Így maradhatunk fittek ősszel
Talán te is azok táborába tartozol, akik nyár után már nehezen kezdenek neki a sportolásnak? Nem is csoda, hiszen minél hamarabb sötétedik vagy hidegebbek lesznek a napok, annál kevésbé szeretünk kimozdulni otthonról. Pár jó tanáccsal, ugyanolyan fittek lehetünk ősszel és télen is, mint a napsütéses, nyári, meleg napokon.
418
0
Pink Izé
Így készülnek a címlaplányok. Csinálj te is magadnak álomnőt! ;)
5493
0
Izé
Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...
3363
0
Izé
Riport egy volt gyülekezeti taggal, a Hit Gyülekezetének igazi arcáról
Például a Fidesz székházat az „imakommandó” órákon keresztül átkozza.
Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogy ha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltételezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot...
(a cikket törölték, de
fent van pl. itt is)
3424
1
Izé
GB, azaz gigablöff: így vernek át a pendrive-okkal!
5907
0
Izé
Jamie Oliver megnyerte egy régóta tartó háborúját az egyik legnagyobb gyorséttermi lánccal - a McDonald's-al szemben. Miután Oliver pontosan bemutatta hogyan készülnek a McDonald's hamburgerek, a cég végül bejelentette, hogy megváltoztatja a receptet, de mégis, erről egy árva kukk sem esett az egész mainstream- és céges médiában.
Frissítés:
kamu az egész, így nem győzte le Jamie Oliver a Mekit
4293
3
Izé
Így birkózz meg a halállal
1811
2
Film Izé
A világ egyik legelvarázsoltabb kiállítása
A Higgs-bozon felfedezésének helyén, a CERN-ben két kitűnő kiállítás várja az érdeklődőket, és meg lehet nézni az igazi berendezések egy részét is.
A részecskefizikai kutatások legnagyobb központja ma Európában van, Genf mellett. A CERN-ben működik a világ legnagyobb részecskegyorsítója, a Nagy Hadronütköztető (LHC), amelynek segítségével felfedezték a Higgs-bozont.
A kutatások mellett a CERN nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, ezt a célt két kitűnő, ingyenesen látogatható kiállítás, A részecskék világa (Universe of Particles) és a Mikrokozmosz (Microcosm) is szolgálja.
Előzetes bejelentkezés után vezetett túrákat is tartanak az érdeklődőknek, de az LHC alagútjába való lejutást előre nem garantálják.
Részletes információkat a képre kattintva találhattok (angolul)
2802
0
Izé
A válás ragályos!
Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy milyen hatással van egy házasságra az, ha egy közeli rokon vagy egy barát válik, és azt tapasztalták, hogy így sokkal nagyobb lesz az esélye a válásnak.
1890
0
Izé
Végre egy igazi csajos naptár! ;)
2518
0
Izé
Rezsicsökkentés utolsó vérig
A választás előtt jöhet a harmadik rezsicsökkentés, a kormány ugyanis úgy látja, hogy még mindig sok tartalékuk van a panaszkodó szolgáltatóknak. Kinek van igaza?
1609
0
Izé
Az igazi biztonsági őrök feketében járnak. :)
2464
0
Izé
Van aki olvassa, Myriam Dion vagdossa.
A kanadai művész, olykor több hét türelmes munkáját igénybe véve készíti el saját kezüleg újságpapírból kicsipkézett alkotásait.
1704
0
Art Izé
Így kell pofákat vágni! ;)
2848
0
Izé
Mivel itt mindenki kivétel nélkül imádja a cicákat és macskás postból sosem elég, így mai cukizének ismerjétek meg a vergődő macskahernyót. :D
3635
1
Izé
15 tonna pénzt borítottak a köztérre Bernben.Az akció célja, azon javaslatra való figyelemfelkeltés, miszerint a nagykorú svájci állampolgároknak alanyi jogon járjon havi 2500 frank, átszámítva 608 ezer forint. Az állam így biztosítaná polgárainak az emberséges létezést, és honorálná a közéletben való részvételt. Aki több pénzt akar, az dolgozzon.
Még több kép:
itt
3159
0
Izé
Két nap Krakkóban, avagy Csodaország kockaformában
„Valaki kolbászt eszik…” – szimatoltam a levegőbe a Krakkóból hazafelé igyekvő buszon, ami majdnem ott hagyott. „Á, ez szerintem csak a lábam!” – vágta rá útitársam, aki épp akkor vette le a cipőjét. Szóval ennyit gyalogoltunk Lengyelország második legnagyobb városában, és élveztük minden egyes percét. Na, jó, majdnem mindet, de bevallom a rosszabbakat is.
