment férjhez, egy aki pár éve már házas, valamint egy aki már 20 éve házasságban él, elhatározzák, hogy feldobják valamivel otthon a szexuális életüket. Abban egyeztek meg, hogy egy kis szado-mazoista módszert alkalmaznak majd és az élmény után beszámolnak az eredményről. Egy hét múlva találkoznak és elmesélik mi történt: A "friss" házasságban élő hölgy azt mondja:
- Párom munkahelyén egy földig érő fekete bőr kabátban jelentem meg, becsuktam az irodája ajtaját, majd amikor ledobtam magamról a szerkót és meglátta, hogy egy fekete bőr bikini van csak rajtam annyira felizgult, hogy az ostort már nem is kellett használnom, vad szeretkezésbe kezdtünk az íróasztalán.
Aki már pár éve házasságban él a következőt mondta:
- Nekem is hasonló élményem volt, a párom miután hazajött munkából, én is fekete bőrszerkóban várva álltam előtte, kettőt rácsaptam a fenekére a bőr ostorral, majd olyat szeretkeztünk, hogy egy második nászútra hívott.
A harmadik, "rutinos" hölgy, némi tétovázás után őszintén bevallotta:
- Rengeteget terveztem. A gyerekeket lepasszoltam a nagyszülőknél.
Parfümös olajfürdőt vettem. Én is beöltöztem a bőrszerkóba, még egy fekete maszkot is fölvettem. Amikor az uram hazajött a munkából lezuttyant a fotelbe, megragadta a TV távirányítóját, majd amikor rámnézett csak annyit mondott: "Hé Batman, mi van vacsorára?"
2464 1 1 Izé
Belkar: jó ez a vicc :D
Két sztár, egy ruha - KI A DÖGÖSEBB?
1007 0 0 Pink Izé
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a margay vagy más néven hosszúfarkú macska. A ködfoltos párduc mellett egyike a két macskafajnak, amelynek bokacsontja olyan rugalmas, hogy akár 180 fokban is elfordítható, így fejjel lefelé is mászhat a fákon.

3076 5 23 Izé
Purple: háhhháhá :DD jól megaszondtad :D de oké, nem szólok neki ;)
Kyp Durron: a cica k***va jó.....megyek veszek ibor90 k**va hülye.....olyat nem veszek, de neki ne mondjátok [...]
Purple: ha ennyire gyenge volt a beszólás, miért őrjöngesz ennyire? :D amúgy én is dettó ugyanazt ak [...]
Mind a 23 komment
DJ Szalacsi: nem mai gyerek, de még mindig ott van a szeren...

És hogy mennyire van ott a szeren.
5296 2 21 Izé
lilaflexninja: Ez a majom (műsorvezető) már 2008-ban is a vivánál volt? Erről a videóról lemaradtam.
bloo: Megmondom őszintén, szívesen orrba vágnám...
AVIREX: szépen össze van vágva a video.. "1 új rezidencia vette itt a helyét "
Mind a 21 komment
5 csábító, őszi alapdarab, amit a pasid imádni fog!
759 1 4 Pink Izé
Balázs: barátnőm derekánál vékonyabbat nehéz elképzelni és mégse tetszik:)))
orsyka_001: azért, mert még nem láttál igazán vékony derekú csajon vastag övet:)))
Balázs: vastag deréköv?:O nekem az a halálom.Olyan némelyik mint ami az erős embereken van XD
Mind a 4 komment
A legszexibb otthoni ruhák....
632 1 0 Pink Izé
Lépegető géppel rukkolt ki a Honda
7765 3 8 Izé
kilam: Igen, te szőrözöl..de győzz meg... xD
Valerius: rukkolt ki? lehet h én szőrözök de nyelvtan 1-es
bungle: funhight küldte: http://funhight.blogspot.com/2008/11/pilot-roboow-feet-from-honda-honda.html
Mind a 8 komment
Őszi-téli divatbemutató sztárokkal
392 0 2 Pink Izé
rituska001: tényleg nincs semmi szín és élet ezekben a ruhákban. már amennyire én ezt hozzá nem értők [...]
csillaghal: Ezeknél még én is jobbakat tervezek... A ruháknál már csak sminkes meg a fodrász a gázabb... [...]
A 4 legpraktikusabb ruhadarab őszre és télre
413 1 0 Pink Izé
Ruhatártervezős program, eszméletlenjó cuccokat lehet rajta gyártani :)
4500 6 4 Pink Izé
TinusSs: Jelky András
Thiaa: Melyik suliban tanulsz?
Thiaa: Nagyon tetszik ez az oldal. Csak kár, hogy a ruhák/kiegészítők a 99,9 %-át nem engedhetem meg [...]
Mind a 4 komment
Divatújdonságok 2008-2009 télre...
455 0 0 Pink Izé
Csokiruhadivat
295 0 1 Pink Izé
TinusSs: Ez most komoly csokiból van? Azért gáz lett volna, hogyha pont a bemutatón vagy 40 fokos meleg l [...]
Őszi rúzs színek - 2008
323 0 1 Pink Izé
TinusSs: Nekem szájfényekből,rúzsokból inkább a világosak jönnek be...de izlések...
Kutyaruha parádé New Yorkban, avagy újabb "szerencsétlenkéim"...
2206 0 3 Izé
Tooni: Mutasd meg ki a főnök! :D http://poorlydrawnlines.com/comic/animal-clothes/
fujiwara: Elmebetegek.................
Sziszo: unatkoznak a gazdik :)
Ilyen lett Demi Moore lánya
671 0 0 Pink Izé
Az 5 legjobb ajakápoló
1475 1 3 Pink Izé
rituska001: az avon-os szájfényeket én is szeretem.:) szőlőzsírból a labello-t szeretem azon belül is a [...]
orsyka_001: nekem a Neutrogena vált be... de olyannyira, hogy sose akarok mást:) Nem csak ápol,de az elhalt b [...]
Purple: vegyetek avon-os szájfényt!! színei is jók, meg ápol is, és tök jó érzés! amúgy meg ha sz [...]
Victoria's Secret Black Diamond Miracle melltartó.

