REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
A Terhelt Terkel (dánul Terkel i knibe) egy dán animációs film.

A filmet több nyelvre lefordították már, így norvégra, svédre, hollandra, angolra, németre, olaszra, ukránra és magyarra (Magyarországon DVD-n is kiadták). Magyarul hárman szinkronizálták az összes hangot, dánul csak egy ember, Anders Matthesen. a magyar hangokat Gangsta Zolee, Nacsa Olivér és Harsányi Levente adta.

Végy egy göndör hajú, pattanásos tizenhét éves tinédzsert, adj hozzá fogszabályzót, és egy hihetetlenül idegesítő kishúgot. Legyen az anyja láncdohányos, az apja depressziós. Terkel ugyanis itt tart most. És ezen kívül egy csúnya, kövér csaj szerelmes lett belé, majd öngyilkosságot követett el miatta. Aztán már nyugodtan röhöghetünk kínunkban, mert a bajok még csak most kezdődnek. Terkel halálos fenyegetést kap. Csak egyvalaki segíthet rajta: a csinos, fiatal és idealista új tanár bácsi, aki a jövő héten kirándulni viszi az osztályt. Ebből még baj lehet.

Az őrült dán, 3D animációval készült vígjáték szigorúan erős idegzetű, fekete humorért élő-haló nézőknek való. Megkapó történet titkos szerelemről, pszichopata gyilkosról, vasrudakról, apró szendvicsekről és egy barátság próbatételéről.

IMDb
1072 3 2 Film Izé
nemdam: :D Láttad a filmet? ha nem akkor elárulom az is elég szívhez szóló
TeamCo.: az odarajzolt péló aztán szívhez szól:D
Youth In Revolt (Lázongó ifjúság)

A vígjáték, amely regényadaptáció a kamaszkor szenvedéllyel és lázadással teli éveit helyezi a középpontba, minden korosztály számára jó szórakozást ígér. Nick Twisp kicsit különc, de alapvetően szeretetre méltó tinédzser, aki példaképei, Sinatra és Fellini módjára szeretné élni az életét, ám családja rossz anyagi körülményei közel sem teszik ezt elérhetővé számára. Ráadásul egy nyaralás alatt halálosan szerelmes egy gyönyörű lányba, akivel éppen szülei és unalmas élete miatt nem lehet együtt. Nick azonban megtalálja a megoldást a kilátástalan helyzetre: megteremti Francois-t, saját macsó, francia alteregóját, aki – ellentétben Nick-kel – bármit, bármikor megtehet…

Imdb
907 2 5 Film Izé
vöri: az okés, csak munkahelyről az egy nem engedélyezett oldal szóval csak a képet láttam :]
Erunder: Nem véletlenül szoktunk imdb linket rakni a posztba. ;)
vöri: a rajzon a srác ugy néz ki mint az Ítélet családban a George-Michael. (vagy csak én vagyok hü [...]
Mind a 5 komment
Szamooca, az egyik post beküldőnk képei:
"Örülnék, ha felkerülne a postom, kiváncsi lennék a véleményetekre! :) Még elég kezdő vagyok, kb. 2 éve van normálisabb gépem és hobbi szinten próbálkozok fotózással...Várom a kritikákat! :D"
1205 1 11 Art Izé
bandee1219: Nyilván. Ide is alkalmazható a zenész mondás: nem a hangszerből jön a zene. De gondolom, nem a [...]
panzerp: normálisabb gép??? érdekes valahogy úgy tudtam? vagy tapasztalatbol mondom? h bármivel lehet j [...]
Bikcsabu: Hát Hát Hát A fotók minősége megfelelő. A téma válsztáson még csiszolni kellene mert kis [...]
Mind a 11 komment
23 éven át kómásként kezeltek egy lebénult beteget. Mindent hallott és felfogott, ami a környezetében zajlott.

"Üvöltöttem, de senki sem hallotta..."

Kemény: tíz esetből négyszer fordul elő, hogy azt hiszik a beteg vegetatív állapotú, pedig közben minimálisan magánál van.

Még 2 cikk az esetről: [1] [2]

Videó.
5244 3 9 Izé
néma Bob: ...ó biztos b*meg
közlegény: én azt morzézném,h. húzzanak ki minden dugót
Frankie_Wilde: azért itt az orvosokat kéne megkérdezni h a józsefvárosin vették a diplomájukat :O ??
Mind a 9 komment
Meglehetősen morbid esküvő: egy 26 éves francia nő hozzáment elhunyt vőlegényéhez.

