REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
The Raid: Redemption
(Az alcímet később kapta, mert a rendező trilógiát tervez.)

A The Raid meglehetősen keménynek tűnik az előzetese alapján, főszereplője pedig az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő indonéz akciósztár és harcművész, Iko Uwaist lesz.

Az indonéz akciófilm, melyet a minap a torontói filmfesztiválon mutattak be, moziforgalmazásba csak 2012-ben kerül, hazájában például január 19-én. A filmet író és rendező Gareth Evans neve értelemszerűen csak keveseknek csenghet ismerősen, pedig nem kezdő, hiszen két, ugyancsak inkább a felnőtteket megcélzó filmet (Footsteps, Merantau) már készített. A The Raid főszerepeiben Iko Uwaist, Doni Alamsyahot, Joe Taslimot, Yayan Ruhiant és Ray Sahetapyt lehet majd látni. A film Dzsakarta városában játszódik, ahol is egy nyomornegyed szívében található egy bevehetetlen rejtekhely, melyben a világ legveszélyesebb gyilkosai és gengszterei húzhatják meg magukat. A rendőrségnek eddig az épület megközelítésére sem volt lehetősége, azonban egy elit kommandóscsapat megpróbálkozik a lehetetlennel és megpróbálja levadászni azt a drogbárót, akié a rejtekhely.
2327 1 4 Film Izé
Tooni: Nem is. Mondjuk azt nem értem, miért kell bemenni. Rá is gyújthatnák az épületet, majd szép [...]
Jádám: hááá, mennyire gagyi :D XD
kovacslacka: Jól van az, máskor is csúsztam már le. :) Kíváncsian várom ezt a filmet. Elég brutálisnak t [...]
Mind a 4 komment
Ír hölgy a Tescoban
12610 0 10 Izé
brier: gazdaságos úgyhogy occsó
Kampec: mennyibe kerül? (rácsokkal együtt) :D
Cableguy: Én mögé álltam volna az biztos :)
Mind a 10 komment
Amikor a tested ellened fordul
977 0 0 Pink Izé
Verseny férfiaknak: kibírod 45 másodpercig, hogy a hölgynek CSAK (!!) a szemébe nézz? ;)

Korábban: Meddig bírod ki Jessica Alba tekintetét?
15885 4 53 Izé
bungle: http://vimeo.com/41393068
7sleeper: ilyen nincs.. biztos csak lefotosoppolták a nyakában ülő csaj felsőtestét..
bungle: www.funpic.hu/hu/kategoriak/fura-emberek/39844_kep
Mind a 53 komment
15 tárgy a jövőből!
534 0 0 Pink Izé
A házasság előtti szex ellen küzd a Magyar Családtudományi Társaság. Uniós pénzből.
2217 0 43 Izé
thisisreal: Szégyentelen élvhajhász! ;) Egyébként meg pár év és már a 20-as években élünk, szóval p [...]
7sleeper: "nem a 20' -as években élünk" naná mert a 10'-es években http://www.youtube.com/watch?v=LTGUbih [...]
dudusné: ez mekkora baromság!!!!!!!nem a 20' -as években élünk.Igenis mindenki tapasztalja meg házsaság [...]
Mind a 43 komment
Eközben Boszniában

Bonus kép
13220 4 9 Izé
7sleeper: hónem ;-D
brier: hónami na ez gyenge volt -.-
go-free: szép dobszóló!
Mind a 9 komment
Szíriában se egyszerű az élet.

Kapcsolodó cikk
5250 0 4 Izé
Nyúzó: "Én valahogy nem tudom sajnálni őket. Arabok, arabokkal körülvéve, arabok által irányítva. [...]
Gravehun: A lakosság 90%-a arab. Nem furcsa, hogy ÁLTALÁBAN az összes arab népnél ez megy? Én valahogy [...]
Timike: Ez borzasztó :(
Mind a 4 komment
Kiscsávó a parkett ördöge ;)
5114 1 8 Izé
Szancso: :DD Az.Bioenergiával hajtott. :D
Oci: Hard core-t is hallhatott mert elég komolyakat üvölt bele a popzenébe. :)
thisisreal: Navy gálya magyarul haditengerészeti hajó? :D
Mind a 8 komment
 The Subways - We Don't Need Money To Have A Good Time
1191 0 0 Zene Izé
 Jantshee & Youlishcka Project - Highway through the Sun
546 0 0 Zene Izé
Ez nem vicc. Valóban egy mozifilm lesz. Tessék, IMDb.

