REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
The Raid: Redemption
(Az alcímet később kapta, mert a rendező trilógiát tervez.)

A The Raid meglehetősen keménynek tűnik az előzetese alapján, főszereplője pedig az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő indonéz akciósztár és harcművész, Iko Uwaist lesz.

Az indonéz akciófilm, melyet a minap a torontói filmfesztiválon mutattak be, moziforgalmazásba csak 2012-ben kerül, hazájában például január 19-én. A filmet író és rendező Gareth Evans neve értelemszerűen csak keveseknek csenghet ismerősen, pedig nem kezdő, hiszen két, ugyancsak inkább a felnőtteket megcélzó filmet (Footsteps, Merantau) már készített. A The Raid főszerepeiben Iko Uwaist, Doni Alamsyahot, Joe Taslimot, Yayan Ruhiant és Ray Sahetapyt lehet majd látni. A film Dzsakarta városában játszódik, ahol is egy nyomornegyed szívében található egy bevehetetlen rejtekhely, melyben a világ legveszélyesebb gyilkosai és gengszterei húzhatják meg magukat. A rendőrségnek eddig az épület megközelítésére sem volt lehetősége, azonban egy elit kommandóscsapat megpróbálkozik a lehetetlennel és megpróbálja levadászni azt a drogbárót, akié a rejtekhely.
2299 1 4 Film Izé
Tooni: Nem is. Mondjuk azt nem értem, miért kell bemenni. Rá is gyújthatnák az épületet, majd szép [...]
Jádám: hááá, mennyire gagyi :D XD
kovacslacka: Jól van az, máskor is csúsztam már le. :) Kíváncsian várom ezt a filmet. Elég brutálisnak t [...]
Mind a 4 komment
A házasság előtti szex ellen küzd a Magyar Családtudományi Társaság. Uniós pénzből.
2198 0 43 Izé
thisisreal: Szégyentelen élvhajhász! ;) Egyébként meg pár év és már a 20-as években élünk, szóval p [...]
7sleeper: "nem a 20' -as években élünk" naná mert a 10'-es években http://www.youtube.com/watch?v=LTGUbih [...]
dudusné: ez mekkora baromság!!!!!!!nem a 20' -as években élünk.Igenis mindenki tapasztalja meg házsaság [...]
Mind a 43 komment
 Jantshee & Youlishcka Project - Highway through the Sun
509 0 0 Zene Izé
A rasszizmus szívás - „rövid, vicces” (?) történetek arról, hogy miért ciki rasszistának lenni.

Nektek mi a véleményetek a videókról?

Az Index cikke: Roma bosszúfantáziák két percben
9910 4 87 Izé
Purple: Ez akkora jó diplomatikus lealázás, mint a ház. :D Na erre reagáljon valaki a készítők, vagy [...]
bungle: Lazarusz küldte: URL: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_gxFUuicj8Y#! Szöveg: [...]
winben: Most nézem - még ellentmondások is vannak a videóban! A villamosmegállóban c. videóban azt m [...]
Mind a 87 komment
Cicadivat 2012 ;)
2610 0 20 Izé
brier: a multkori fr.bulldogos postnál küldtem
Nusihusi: Már tudom mi hiányzott az életemből-.-
Tooni: http://noob.hu/2012/02/23/hipster_cats.jpg
Mind a 20 komment
Agyvérzés koktél mellé egy kis zenei csemege. Új stílusirányzat, valószínű Biebert váltják...
4510 0 20 Izé
Tkyd17: kávéfózó hangja van xD
Kuly: Nem értem, ezzel a tehetséggel eddig hol voltak?
Szancso: Megasz.r :)
Mind a 20 komment
Mayloo - Nézzfel
745 0 0 Zene Izé
Felvételi 2012: a HÖOK elégedetlen a keretszámokkal
318 0 0 Pink Izé
Nemrég szerepelt a Walk off the Earth - Somebody That I Used to Know (Gotye feldolgozás), máris itt a paródiája. :)
5580 3 7 Izé
Tooni: Irigy Hónaljmirigy?
Ravennë: Legjobb! :D Ezt még nem is láttam...
bungle: Tetris. :D www.youtube.com/watch?v=v0rZSEgXwrE
Mind a 7 komment
A mai nap jelszava? Megtalálja zsák a foltját!