Jó óccsóér. :] (3 millió £ ~ 1 milliárd Ft.)
6468 1 11 Izé
Kampec: ilyenkor valamiért az jut az eszembe h abból mennyi ember lakna jól...
Matyesz: NAGYON DZSUKEL:)))
Killex: mert ennek a csereirányítónak sem jó Marko Jaricnak tartogatja biztos a bájait...:D http://www. [...]
Mind a 11 komment
Sztárgardrób: Csomor Csilla
608 0 1 Pink Izé
tüpp: jah boccs,jómegyékné'....
Úgy érzed hiányzik valami?
7676 0 1 Art Izé
GeryGTK: Nem.
Úgy érzed hiányzik valami?
7685 1 1 Izé
GeryGTK: Nem.
3 rettenetesen gáz sztáröltözet
1851 0 0 Pink Izé
Fitnesz-szépségben is király Rubint Réka
967 0 0 Pink Izé
Újabb Rube Goldberg gépek

Persze rengeteg ilyen videó van még, az érdekesebbeket írjátok a kommentekbe!
5100 6 13 Izé
AVIREX: én a feléig bírtam,idegesítő a kínai benne :D
Mr.T.: szokeherceg21 küldte: URL: http://www.youtube.com/watch?v=9D3wAA4448U Szöveg: Goldberg Rendszerekn [...]
MonTom: És tényleg ott van. Néha meg is kéne néznem a postot mielőtt írok :D
Mind a 13 komment
Nagy bajban a harcos, de a bíró is egy kis ideig.
805 1 0 Sport Izé
Kym Mazelle : Young Hearts Run Free
1328 1 0 Zene Izé
Rúdtáncos cicák ;)
9460 2 5 Izé
enti: a többi videója lényegesen érdekfeszítőbb :P :)
Saccco: Én is azt vártam :D
bob: azt vártam, hogy felugrik és a karmaival belekapaszkodik a csaj arcába. :D szemét vagyok?:(
Mind a 5 komment
Trükkös tükrös Rubik kocka Japánból (egyelőre csak a japán Amazontól rendelhető).
1927 4 15 Izé
pokr: Ha valakit érdekel mirror blocks/bump cube, nem kell egyedileg behozni, kapható raktárról, itt: [...]
giotto: Az osszeset te csinaltad? tehat akkor azt a varikon kockat is te csinaltad, illetve a babel tornyat, [...]
RdsG: Azt hittem az kiderül az oldalból, hogy az össze ott bemutatott modokat én csináltam ("my mods" [...]
Mind a 15 komment
Ilyen az, amikor ugrás közben eltörik a rúd. :O
975 0 0 Sport Izé
Sok jó tipp, ha esetleg nem tudnád, hogy gáz-e, amit magadra öltenél...
986 1 2 Pink Izé
Derill: Szia csicsiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!
csicsilla: de jooou de jou de jouu kint a posztooom tyuhuuuuu!és 200emberke nézte meg eddig! juuuj! :D
Profik közé kerül Rubint Réka
1246 0 4 Pink Izé
CrazyLime: Az a cipő, nagyon megy a fürdőruhához... !?
tüpp: én ettől a nőtől félek:D nem lesz attól szebb,h szvárovszky lesszen rajta....
Maccoyi: Hát katonás. ;D "...és még három, ne lazsálj, na még kettő, gyerünk ez az utolsó.Jöhet a [...]
Mind a 4 komment
Az urológus rögbi játékos. :D
463 1 0 Sport Izé
A Földlakók ( Earthlings ) egy nagyfilm hosszúságú dokumentumfilm az emberiség teljes állatoktól való függőségéről (kiskedvencként, valamint élelem, ruházat, szórakoztatás, és tudományos kutatás céljából), de bemutatja a totális tiszteletlenségünket is eme „nem-emberi segítők” iránt. Az Oscar-díjra jelölt Joaquin Phoenix a film narrátora, zenéjét pedig a híres platinalemezes művész, Moby szerezte.