607
0
Pink Izé
Hímneműek melegebb éghajlaton
„Segíts már, hogy rázzam le finoman ezt a legényt?” – kérdezte tőlem a minap egy hölgyemény. Azt feleltem neki: határozottan küldje el a fenébe, mert férfit udvariasan leépíteni nem nagyon lehet. A többségük ugyanis elköveti azt a végzetes hibát, hogy igennek veszi a női nemet.
765
0
Pink Izé
Teszt az utcán: így lopnak a magyarok
Tippeljetek! Szerintetek mennyi idő alatt fújják meg egy kis nappali berendezését fényes nappal Budapesten? ;)
7688
0
Izé
Így lettem luxusprosti Svájcban.
"400 Frankot lehet keresni erotikus munkával 1 óra alatt. Ez itthon az 1 havi minimálbér!
Mielőtt még valaki azt hinné, hogy ez álmai munkája és milyen könnyen tud milliókat keresni havonta, először is meg kell békélnie a lelkiismeretével, ami nekem nagyon rossz volt, elhihetik..."
6007
1
Izé
Gyilkosból ártatlan, milliomosból közmunkás.
Rekordkártérítést kapott az államtól Burka Ferenc és a fia, mert ártatlanul börtönözték be őket egy gyilkosság miatt. Az összesen 45 millió forintot mára felélték, igazán nagy dologhoz nem tudtak vele kezdeni. Ráadásul a rendőrség évek után azt állítja, mégis ők voltak a gyilkosok. Mi lesz a 45 millióval, ha újra elítélik őket?
3208
0
Izé
Véget ért a lomizás kora
A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el.
Nektek mi a véleményetek erről?
2761
0
Izé
Így kell kihasználni egy 46 négyzetméteres lakást!
5423
2
Izé
Így kell kihasználni egy 46 négyzetméteres lakást!
6099
0
Art Izé
Napok óta részeg a lottómilliárdos (cikk a felesemigaz magazinból)
Ismerősei szerint napok óta csak vedel örömében az a kelet-magyarországi férfi, aki állítólag megnyerte az ötös lottó álomnyereményét. Állítólagos ismerősei szerint alkoholos mámorában nem is bírta magában tartani a titkot, így amikor megkérdezték tőle, honnan ez a nagy jókedv, kibökte: megütötte a főnyereményt, amit a 10 éve állandó számaival ért el.
- Az, hogy ő nyert, tény, nem is volt nehéz kiszedni belőle, hogy miért ünnepel már két napja - árulta el lapunknak az irigyelt lottónyertes állítólagos jó barátja
Ja, és állítólag már
vadászik rá az alvilág.
3685
0
Izé
Napok óta részeg a lottómilliárdos (cikk a felesemigaz magazinból)
Ismerősei szerint napok óta csak vedel örömében az a kelet-magyarországi férfi, aki állítólag megnyerte az ötös lottó álomnyereményét. Állítólagos ismerősei szerint alkoholos mámorában nem is bírta magában tartani a titkot, így amikor megkérdezték tőle, honnan ez a nagy jókedv, kibökte: megütötte a főnyereményt, amit a 10 éve állandó számaival ért el.
- Az, hogy ő nyert, tény, nem is volt nehéz kiszedni belőle, hogy miért ünnepel már két napja - árulta el lapunknak az irigyelt lottónyertes állítólagos jó barátja
Ja, és állítólag már
vadászik rá az alvilág.
4222
0
Pink Izé
A nők és a pénz
A neves pszichológus, Popper Péter szerint egy kapcsolatot igenis befolyásol a pénz, és csak a romantikus lelkületűek hiszik az ellenkezőjét. A válások jelentős része is a pénz, illetve a pénzről való eltérő gondolkodás miatt történik.
Mit jelent a nőknek a pénz? Igaz-e az az állítás, hogy a gyengébbik nem általában a tehetősebb férfiakat részesíti előnyben?
(
A kép innen)
3600
0
Izé
Írd meg, szerinted mit láthatott a lány a mobilján, amitől így eltorzult az arca és a legviccesebb szöveg írója kap 10.000 Ft-ot! Írhatod a Facebook kommentekbe, az Izés vagy akár a FunPic kép alatti hozzászólásokba is, mindegy. Határidő: 2013. szeptember 22., vasárnap 12 óra, rögtön utána eredményhirdetés. Ilyenekre a jövőben is számíthattok, szóval érdemes gyakrabban visszanézni.
4288
0
Izé
Férfiakon szimulálták a vajúdás és a szülés fájdalmát - két óra múlva feladták a srácok
Két holland műsorvezető, Dennis Storm és Valerio Zena úgy döntöttek, hogy alávetik magukat egy kísérletnek: elektródák segítségével szimulálták rajtuk a szülési fájdalmat, hogy megtapasztalhassák, mit is kell egy nőnek átélnie, amikor életet ad egy babának. Noha a sztereotípia szerint a férfiaknak sokkal magasabb a fájdalomküszöbük, mint a nőknek, ez a videó is bizonyítja, hogy ez egyáltalán nincs így.