"Le van írva a könyvembe, hogy azt aki ezt be meri tiltani ezt a könyvet, a legnagyobb folyó ki fog ömleni. És rá egy évre Mississippi kiáradt a legnagyobb folyó Amerikába, és több tízmillió ember vesztette el a házát"

Az olyan apróságokon, hogy csak 50.000 háztartást érintett a dolog, nem kell megakadni.

Bónuszvideóként a hírhátteres Molnár Árpival készült koprodukció, valamint bemutatkozik a hasonló cipőben járó "Avatara" egyenest a köztévéről.

Kellemes lefáradást! :D
4351 0 26 Izé
Nas: Nem aggódni, hanem tenni kell érte... :) Épp az a baj, hogy mindenki annyi minden miatt aggódik [...]
DemJan: Fontos, hogy az ember ne szűnjön meg aggódni fajtája jövőjéért. :)
Nas: Jó, igen, vannak azért, akiknek az életében fontos szerepet tölt be a nyál... :)
Mind a 26 komment
Menomena - The Pelican

A zenekar nem éppen mai, 2000-ben alakult, viszont még nem találkoztam velük itt Zene Izén. Szerintem kár lenne kihagyni, így hát tessék parancsolni. :)
455 0 1 Zene Izé
Ravennë: Hozzáteszem, YT felvételek között nem találtam meg igazán jó minőségben, ami eléggé rontj [...]
Valentin napi Rube Goldberg gép

Pár régebbi Rube Goldberg gép az Izén.
6400 1 4 Izé
7sleeper: bdsm vámpíroknak
Szobabicikli: A melltartó kikapcsolós résznél mi van, ha a csaj éppen hátradől...felnyársalja a fiú botja [...]
cukorcica89: csak ez az idióta röhögés ... :S
Mind a 4 komment
Variációk fejfedőre
269 1 0 Pink Izé
Dolce vita – Valentino
460 0 0 Pink Izé
Tűzoltók vs rendőrök

Angol cikk
6205 0 34 Izé
MatyiZeg: Akkor, hogy véletlenül se értsük egymást félre: Minden tiszteletem azoké az embereké, akik [...]
rullet2002: A tűzoltók nem dolgoznak többet ma A tűzoltókat vasárnap délelőtt harmincszor riasztották a [...]
gyemantt: Tudom, de nem egészséges a mostani felállás se. Azért nem olyan a felelősség egy fizikai vagy [...]
Mind a 34 komment
Divatban Bambi
271 0 0 Pink Izé
Élő mamutot filmeztek le Szibériában?

Nagyon valószínű, hogy bizonyos fajok, amelyek nem bírták elviselni más területek éghajlatát, ebben a szibériai környezetben mégis életben maradtak - nyilatkozta Michael Cohen. (WTF?)

Tavalyi post: 2015-ben megszülethet az első klónozott gyapjas mamut, jelentette be a kiotói egyetem professzora, Iritani Akira.
12174 0 38 Izé
hgabi00: Ez egy hal, mamuttal a szájában.
MatyiZeg: Szerintem is medve. Ezt támasztja alá a régi mondás is, hogy Erdő szélén jó a kedv, ott laki [...]
bungle: Akkor is medve, szájában hallal! ;)))
Mind a 38 komment
 Te képben vagy? 

Montázs 60, 2000 előtt készült filmből.
590 0 0 Film Izé
Lóerő: 1200 hp. Max sebesség: 414 km/h. Garancia: 1 év vagy 50.000 km. Ár: 219.000 euró.
Mindez egy utcai autóban... Le a kalappal, 9ff!
2769 0 0 Autó Izé
Sokak szerint az internet egyik legjobb oldala a Kickstarter. A 2009 áprilisában alapított vállalkozás azt tűzte ki céljául, hogy segít pénzt szerezni azoknak az induló vállalkozásoknak és ötletgazdáknak, akik már kitalálták a frankót, de nincs pénzük megvalósítani azt. Tavaly több mint 27 000 művészeti, IT- és egyéb projektet támogattak összesen közel 100 millió dollár adománnyal. Persze már magyar koppintása is van.

