REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
FOLYADÉKOT SOHA NE MELEGÍTSÜNK 2 PERCNÉL TOVÁBB MIKROHULLÁMÚ SÜTŐBEN

„Egy 26 éves fiatalembernek kedve támadt egy csésze kávéra. Elővette a csészéjét, megtöltötte vízzel és (mint már annyiszor) a mikrohullámú sütőbe tette, hogy a víz megmelegedjen. Nem emlékszem már pontosan mennyi időre állította be az órát, de arra igen, hogy azt mondta fel akarta forralni a vizet. Amikor a beállított idő lejárt, kivette a csészét a mikróból, belenézett, és csodálkozva vette észre, hogy a víz nem forrt fel. Abban a pillanatban a csésze “robbant” és egész tartalma az arcába csapódott. A csésze még épségben volt mikor eldobta, tartalmát pedig a vízben felgyülemlett energia „robbantotta fel”. Az arca tele lett hólyagokkal, arcát 1. és 2. fokú égési sebek borítják, nagy a maradandó sebhelyek valószínűsége. Bal szemén akár a látása is sérülhetett. Kórházi tartózkodása idején a kezelőorvos elmondta, hogy ez, sajnos, elég gyakori eset és figyelmeztetett, hogy soha ne melegítsünk csak vizet a mikróban. Ha vizet szeretnénk melegíteni, valamit mindig tegyünk a csészébe, fapálcikát, teafiltert stb, ami a keletkező energiát elvezeti. Sokkal biztonságosabb azonban a vizet vízforralóban melegíteni.”

A General Electric válasza:

„Köszönjük a megkeresést. Örömmel állok rendelkezésükre. Az önökhöz beérkezett e-mail tartalma megfelel a valóságnak. Mikrózott vízben és egyéb folyadékokban nem mindig keletkeznek buborékok a forráspont elérésekor. Tulajdonképpen túlhevített állapotba kerülnek, és nem keletkeznek buborékok. A túlhevített folyadék akkor fog kiforrni a csészéből, amikor megmozdítjuk, vagy például kanalat vagy teafiltert helyezünk bele. Hogy ez ne történjen meg és megelőzzük az esetleges sérüléseket, soha ne melegítsünk csészében bármilyen folyadékot két percnél hosszabb ideig. Melegítés után hagyjuk a csészét még 30 másodpercig a mikróban állni  és csak azt követően vegyük ki és tegyünk bele kanalat vagy bármi mást.”

Egy technika tanár a következő magyarázatot fűzte az esethez:

„Köszönöm a mikrohullámú sütővel kapcsolatos figyelmeztetést. Nem az első eset, amellyel találkozom. Az oka egy túlhevítésként ismert jelenség. Vízmelegítés közben bármikor előfordulhat, különösen akkor, ha az edény, amelyben a vizet melegítjük új, vagy ha csak kis mennyiségű vizet melegítünk (fél csészénél kevesebbet). Az történik, hogy a víz gyorsabban melegszik föl, még mielőtt buborékok keletkezhetnének. Ha a csésze nagyon új, akkor nincsenek még rajta kisebb felületi karcolások, repedések,  amelyek a buborékok képződését elősegítenék. A felgyülemlett hőt elvezető buborékok hiányában a folyadék nem kezd forrni, hanem tovább melegszik, jóval saját forráspontja fölé. Amikor azután ilyen állapotban a csészét megmozdítjuk, vagy a folyadékot megkeverjük, rohamosan beindul a buborékképződés és kiszorítja a csészéből a forró folyadékot.”
5811 0 7 Izé
Sünilány: Jah, bocsi, még az (azt hiszem akril alapú) festékben tehet kárt.
Sünilány: Már nem azért, azok a bogrék nem bevonva vannak anyagokkal, hanem SZAR minőségű kínai piaci m [...]
Lilu__cica: Tegnapelőtt a macskám kajáját melegítettem mikróban. Még jó, hogy csak 30 mpre tettem be, p [...]
Mind a 7 komment
Te melyik egeret választanád?
6524 2 6 Izé
süti: 3. és 7.
kicsi smarties: ilyen nekem is kéne
Bea: A szíveset!
Mind a 6 komment
Furcsa járművek a versenypályán - emberünk élvezi, mint állat!
2749 0 1 Autó Izé
cumo: Nagyon jó!!NÉZDD meg BobJoe!!:)
Furcsa járművek a versenypályán - emberünk élvezi, mint állat!
2623 0 1 Izé
cumo: Nagyon jó!!NÉZDD meg BobJoe!!:)
Vigyázzunk a piálással!
16928 6 2 Izé
rony b: Ebben mi a humoros? Szerintem a legjobb video amit láttam az évben..
S.Dalma: ennek meg mi az értelme?mi benne a humoros?
Gyalog galopp - legó verzió (Camelot dal).
2955 1 2 Izé
rivaul: uj link: http://www.youtube.com/watch?v=LZNeDrLQkeQ
Kori: Hol a tőbi jelenet
Lenni külföldi, csinálni biznisz.
3781 5 7 Izé
bungle: linduka küldte: URL: http://mkkp.hu/wordpress/?p=1234 Szöveg: "az állatokat is megfelelően kell [...]
bungle: malex123 küldte: http://nbg.freeblog.hu/
Lilu__cica: Ez lenni állat!
Mind a 7 komment
Lesz pár ígéretes film még az idén... Te melyiket várod legjobban?
6080 0 4 Film Izé
Balázs: az egész fűrész cucc úgy szar ahogy van az első még csak csak de a többi :/
VeRyHarD: A Fűrész III-at nézzétek meg! Az majd tetszeni fog...
Stomper: A Fearlessből láttam egy kis részt nekem bejött...
Mind a 4 komment
Lesz pár ígéretes film még az idén... Te melyiket várod legjobban?
5988 0 4 Izé
Balázs: az egész fűrész cucc úgy szar ahogy van az első még csak csak de a többi :/
VeRyHarD: A Fűrész III-at nézzétek meg! Az majd tetszeni fog...
Stomper: A Fearlessből láttam egy kis részt nekem bejött...
Mind a 4 komment
Van gond, nem kevés.
11122 0 9 Izé
Jáózsi: Szerintem nagyon szar, és remélem most senki nem fog azzal jönni h csináljak jobbat.Mert ez buta [...]
R: HÁT EZ KURVA JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
Yozsika: Ahhoz képest...
Mind a 9 komment
A Tesco új bevásárlókosarakat vásárolt
2251 0 3 Izé
bandee1219: Ja! Tolnám, mint gép!
smay: Kár h nem hátul van a "fogója", akkor a bámészkodók is félreállnának néha :D:D:D Amúgy ra [...]
h3lpm3: ... mit meg nem tesznek azert, hogy hanyingered legyen
Mert az embernek néha a t..e van tele azzal, hogy nem eccerűen piros, meg kék, meg zöld valami.