Magyar cikk.
3653 1 15 Izé
bandee1219: http://www.funpic.hu/hu.picview.php?id=33259
cojone: Ez olyan 2 in 1: .. akararod az itt - lélekben -megjelent X.Y.-t férjedül? - Igen. ... akarod az [...]
Nusihusi: Mi lesz a következő?:S Az, hogy valaki 1 általa elképzelt emberhez megy férjhez?:P
Mind a 15 komment
A név többes száma ellenére a We Plants Are Happy Plants mindössze egy „boldog növényt” takar, a budapesti Bergmann Péter személyében. A 21 éves dalszerző-producer tinédzserkora óta foglalkozik zenéléssel, a WPAHP viszont mindössze két évvel ezelőtt sarjadt ki Péter termékeny muzikális táptalajából . (én a trance kategóriába tettem de  befér a DANCE/HOUSE  kategóriába is)

 

1096 0 0 Zene Izé
Sickratman - Evvel a Dalban
1037 1 1 Zene Izé
del: Ez még mindig hatalmas! Nem lehet elégszer meghallgatni!!
Olyan ez mint az internet: szörfözés a sok szemét közt... ;)

Hasonló volt 2 éve Münchenben.
5656 1 9 Izé
Nusihusi: Abba a vízbe szerintem még döglött patkány is van:S:P
Ryan: ő azért ment igy szörfözni mert neki ez teljesen megszokott dolog, föleg hogy ilyen vizben für [...]
Nas: Ez az igazi extrém sport, gyerekek! Aki ezt túléli, annak tényleg edzett lesz az immunrendszere. [...]
Mind a 9 komment
Olyan ez mint az internet: szörfözés a sok szemét közt... ;)

Hasonló volt 2 éve Münchenben.
4755 0 0 Sport Izé
Blood Ties (Vámpír akták)

Ismét egy gyönyörű magyar címferdítés. Bár lehet jobb, mint ha az lett volna a címe, hogy vér akták. :-)

A sorozat alapvetően krimi, csak egy kis vámpíros beütéssel. A szép nyomozónő egy ötszáz éves vámpírban lel segítőtársra.

Amitől jó az az hogy nem az a gyilkolásszós vámpíros sorozat. Ebben abba is betekintést nyerhetünk, hogy miként éli egy vámpír a hétköznapjait. Azaz miket csinál amikor épp nem kajál. A másik részről amiért jó, az a krimi, rész. Hasonló a sorozat mint a Dresden akták. (Valószínűleg nem véletlenül, mert írókban egyezhet a két sorozat, talán Peter Mohan révén, de az imdb nem tartja őt számon mint a Dresden akták írója, bár mégis lehet olvasni interjút vele, annak a sorozatnak a kapcsán) Akinek az tetszett ez is fog. Viszont akinek nem az is találhat ebben maga számára jóságot. mind a krimi mind a misztikus vonulaton.

Imdb

A regény (ami alapján a sorozat készült) írónője Tanya Huff
762 0 0 Film Izé
Az évtized legjobb magyar filmrendezői
2610 1 0 Film Izé
19 éves korukig a mama vásárolja a pasik fehérneműjét.
361 0 2 Pink Izé
spider86: és akkor ebbe most mi a probléma? :D
szűzirónia: mindenre van egy válaszom,de erre nincs
Ötven éves korára Barbie babából Brigitte Bardot-vá operáltatta magát az amerikai Cindy Jackson.
1207 0 0 Pink Izé
Hatkilós magzatot operáltak ki a 21 éves fiú testéből

(magzat a magzatban)
900 0 1 Pink Izé
valkyr: ha ez igaz lenne, akkor nem érteném. mi tartott 21 évig? eddig élt és nőtt a belső magzat, é [...]
Ink (Ha nem jő az édes álom)

Végre egy FILM !

Zenéjére külöm felhivnám a  figyelmet.

