Kompresszoros hűtés AMD videokártyákhoz a Thermaltake-töl. A Thermaltake kínálatában már most is vannak olyan kompresszoros hűtéssel ellátott házak, amelyekben az overclocker felhasználók rendszerében elhelyezett processzor hűtését a fent említett megoldás segítségével próbálják hűvösen tartani. A Thermaltake most bejelentette, hogy hamarosan az AMD videokártyáihoz is elérhető lesz a kompresszoros hűtés, így a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Radeon HD 4000-es sorozat tagjait már nem csak levegővel és folyadékkal, hanem akár kompresszorral is lehet hűteni, amennyiben komolyabb tuning elérése a cél.
A Thermaltake szakemberei az Xpressar technológia módosításával kívánják majd megoldani a videokártyák hűtését. A kereskedelmi forgalomban is megjelenő újdonságok a gyártó állítása szerint nagyjából 20 Celsius fokkal hűvösebben tartják majd a grafikus processzort, mint a folyadékhűtés segítségével dolgozó megoldások. A videokártyákhoz készülő Thermaltake Xpressar rendszerben egy kisméretű kompresszor foglal helyet, ami hasonlít a hűtőszekrényekben és légkondicionáló berendezésekben alkalmazott társaihoz, de jóval kisebb azoknál. A mérnökök úgy alkotják meg a rendszert, hogy az egy kompakt megoldás legyen, ami mindössze a számítógépház meghajtó bővítőhelyeinek egy részét foglalja el.
A Thermaltake vezetője szerint a kisméretű, DC inverterrel ellátott kompresszor nem az átlagfelhasználókat, hanem a fanatikus overclockereket célozza majd meg. A rendszerben intelligens IC vezérlés lesz jelen, amely segít minimálisra csökkenteni a hőmérsékletkülönbségből adódó kondenzáció, azaz páralecsapódás mértékét. Az észrevételek alapján az Xpressar rendszerek már eddig is népszerűek voltak a fent említett felhasználói körökben, a vállalat az újdonságtól azt reméli, hogy optimális hűtést biztosít majd a Radeon HD 4000-es sorozatú kártyák számára, valamint világszerte felkelti majd a tuninggal foglalkozó felhasználók érdeklődését.
1134
0
Tech Izé
Stílusos karmobil a Phenomtól Érdekes új mobil-karórával, név szerint a SpecialOPS-szal állt elő a Phenom, amelynek a praktikussága helyenként megkérdőjelezhető ugyan, viszont megjelenésre valóban csinos darabot formáltak belőle (bár hozzá kell tegyük, hogy az
LG bejelentett óratelefonja azért szebbnek hat).
Hálózathoz nem kötött, így gond nélkül használható gyakorlatilag bárhol a maga háromsávos GSM-jével; rendelkezik - természetesen - webkamerával is (1,3 megapixel), bár hogy ezt videokonferenciára is lehet-e használni, az kérdéses, lévén erről nem ejtenek szót, de "normál" fényképezés céljából mindenképp rendelkezésre áll, ezt kiemelik.
Nem hiányozhat belőle persze a mikrofon (ergo megy headset nélkül is), valamint az MP3/MP4-lejátszás sem. Mindezeket a funkciókat tárhely tekintetében tetszés szerinti Micro SD kártyákkal támogathatjuk meg (alapból 256MB-osat adnak hozzá). Bluetooth 2.0 is adott, üzemidő tekintetében pedig 120 óra készenléti, és két óra beszédidőt ígérnek.
A praktikusság tehát leginkább csak a számbillentyűk és az érintőképernyő mérete miatt válik kétségessé. Előbbihez valóban nem ártanak a viszonylag karcsú ujjak, utóbbihoz pedig egyenesen ceruza szükségeltetik (amit értelemszerűen szintén adnak hozzá).
Köszönöm a posztot pocikám, nédda milyen rendivagyok ki is teszem ;*
1306
1
Tech Izé
2008 legszégyentelenebb villantásai - Intim fotókkal
3644
0
Pink Izé
A világranglista első visszaült trónjára, azaz
Phil 'The Power' Taylor 2 év után ismét világbajnok lett. Ezzel már 14-szeres világbajnoknak mondhatja magát és minden valószínűség szerint a valaha élt legnagyobb darts játékosnak is(ez egy ideje már nem kérdés). Sikerével The Power 125 ezer angol fontot tett zsebre.
Phil Taylor - Raymond van Barneveld 7-1
480
0
Sport Izé
Bódi Sylvi: "Olyan is volt, hogy átszeretkeztem a Szilvesztert"
1046
1
Pink Izé
Így készül az üvegtigriscica... :)
4517
4
Izé
Vadonatúj, Znack Snyder kommentárjával megfejelt Watchmen kedvcsináló érkezett, befutottak az első Transformers 2 képek és a Walt Disney és Jerry Bruckheimer legújabb produkciója, a G-Force is bemutatkozott!