Az Egyéb kategóriába tettem, de az ötleteket szívesen fogadmi mi is lehet a film műfaja.
1076 0 4 Film Izé
nagydee: az egy dolog, mert ilyet bármikor összedob egy kisebb baráti társaság a kocsmaasztal mellett, h [...]
Eliminator: Kíváncsi lennék arra, hogy mit ivott, evett azon az estén a forgatókönyv író, amikor megálm [...]
xevok: Elöbb torpedó, most ez... Már várom a világért folytatott sakkpárbajt, a bomba felett marokk [...]
Mind a 4 komment
Lindsey Stirling - Crystallize (dubstep hegedűvel)

+ bonus képek a helyszínről (Jégkastélyok - Silverthorne)
10043 15 56 Izé
bungle: Akit érdekel, júliusban fellép a Budapest Arénában: www.budapestarena.hu/program/lindsey-stirli [...]
bungle: Papaoutai - Pentatonix ft. Lindsey Stirling www.youtube.com/watch?v=ScDIkNcqZjE Szancso: "Ezek a fi [...]
bungle: Phantom of the Opera - www.youtube.com/watch?v=TCL94-MsxYc
Mind a 56 komment
Miből volt az a fa? Betonból??!

Magyar cikk
11135 0 21 Izé
teccikerteni: a) ne okoskodj, ha fingod nincs bizonyos dolgokról...előbb tájékozódj! b) más is szállt már [...]
sütii: "a két utas bennrekedt ugyan..." miben? merthogy az utasfülkéből azt hiszem nem sok maradt :/
Takacs14: Az első felni/tárcsa kombó még így is meg ér milliót ha "ép" maradt.
Mind a 21 komment
"Korábban egy barátom megkért, hogy készítsek neki egy pár gondolatvezérelt macskafület és én igent mondtam. Védelmemre meg kell jegyeznem, ittam egy kicsit aznap éjjel és nem hittem volna, hogy komolyan gondolja.
Pedig de."

Videó is van róla
4304 0 5 Izé
Tooni: Hhhohhohhohhohho :) Amateur :P
brier: ilyet én is tudok a saját fülemmel :)
Tooni: Az úgy megy, hogy megfelelő dologra gondolva feláll.
Mind a 5 komment
Stian Rekdal - Marokkó
620 0 0 Art Izé
A rasszizmus szívás - „rövid, vicces” (?) történetek arról, hogy miért ciki rasszistának lenni.

Nektek mi a véleményetek a videókról?

Az Index cikke: Roma bosszúfantáziák két percben
9936 4 87 Izé
Purple: Ez akkora jó diplomatikus lealázás, mint a ház. :D Na erre reagáljon valaki a készítők, vagy [...]
bungle: Lazarusz küldte: URL: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_gxFUuicj8Y#! Szöveg: [...]
winben: Most nézem - még ellentmondások is vannak a videóban! A villamosmegállóban c. videóban azt m [...]
Mind a 87 komment
Vizuális trükkök a The Walking Dead második évadjából
1704 0 0 Film Izé
Jeb Corliss sziklához csapódása több kameraállásból. Lábtöréssel megúszta.
6781 0 7 Izé
sickmate: az a durva h még tudott nyitni!! amúgy faszán össze rakták a lábát: [url=http://www.kepfelto [...]
Öcsi: "-Kéz és lábtörést!" Komolyan vette :/ :D
Goppo: The Flying master.
Mind a 7 komment
Hókörök