(Vannak olyan előzetesek amik túl sokat is mutatnak egy filmből, vígjáték esetén túl sok poént, horror esetén túl sok halált vagy bármi másnál túl sokat a történetből. Ez nem olyan. Ezt, nézed és agyalsz, hogy ez most meg mi volt. Merthogy nem jössz rá semmire az is tuti. De cserébe két és fél percig furcsa képeket nézegetsz. :) A történet meg valami olyasmi, hogy éjszaka egy gonosz erő hozza a rémálmokat, és egy jó erő a jókat. Egy 8 éves kislány meg a faterjával karöltve harcol a rossz álmok ellen. Erunder)

Imdb | Hivatalos honlap
2203 2 7 Film Izé
madMate: erunder felkeltetted az érdeklődésemet az összefoglalóddal :D éjjel megnézem :)
tutituti: Tegnap megnéztem.hajnal fél 2kor végeztem vel,de nem tudtam lekapcsolni.Először olyan Donnie Da [...]
shancy: Sorry : )
Mind a 7 komment
London

London nem a jól ismert világváros, hanem egy nő. Méghozzá csinos, ellenállhatatlan nő. Nem csoda hát, hogy Syd kész roncs, miután véget ér kettejük szenvedélyes, ugyanakkor viharos kapcsolata. A szakítás után Syd a kábítószerhez és az alkoholhoz menekült, így próbált felejteni - kevés sikerrel. Amikor megtudja, hogy barátai búcsúbulit szerveznek Londonnak, annyira feldühödik ezen, hogy dílere kíséretében beront a partira. Abban reménykedik, hogy megakadályozhatja volt szerelme költözését - kerül, amibe kerül.

Imdb | Előzetes
764 0 2 Film Izé
go-free: amiben jessica biel benne van... :D
jethro: ez jóóó :))
Clash of The Titans

A film remake lesz, méghozzá az azonos című '81-es filmé.

Ez is a görög mitológiáról, csak ez nem egy gyerek könyvön alapszik hanem egy mítoszon.

A történet szerint Perszeusz felveszi a harcot a démonokkal, hogy megmentse Andromeda hercegnőt. Ahhoz azonban, hogy a fiatal titán sikerrel járjon, azaz az istenek és istenségek közötti háborúban győzedelmeskedjen el kell fogadnia korábban lemondott isteni erejét, mert csakis így szállhat szembe a gonosz teremtményekkel.

Mindezt olyan szereposztásban láthatjuk melyben Ralph Fiennes lesz az alvilág ura Hádész, a főisten Zeusz, pedig Liam Neeson. Ja és csak így mellesleg Perszeusz-t Sam Worthington fogja alakítani. Hogy a Skins első két évad főszereplőjének (Nicholas Hoult) mi lesz benne a szerepe, azt még nem lehet tudni.

Imdb
1670 2 4 Film Izé
BlackHawk94: ez egész jó kis filmnek tűnik:)
Balázs: a zene nagyon király szentem, The Used - The Bird And The Worm a szám címe ami alatta megy, napok [...]
kasy: Akkor ezt nem csak én érzem így. Hangulatosra csinálták a trailer-t, az már biztos.
Mind a 4 komment
Lostprophets - Everyday Combat
638 1 0 Zene Izé
Extrém vadvízi kajakozás belső nézetből.
521 1 0 Sport Izé
Az évtized legjobb TV sorozatai
1971 0 19 Film Izé
Kornadidas: Mióta koleszos vagyok elég sok sorozatra rászoktam, ebben a listában is van pár amit biztos hog [...]
spider86: Battlestar Galactica nagyon ok... viszont nincs Csillagkapu, SP, Family Guy, House... bár én úgy [...]
kasy: Azon kívül, hogy a lista teljesen szubjektív azt is figyelembe kell venni milyen sorozat özönne [...]
Mind a 19 komment
Tandemugrás 99 évesen. :)
413 0 0 Sport Izé
10 legjobb pasi a magyar filmekben és a 10 legjobb nő a magyar filmekben (kösz kovacslacka)

(én ezt leszűkíteném csak 5-re) 
939 0 9 Film Izé
go-free: ezek közül egyik sem az a kimondottan jóképű/széparcú gyerek. valami mást "tudnak" bizonyár [...]
Purple: röhögni fogsz (vagy nem :D), de akartam is írni, hogy Szabó Kimmel még hasonlít is :DDD de akk [...]
Erunder: Na most még lődd el azt a dumát, hogy pedig hasonlítanak rám, és akkor már egálunk is. :D
Mind a 9 komment
Grown Ups