3782
0
Film Izé
Vadonatúj, Znack Snyder kommentárjával megfejelt Watchmen kedvcsináló érkezett, befutottak az első Transformers 2 képek és a Walt Disney és Jerry Bruckheimer legújabb produkciója, a G-Force is bemutatkozott!
4063
4
Izé
Queen - Tavaszi szél vizet áraszt
1083
2
Zene Izé
432
0
Zene Izé
Dave: Szeress tovább
"Csepregi Éva csodálatos száma a szerelmeseknek."
Mazohistáknak az
első videója is kötelező!
3477
0
Izé
Fiam, hányszor mondtam már neked, hogy baseballozás közben soha ne veszítsd el a fejed! :D
925
0
Sport Izé
Bár az első hírek alapján úgy volt, hogy nem fog gyártásba kerülni ez a gyönyörű Citroen GT, de lehet, hogy pár darabot mégiscsak elkészítenek! Egy tesztelhető prototípust már ki is próbáltak!
Brutális a hangja, de még nincs összerakva rendesen! :) Ezt a riporter be is bizonyítja! :)
6374
0
Autó Izé
Bár az első hírek alapján úgy volt, hogy nem fog gyártásba kerülni ez a gyönyörű Citroen GT, de lehet, hogy pár darabot mégiscsak elkészítenek! Egy tesztelhető prototípust már ki is próbáltak!
Brutális a hangja, de még nincs összerakva rendesen! :) Ezt a riporter be is bizonyítja! :)
6311
5
Izé
Supernem - Van valaki a szekrényben
545
3
Zene Izé
Érdekes pár... és hogy szeretik egymást! :D A nénit biztos galambomnak hívja, ezért is repül el a végén! :D
11244
2
Izé
Dragon Fist 3
2.rész |
1.rész
3008
2
Game Izé
Mivel már régen volt bünti, ezért: Mariah Carey - Touch My Body.
3964
2
Izé
Az MTV-n (zene csatorna nem magyar televízió :)) vetített közédekű közlemény a biztonságos szexről és az óvszerhasználatról, a Fur TV-ben szereplő figurákkal.
11461
10
Izé
Soliquid - We Love Hungary 001-2009. 12. 29.
(ha valaki tudja a track cimét akár még le is irhatná, hogy megossza velünk^^ )
406
0
Zene Izé
Shell by
ARTechnic architects.
6253
2
Art Izé
Shell by
ARTechnic architects.
4719
2
Izé
Fred Syversen extrém síelő 107 méteres világrekordot jelentő zuhanása.
5509
1
Izé
A világ legnagyobb síkomplexuma
537
1
Pink Izé
Fred Syversen extrém síelő 107 méteres világrekordot jelentő zuhanása.
5223
0
Sport Izé
620
0
Zene Izé
Van akit már megérintett a változás szele 2009-ben...
5497
1
Izé
A jól kiválasztott illat kifejezi személyiségünket!
361
0
Pink Izé
A The Sun egy rövid videóinterjút készített a tavaly nyáron megválasztott új Lara Croft-lánnyal, az angol Alison Carollal, aki korábban tornászként tengette mindennapjait. Az ifjú szépséggel készített interjú mellett egy raklapnyi nyálcsorgatós képet is megtekinthettek!
29606
5
Izé
Ami nem sikerült elsőre az jelen esetben, másodszorra sem fog. :)
618
0
Sport Izé
Mi a
vízhólyag, hogyan keletkezik, és mit tartalmaz.
11744
1
Izé
Flaming Lotus Girls - Mutopia
+ videók: [
1] [
2]
2717
0
Art Izé
Flaming Lotus Girls - Mutopia
+ videók: [
1] [
2]
2948
1
Izé
A Világ legjobb bringásai kozül itt van Paul Basagotia és Benny Korthaus a New World Disorder 9 c. filmből.
535
0
Sport Izé
Hát ezt jól kipécézték. :)
9202
7
Izé
A Pussycat Dolls dala, "Don't cha" egy picit másképp - American Idol
1087
1
Pink Izé
The Killers - Human (Armin Van Buuren Club Remix)
888
0
Zene Izé
Har Parkash, a leggyorsabb ketchup vürüttyölő. :)
3158
1
Izé
Myon & Shane 54 feat. Carrie Skipper - Vampire (Gareth Emery's Garuda Remix)
867
1
Zene Izé
Az Ultimate Weekly szerint ez a 12 legtutibb film erre az évre!
8737
0
Film Izé