A sikeres fejlesztések közül kiemelhető az Eyez kamerás szemüveg és a Sprite miniatűr műhold. A tavaly májusban elindított Diaspora nevű közösségi hálózat pár nap alatt 170 000 dollár adományt gyűjtött össze a Kickstarter segítségével. De szintén az oldalnak köszönhetően készült el a Pioneer One sci-fi sorozat is + rengeteg kisebb érdekességet is találunk, mint pl. ezt a Crypteks számzáras pendrive-ot, vagy az előző postban látható Zen Table-t, valamint filmeket, zenei albumokat, stb.
1821 3 4 Izé
bungle: www.dorkly.com/post/66182/how-to-run-a-successful-videogame-kickstarter
bungle: http://index.hu/tech/2013/02/25/igy_nem_valtotta_meg_a_kickstarter_a_vilagot/
bungle: I Would Like to Buy Kickstarter www.kickstarter.com/projects/1248373633/1130428578?token=869e739e : [...]
Mind a 4 komment
Ioana Spangenberg, román földönkívüli modell

Angol cikk
7907 2 23 Izé
brier: http://martontimea.lapunk.hu/tarhely/martontimea/kepek/valodi_darazs_nagy.jpg neki valahogy jobban [...]
Nusihusi: Elég bizarr alakja van:S
Oci: Inkább legyen mit fogni egy csajon minthogy ilyen legyen. Mellesleg : Derekasan helytállt.:)
Mind a 23 komment
Mit sütsz kis 炒锅 宏-沙门氏菌?
4877 0 7 Izé
brier: jol elvan ez a lényeg
Szancso: Füst-gép. ;)
7sleeper: -knick-knack? -who's there? -paddy.. whacking..
Mind a 7 komment
Szélmalomlábú táncos Madonna Super Bowl-koncertjén.
5851 0 23 Izé
7sleeper: a kérdés a könyvből derült ki: ~mit kapsz ha megszorzol hatot kilenccel? ;-) (később megálla [...]
brier: áááááá XD egyébként a filmre vissza térve : élet értelme ...42 soha nem fogom megérten [...]
Laretta: Teljesen bepörgött a pali
Mind a 23 komment
A srác szerint a fahéj kihívás kislányoknak való, majd ő megmutatja mennyire férfias a chili kihívással...

A Naga Jolokia paprika 850 ezer Scoville-egységgel a világ egyik legcsípősebb paprikája.
8891 0 33 Izé
bungle: MonoNeon + Publio Delgado (guitar) - "GloZell HOT PEPPER CHALLENGE" - Harmonizator www.youtube.com/w [...]
brier: jaj ki nem zárnám a kis cucikutyámat ^.^
7sleeper: hát miért zárjátok ki szegényt ilyen kutyahidegben ;-)
Mind a 33 komment
Jégváros Kínában

1993 0 10 Izé
lilaflexninja: http://www.crossconnectmag.com/post/113717764313
Ravennë: http://inthralld.com/2013/01/led-lit-ice-slides-at-the-harbin-ice-festival-in-china/
brier: hihi ^^
Mind a 10 komment
Néha elfelejtünk mosolyogni és örülni annak amink van, amíg egyszer csak túl késő nem lesz
5379 1 9 Izé
MDylan: Nagyon megható! Hálát adok Istennek, hogy olyan szüleim vannak, akik sokat neveltek, és most í [...]
Öcsi: Nagyon jó! :) Sajnos ma már egyre több korombelinél látom, hogy lesz@rja a szüleit, szidja ő [...]
bungle: Nekem meg erről ez: www.youtube.com/watch?v=2kpLDkWg5DA
Mind a 9 komment
5 tipp: hogyan fogyjunk 2012-ben?
477 0 0 Pink Izé
Kortárs magyar dráma az Új Színháznál

Nektek mi a véleménytek erről a tüntetésről?

Az Index videója: Mocskos zsidók, mocskos nácik!
3344 2 34 Izé
7sleeper: "Hoffer Józsi"-t láttam egy pár perces szerepben pár éve azt a morajlást a nézőtéren.. :-D
kotta: :DDD http://www.uploadstation.com/file/ZbbeBv5 - és nem is ismerjük egymást ;-)
dude: Nem tudod véletlenül, melyikben játsszák a "Barátok közt" vagy a "Való Világ" darabokat? Úg [...]
Mind a 34 komment
Vízisí világrekord - egy hajó mögött egyszerre 145 síelő

Magyar cikk másik videóval

2441 0 6 Izé
Nusihusi: Csoda, hogy nem akadtak össze:D
Szobabicikli: Degecc lenne bevinni őket a tenger közepéig, és elvágni a kötelet? ;)
Szancso: Hajóvonták találkozása tilos! :)
Mind a 6 komment
Vízisí világrekord - egy hajó mögött egyszerre 145 síelő

Magyar cikk másik videóval

2730 0 0 Sport Izé
A Magyar Mozgókép Közalapítvány helyett immár Magyar Nemzeti Filmalapról beszélhetünk, ami Andrew Vajna ötletei alapján alakítottak ki.
Az Origo Divinyi Rékával készült (hosszú de érdekes) interjújából megismerhetjü a Filmalap működését.