A vígjáték öt jóbarát- és egykoron csapattársról szól, akik hosszú évekkel ifjú koruk után újra összejönnek, hogy megemlékezzenek azóta elhunyt kosárlabdaedzőjükről. Felkerekednek hát feleségeikkel és gyerekeikkel együtt, és a Függetlenség Napján (július 4.) elindulnak a hétvégi házban, ahol korábban a csapat sikereit ünnepelték együtt. Hamarosan pedig rájönnek arra is, hogy attól, hogy idősebbek lettek, még koránt sem biztos, hogy fel is nőttek…

Szerintem a szereplő gárda indításnak jó. Viszont valami frappánsabb történetet is kitalálhattak volna.

Imdb
2174 1 2 Film Izé
anon: csapaTTárs
snake6: a szereplő gárda tényleg jó
Leap Year

Anna már négy éve együtt van barátjával, arra számít, hogy az évfordulójukon megkéri a kezét, de ez elmarad. Így hát Anna elhatározza, hogy maga veszi kézbe a dolgokat, talál egy olyan ír hagyományt, amely megengedi a nőnek, hogy megkérje egy férfi kezét február 29-én, csakhogy barátja éppen máshol jár, ezért utána kell menni, de Írország másik felén landol, ahol megismerkedik egy másik férfival.

Kiszámítható poénok, és események, de egy vasárnap délutáni, barátnővel nézős filmnek megteszi. Nem is nagyon lehet tőle többet várni.

Imdb
1284 1 0 Film Izé
Boondock Saints II: All Saints Day (Testvérbosszú 2.)

Conner és Murphy McManus, az ír származású testvérpár, bostoni igazságszolgáltató akciójuk óta, immár 8 éve békésen élnek Írország egy elhagyatottabb vidékén édesapjukkal, birkákat tenyésztve. Egy napon betoppan hozzájuk nagybátyjuk azzal a hírrel, hogy őket vádolják egy bostoni pap megölésével. Így a testvérpárnak vissza kell térnie Bostonba, hogy tisztázzák nevüket, és hogy elkapják azt az embert, aki rájuk kente a gyilkosságot.

Hogy le lehet e húzni még egy bőrt a McManus fivérekről azt nem tudom. Majd megmondom ha megnéztem a filmet. Az első rész mindenesetre oltári volt. Ügyetlenkedtek a fegyverekkel. Jó szövegük volt. Olyan volt mint valami Tarentino és Guy Ritchie féle keverék.

Imdb | Az első 5 perc
760 1 1 Film Izé
tutituti: Az első részt láttam.Jó volt.De annak olyan vége volt szerintem amit neház folytatni. Ez róka [...]
Hogy szóltak volna a mai slágerek cirka 40 évvel ezelőtt? A The Baseball's megmutatja. Nekem nagyon bejön a stílus, és az ötlet is hatalmas. A személyes kedvencem speciell ez .
1469 2 6 Zene Izé
Lee88: jéézus.. ez azt ja. XD ennyi a reakció
Toffy: bakker még a pókerarcot is megszerettetik velem :D
Erunder: Hát az ő előadásukba valahogy tűrhetőbb még az esernyőőő őőő is.:)
Mind a 6 komment
25 éves megalakulásukat nagykoncerttel ünneplik 2010. január 30-án a SYMA Csarnokban a Napoleon Boulevard.
1053 1 0 Zene Izé
A 12 éves Lauren Johnson több, mint 12.000-szer tüsszent egy nap, 6-9 alkalommal percenként. Az orvosok tanácstalanok.

6189 4 31 Izé
közlegény: igeen, ricinusolajat neki, az egyébként jó a köhögésre is :)
Hoagie: A dologra 2 remek megoldásom is van. A közelemben elkövetett 10. ilyen tüsszögés után egy j [...]
Ágiiii: Nem jár suliba mióta tüsszentget. Szerintem nem kamu...
Mind a 31 komment
It's Complicated (Egyszerűen bonyolult)

Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő.
Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került.

A film szereposztásából, humorából, és alaptörténetéből arra következtetek, hogy nem az én korosztályomnak írták. Üdítő lehet végre nem fingós, böfögős poénokon röhögni, viszont az látszik, hogy a film célközönsége már nem divatból, hanem kényszerből festi a haját.