3563
0
Izé
Egy elégedetlen autótulajdonos - kalapácslakkozott BMW, nem tetszett a színe ;)
3455
1
Izé
„Atombunker” 8 méterrel a föld alatt
Az 1486 négyzetméteres las vegasi lakásnak van saját kertje, műanyagból készült fákkal és műfűvel; van medencéje és jacuzzija; van jól felszerelt konyhája, kútja, bárpultja és kandallója. Legfeljebb annak lehet némi hiányérzete, aki szereti a napfényt, de az ő gondjait is enyhítheti az adott napszakhoz igazodó világítás. Az ingatlant az Avon egyik vezetője építtette még a hetvenes években; akkor körülbelül 10 millió dollárt kellett fizetnie érte. 2005-ben adta el az épületet, de akkor már csak kétmillió dollárt kapott érte. A Zillow ingatlanügynökség honlapja szerint a házat most 1,7 millió dollárért árulják; ideális otthon az atomcsapástól rettegő embereknek.
4588
1
Izé
A világ legkisebb autója - nagybevásárlásra nem igazán alkalmas, de a kétliteres tankkal 36 kilométert lehet megtenni.
1974
0
Izé
Parkolásnál is így tanulta a hölgy... ;)
5472
0
Izé
Nagyon mellélőtt Sir David Attenborough vagy tényleg vége a természetes szelekciónak?
Több tudós is bírálja David Attenborough a Radio Timesnak adott interjúban tett kijelentését, miszerint „vége a természetes emberi evolúciónak”. Az elmélet cáfolói szerint az emberi fejlődés még egyáltalán nem ért véget, sőt számos példa is igazolja, hogy felgyorsult. Emellett lehetséges, hogy a modern technológiák fejlettsége miatt jövő embere fejletlenebb aggyal fog rendelkezni, mint a ma élők.
3305
1
Izé
Így indul a Boeing 737-es - tök eccerű, csak addig kell nyomkodni a gombokat, míg be nem röffen! :)
5699
1
Izé
The Yes Men Fix the World (Két férfi a világ ellen)
Kiválasztanak egy-egy nagy céget, amik megérdemlik a szopatást. Csinálnak egy hamis honlapot a cég nevében. Megvárják, míg valaki meghívja a vállalatot (az általuk megadott címen) valami rendezvényre, ahol előadnak valami iszonyat abszurd ötletet, teljes komolysággal, esetleg nyilatkozatokat tesznek a cégek nevében. A maga kifordult módján vicces, ahogyan a pasi egy multi nevében jelenti be élő egyenes adásban (BBC, 300 millió néző): a cégünk felelősséget vállal a balesetért, az áldozatok kárpótlására elkülönítettünk 12 milliárd dollárt.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája betiltotta az őket érintő felvételeket, így a film kizárólag fájl- és videómegosztókon terjed!
2092
2
Izé
A kreativitás halni jár Hollywoodba
A nagy stúdiók bevált formátumokat hasznosítanak újra, egyforma folytatásokban és szuperhősfilmekben gondolkodnak. Még az Eredet is csak úgy jöhetett létre, hogy a rendezője bevállalt még egy Batmant. Így működik Hollywood, második rész.
1572
0
Film Izé
Robotzsaru (
RoboCop)
A nem túl távoli jövőben a bűnözés és az erőszak minden formája fellelhető, amivel a hatóságok nem tudják és/vagy nem akarják felvenni a harcot. Erre jelenthet megoldást az
OmniCorp nevű cég új fejlesztése. Alex Murphy rendőr-nyomozó szétroncsolódótt testének megmaradt részét egy gépbe építík, így létrehozva Detroit mocskának rémálmát, a Robotzsarut. Az előzetes nagyjából rendben van, de engem nem igazán győzött meg, hogy szükségünk van erre a filmre. Elvégre az
eredeti is még csak 17 éves. Ettől függetlenül várós. Lesz amúgy benne sok-sok lövöldözés, meg robbanás, benyalt sérójú Samuel Jackson. Továbbá Michael Keaton, Gary Oldman és Abbie Cornish is megmutatja magát. Michael Knight emberré mutálódott robotbarátját pedig Joel Kinnaman formálja meg.
2014 februárjában kell keresni a mozikban.
1798
0
Film Izé
Így kezdődött a Majmok bolygója...
4685
0
Izé
Mai cukizé: „Nézd, igazi nagymacska vagyok! Én már egyedül is tudok inni.” :)
2701
1
Izé