Egy mai cikk a Filmalap támogatásairól.
594 0 0 Film Izé
Divat 2012: Stílusmix
462 0 0 Pink Izé
X-faktor fordítva: Akasztjuk a hóhért!
402 0 0 Pink Izé
A fogadás tárgya: napi egy hátra szaltó 2011 minden napján, videóra véve. A tét $100.
5655 0 7 Izé
bungle: "Note: Not all of the flips were used in this video, as some were poor quality/low lighting. To see [...]
Shadow Beast: Február 2. még csak ajanuár 11.ének kéne lenni. Számolom azt nézem h a 30. szaltót hajtja v [...]
brier: 100$ nem kevés egy kicsit?? amugy nagyon ügyes, 1:20-as nagyon tetszett amikor "magával vitte" a [...]
Mind a 7 komment
Szegény kutya elkapta a Maru-kórt. :D
3724 0 4 Izé
Oci: Ez nagyon jóóó!!! XDDD http://www.youtube.com/watch?v=rHZUPJji6w8&feature=fvwrel
7sleeper: nem volt az ;-) viszont az még nem sima Fukudimbdomb
dettybee: Áhh, ez Maru, csak Fukusima mellett laknak.. /oké, szar poén volt/
Mind a 4 komment
La Isle de las Munecas - játékbabák szigete

Mexikó fővárosától néhány kilométerre, Xochimilco csatornáinak környékén található a világ egyik leghátborzongatóbb turistacélpontja, a La Isle de las Munecas, vagyis a játékbabák szigete. A helyi legendák szerint az aprócska szigetet egy leánygyermek szelleme kísérti, aki az egyik csatornában vesztette életét.

További képek itt vagy itt.
4563 1 6 Izé
Oci: Nagyon beteg horror filmet lehetne ott forgatni. Nekem tetszik bár ezzel lehet egyedül vagyok mert [...]
Szancso: Ő a góré. ;) http://www.soccer24-7.com/forum/attachment.php?attachmentid=21106
Ravennë: Leánygyermek szelleme még oké, összebarátkoznék vele... na de ezek a babák. Jesszumpepi!
Mind a 6 komment
Az élet nagy dolgairól, mint a kávé, a deja vu, vagy a kávé. ELTE-BTK vizsgafilm 2011.
527 0 1 Film Izé
Lacpas: Tetszik! :)
Tim Bergling (művésznevén Avicii vagy Tim Berg; Stockholm, 1989. szeptember 8. –) svéd zenei producer és lemezlovas

2010-ben az elektronikus zenei orientáltságú brit DJ Mag magazin Top 100 lemezlovas szavazásán a 39. helyet szerezte meg. 2011-ben ugyanezen a listán már az előkelő 6. helyen áll.
866 1 0 Zene Izé
Masszőr karok nélkül

Magyar cikk
4355 0 19 Izé
bungle: Girl With No Arms Shows You How She Gets Dressed! www.youtube.com/watch?v=Xbv78-29_54
Tooni: Mostani posztból: ...és így haltak ki a T. Rex-ek :D http://truckbearingkibble.com/comic/2008/01/ [...]
bungle: http://trextrying.tumblr.com/
Mind a 19 komment
Retro TESCO... a képek nem a 60-as években készültek, hanem 2011-ben. De ezt alig lehet elhinni, annyira részletgazdag munkát végeztek a "kellékesek."
5350 1 5 Izé
brier: jol ragzod a magyarot XD
syl: De pofan ttaposnam azt az britt kurvatt aki vegig pofazza a videott...
Ravennë: Bátyám szereti illetve gyűjti a különleges söröket. Gondoltam nincs is jobb szülinapi ajánd [...]
Mind a 5 komment
Régebbi postok...