Imdb | Előzetes
726 0 0 Film Izé
Hány éves a gyereked?

A legjobb játékok, életkor szerint
679 0 0 Pink Izé
Napi bünti! :)

A pöttyös bugyi a kedvencem, benne mindig jó a kedvem! :)))
5992 2 18 Izé
1nessa: "Bugyi-bugi":DDD Mik vannak.:D
CS1985: sebaj, nincs hari :)
Erunder: Amikor azt elkezdtem írni az még nem volt ott.
Mind a 18 komment
Air France  - June Evenings
692 0 0 Zene Izé
Didier Drogbát nagyon csunyán lerúgta Evans a levegőben....a poén az volt, hogy még Drogba kapott sárga lapot, Evans semmit...
941 0 2 Sport Izé
Balázs: remélem majd tavasszal Essien, Mikellel karöltve tarkón rúgja ezt a csicskát.
rubigo: Evans belerúgott a Drogba
Mai ismeretterjesztő rovatunkban az Egyesült Államok és Mexikó sivatagos terültein élő tüskés békagyík (Phrynosoma cornutum), mely egy igen sajátos védekezési módot fejlesztett ki az evolúció során. Ha zaklatják, az állat képes a támadójára vért spriccelni a belső szemzugából, addig növelvén a nyomást a szemhéjának hajszálereiben, míg azoknak a fala át nem szakad. A vérsugarat így akár 1-1,5 méterre is ki tudja lövellni, egyenesen a támadója arcába, melynek pillanatnyi megzavarodottságát (és undorát, a gyík vére ugyanis teli van kellemetlen ízű vegyületekkel) kihasználva aztán a békagyík gyorsan eliszkolhat.
4035 3 2 Izé
Tóth József: Hm. A barátnőimnek jött volna meg akkor amikor akarták... :)
rubigo: ezt el kell tanulnom tőle....
Salt

Evelyn Salt CIA-ügynököt , egy orosz fogoly, kollégái füle hallatára megvádol azzal, hogy valójában orosz kém. Ezek után egyből, elkezd akciózni, és meglép a kollégái elől. A biztonság kedvérét elváltoztatja a külsejét, hogy biztos ne ismerjék fel, ezért befesti a haját. (Valószínűleg a sötétség befelé is hatott..) :D

Hát nem valami eredeti sztori, de Jolie nénire mint pisztolyhősre, biztos megint sokan fognak gerjedni. (Merthogy a történetre, és a fordulatokra nem fog senki az tuti.)

Imdb
774 1 1 Film Izé
Erunder: Hogy ezzel mekkorát tévedtem! Olyan csavaros az egész, hogy nem lehet eldönteni a végéig, hogy [...]
Az elítélt - Felon (2008)

Wade Porter, a szerető családapa, aki előtt fényes jövő áll, hirtelen mindent elveszít, amikor véletlenül megöli a rablót, aki betör az otthonába. A gyilkosságért elítélt Wade-nek a következő három évet egy szigorított fegyintézetben kell eltöltenie, ahol a társadalmi szabályok többé nem érvényesek. Amikor közös cellába kényszerítik a hírhedt tömeggyilkossal, valamint el kell szenvednie a szadista börtönőr által levezényelt kínzásokat, Wade rájön, hogy élet-halál harcot kell vívnia a "legkeményebb elítélt" címért - csak így élheti túl a börtönt.

IMDB
719 0 2 Film Izé
rhazid: A film egész jó de ez a borító... mintha egy két éves kisgyerek csinálta volna.
tutituti: Na ezt haver mondta nézzem meg.Hát aztamindenit. Ez nem dajkamese mint a szökés(szeretem),vagy b [...]
A 3 legfontosabb nőgyógyászati vizsgálat 30 éves kor alatt
764 0 0 Pink Izé
Tinilányt vett feleségül a 112 éves apó
1166 1 3 Pink Izé
spider86: bobafett :)
vöri: szomáliai szamurájok szarul állnak Szurinámban... hát nekem ez jutott az eszembe :D:D:D
spider86: echte szomáliai az úriember a képen...de tényleg
Pro Evolution Soccer 2010 - Játékteszt
1382 0 0 Game Izé
A béranyaság vége - méhátültetés két éven belül
311 0 0 Pink Izé
Régebbi postok...