Engem ledöbentett a film, pedig nem mutott szinte semmi újat. Csak az igazságot. Ezekről a dolgokról mindenki tud, csak nem akar tudomást venni. Igen,undoritó,durva és őszinte. De ez senkit ne tántorítson el a megnézésétől. Tanulságos egy film.
5760 1 121 Film Izé
Jozeph: Na mivan, csak nem igazam van???
mózesgizmó: zipp
Jozeph: No, emberek! (És ezt most itt elég degradáló elkülönítésnek is vehetitek!) Zé-nél a pont! [...]
Mind a 121 komment
A Földlakók ( Earthlings ) egy nagyfilm hosszúságú dokumentumfilm az emberiség teljes állatoktól való függőségéről (kiskedvencként, valamint élelem, ruházat, szórakoztatás, és tudományos kutatás céljából), de bemutatja a totális tiszteletlenségünket is eme „nem-emberi segítők” iránt. Az Oscar-díjra jelölt Joaquin Phoenix a film narrátora, zenéjét pedig a híres platinalemezes művész, Moby szerezte.

Engem ledöbentett a film, pedig nem mutott szinte semmi újat. Csak az igazságot. Ezekről a dolgokról mindenki tud, csak nem akar tudomást venni. Igen,undoritó,durva és őszinte. De ez senkit ne tántorítson el a megnézésétől. Tanulságos egy film.
7203 16 122 Izé
norbertvincze: http://444.hu/2015/10/16/meg-eltek-az-allatok-a-vagohidon-mikor-elkezdtek-a-feldolgozasukat#
Jozeph: Na mivan, csak nem igazam van???
mózesgizmó: zipp
Mind a 122 komment
Mel B különös ruhában partizott...
593 0 0 Pink Izé
A 3 legjobb butik, ha babát vársz
1263 2 0 Pink Izé
High on Fire - Rumors of War
937 0 0 Zene Izé
A 105 éves szűz szerint a hosszú élet titka a testi örömök nélküli élet. Születésnapján nagy bulit csap, alaposan be akar rúgni.
3545 0 31 Izé
|-=O=-|: Ja, ráadásul a szűz anyjukról! ;)
flidias: Lehet, hogy az én hozzászólásom nem túl vagány, de - ellentétben néhány eddig olvasottal - [...]
Mr PIMP: lehet nem kellett senkinek szegény.... :\
Mind a 31 komment
Kibékült a családjával Rubint Réka
535 0 10 Pink Izé
Errtu: Kissé meghízva, debilen: http://www.mediafire.com/imageview.php?quickkey=z2lm1jj0e2m&thumb=6
mincsi: :DDDDDDDDD légyszi küldd be ide postnak! plíííííííííz!!!
Maccoyi: dáá cépek vááágytok. :D
Mind a 10 komment
Ezt a rúgást még a mester is megirigyelheti!
914 2 1 Sport Izé
Cromex: Ennek a rúgásnak mi volt az értelme? Meg utána is minek próbált ollózni?:D
Régebbi postok...