Fotók
2933 1 8 Izé
Tooni: ...de az időben nem vagyok biztos.
cojone: Az idő és az emberi hülyeség végtelen.
Szancso: Jól néz ki,de a gabona (k)sörök jobban tetszenek. ;)
Mind a 8 komment
Felhőtsunami Floridában
6901 0 4 Izé
Szancso: Cúna mi? ;)
Élien: Valaki párának nevezi! :)
brier: ez nem is felhő -.-
Mind a 4 komment
Alex Rawlings nyerte Anliában a legtöbb nyelven beszélő diákok versenyét. Tizenegy nyelven beszél a jelenleg 20 éves tanuló.
5185 2 11 Izé
Nope: Így van, ha szisztematikusan tanulod akkor sokkal könnyebb a rokon nyelveket megtanulni. Én ponto [...]
Nope: Minden szava igaz, csak marhára nem mindegy mennyi időt tudsz ráfordítani a nyelv elsajátítás [...]
Geist: És ehhez mit szóltok? http://www.fluentin3months.com/ http://www.fluentin3months.com/nyelvhack-kez [...]
Mind a 11 komment
Ennek a mopszlinak még mindig jó dolga van. :)
3232 0 5 Izé
bungle: A masszázstanfolyamon még nem igazi pácienseken folyik a gyakorlás... www.youtube.com/watch?v=0m [...]
brier: http://www.youtube.com/watch?v=TLhkua5fKjU&feature=related ez is ari :)
brier: és élveziiiiiii XD még horkol is egyet neki :D nagyon jó
Mind a 5 komment
Agyvérzés koktél mellé egy kis zenei csemege. Új stílusirányzat, valószínű Biebert váltják...
4555 0 20 Izé
Tkyd17: kávéfózó hangja van xD
Kuly: Nem értem, ezzel a tehetséggel eddig hol voltak?
Szancso: Megasz.r :)
Mind a 20 komment
Google trükkök
13476 1 17 Izé
7sleeper: ujjalni kell már a guglit is akár az elvirát azért, hogy megy-e vonat, s mikor
közlegény: Minden bizonnyal Uri Geller keze van a dologban...vagy valamelyik csatlósáé :)
Nutszeru: Ja... Ha ő azt írja a a faq-ban akkor az úgy van. Figyi: Ezt a postot billentyűzet nélkül íro [...]
Mind a 17 komment
Diana Vishneva - Medúzatánc
3782 4 9 Izé
7sleeper: +1 mind így szólunk ;-)
Charlie: Na kinek esett le hogy ez a vokál hallható a Battlestar Galactica főcímében is? :)
norbertvincze: egy lágy előadás az emberi érzékeknek, nálam ötös.
Mind a 9 komment
Virtuális nézelődés a Sixtus-kápolnában
4932 6 17 Izé
Traveller: Mert a papok kedvében próbált járni a festő, végül is ők fizettek... Ha jól körülnézel k [...]
közlegény: legalább egy shotgun-t adhattak volna, bármikor előugorhat valami:) (amúgy maximális respekt a [...]
brier: jaj de izé vagy XD
Mind a 17 komment
A 60-as években átverte a pék a fánkbusz tulajdonosát, aki annyira megsértődött, hogy 45 évre garázsba zárta a Donut Bus-t. 10.000 km-el az óráján most eredeti állapotában keresi új gazdáját, és gurul ismét a fánksütöde.
1761 1 0 Autó Izé
„Az ifjú David Copperfield eltünteti a családi házat” című előadásunk kéremszépen
8847 0 6 Izé
Szancso: http://www.youtube.com/watch?v=cvxT1QRHExk&feature=related#t=55sec :))
brier: most már megvan bejött... nagyon vagány volt viszont az elején hogy ő most megmutatja XD
brier: igen -.-
Mind a 6 komment
Mai tippelős: na ez mi?
12870 0 27 Izé
Kuly: Análkül! Nagyon nagy!
Oci: XD Öööööö izé.....háááát ööööö. Inkább nem mentegetőzök. Ez így jó ahogy van. : [...]
brier: igen XD
Mind a 27 komment
A Road House (Országúti diszkó) összes maflása egy videóban :)
4237 0 0 Film Izé
A Road House (Országúti diszkó) összes maflása egy videóban :)
3198 0 4 Izé
MASTER: Erről ez jut eszembe. :) http://www.youtube.com/watch?v=Sxcei2eOCMo
Quito: http://www.youtube.com/watch?v=8a-qreb8w0I
brier: 51et számoltam "csak" XD
Mind a 4 komment
Tornász hörcsög (reméljük nem a mikrosütőben kell gyakorolnia a hátraszaltókat ;))
4137 1 9 Izé
bungle: Sponge küldte: URL: http://youtu.be/WAN5CLrFSUI Szöveg: "Artista hörcsög"
brier: hehe-.-
Nusihusi: Nyílván speedet szívott:D
Mind a 9 komment
Norwegian Recycling - Whitney
3225 0 13 Izé
C1MH: http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/2740274_700b.jpg
Szancso: Fiatalabban, és pár adaggal korábban qrva jól nézett ki,és a hangja!!!!!! Csak utána jött ez [...]
brier: a számból vetted ki a szót -.- f*sz kivan már az ilyenekkel >:-(
Mind a 13 komment
Jessa Younker
10823 5 10 Izé
7sleeper: juteszembe halpina http://www.youtube.com/watch?v=iMLnjhfLnbE
7sleeper: Csomóluvnya (inactive vulvano)
dude: Alpina. ;)
Mind a 10 komment
Így bukott meg az adósságkoncert.

Hogyan kell tömegjelenetet fotózni 48 emberrel? Így.

Te fizetnél az államadósságunk csökkentése érdekében?
7375 1 32 Izé
Turmix: Valóban szimbolikus értelme volt. Ha csak azt a több, mint háromszáz léhűtőt nézem, akik m [...]
robi0000016: ez nem volt semmi:D Alíg tudta valaki hogy miért volt a KONCERT és még a szervező és ötletgaz [...]
izébigyó: Berúgni azért még be tudunk http://index.hu/video/2012/02/20/osszefogas_koncert/
Mind a 32 komment
A finn mellügyminiszter a dán nevezetességek megtekintése után az egyoldalú kapcsolatok fenntartásának fontosságát hangsúlyozta. (Izé Távirati Iroda)
4593 0 20 Izé
7sleeper: így még szabad :-)
Nusihusi: Jó, hogy nem fogta meg a nő mellét:D
Szancso: Miből vágtad hogy szomjas vok? :)
Mind a 20 komment
 Tévhitek az óvszerrel kapcsolatban
937 0 0 Pink Izé
Turbózd fel szexuális életed!
851 0 0 Pink Izé
Védd magad!
366 0 0 Pink Izé
Régebbi postok...