Színszótár rulez.
8529 17 5 Izé
Purple: http://www.thedoghousediaries.com/comics/uncategorized/2010-03-01-9856382.png :DDD
Lilu__cica: Ez jó : )
eol: Ha legközelebb ezt a találós kérdést teszik fel, tessék egy pár hárombetűs szín a kéken k [...]
Mind a 5 komment
Retro vagy nosztalgia, kinek, hogy tetszik.
3536 7 9 Izé
bandee1219: Amúgy ez nagyon komoly! Jó újra látni ilyen cuccokat.
bandee1219: Nem 2 Ft 10 Fillérre gondolsz?
Tündérke: Húú ezek még tök jó izűek voltak,most meg már azt se tudom mit eszek sokszor...De hát csoki [...]
Mind a 9 komment
Számítógép szelíd motorosoknak
5182 1 2 Izé
bandee1219: Mik között? Ennél vannak sokkal jobb moddok is, csak rákeresel és máris leshetsz.
memoryan: Ez a legjobb
Fotóbótos állatmutációk
7463 6 2 Izé
Shando: Erszényes delfin, rozmár csimpánz... ááááá Nagyon, de nagyon jók! :D
bandee1219: Hát ezek kurta jók! ^^
Vigyázz a sörre!
16161 4 10 Game Izé
ardi: 43,58
ffaannyy: 40,067 xD
Ficánka: Nekem 21mp.Nem rosszXDD
Mind a 10 komment
Vigyázz a sörre!
15969 11 13 Izé
Fireblade1000: Inkább a vérem folyon, mint hogy akár csak 1 csepp is kilötyenjen a sörömből!!:))
Schabee: pojjénos
Shando: Nagyon jó kérdés, hogy mitől megy át delíriumba a Johny fiú... Meg mit kóvályog hátul az a [...]
Mind a 13 komment
Inzultálják a magyarok a teheneket

Gyónjátok meg, ti mit csináltatok velük? ;)
3472 1 12 Izé
Schabee: még szerencse h csak negatív dolgokban tudunk utóbbi időben elsők lenni bunkóság rulez
Schabee: tök jó, h ebben is elsők vagyunk!
bandee1219: Ezen átsiklott :)
Mind a 12 komment
Végre megnyugodhatunk mi, zseni férfiak

"Annak a nőnek, aki zsenihez megy feleségül, valószínűleg bele kell törődnie abba, hogy meg fogják csalni. Desmond Morris antropológus, etnológus szerint azonban nem a férfi, hanem DNS-e a felelős ezért."
15034 0 11 Izé
Schabee: pffff
bandee1219: :)
Mr. Cellophane: Kíváncsi lettem volna az arcára annak aki a csládból először nézte meg a fotót az előhív [...]
Mind a 11 komment
Toalettkacsa...izé...toalettkutya!
4571 0 0 Izé
Darth Vera
2633 1 3 Izé
bandee1219: Ez a nénike honnan szabadul6ott?
viktor: Nem tóth vera van ott mert ahoz ez túl sovány ! Sztem.
kistehén: Nem Tóth Vera van a maszk mögött?
Szívasd a dagi Ronaldo-val Crespo-t. Hajrá... (Böff és slurp)
7415 1 0 Game Izé
Szívasd a dagi Ronaldo-val Crespo-t. Hajrá... (Böff és slurp)
7180 5 0 Izé
Drága a mozijegy?
Unod a sorbanállást?
Órákat ülni unalmas filmeken?
ENNEK VÉGE: Mozifilmek 30 másodpercbe sűrítve

Kedvenc: Ponyvaregény
Cápa
10218 14 2 Izé
bandee1219: Most már csak így nézek filmet. XD
respo: Aki kibirja a nyuszis titanicot visitás nélkül.. :D
Valószínű ő már megtalálta a 3 különbséget ebben a játékban. ;)
6929 3 6 Izé
bandee1219: Ilyenkor én már alapból lehalkítom... >(
Hunterguy: ezt én ismerem már régota
Hulla: Ez nagyonkész!
Mind a 6 komment
Igazán vicces fotók
9414 0 1 Art Izé
bandee1219: Hát ezek baromi komolyak! ^^
Igazán vicces fotók
10110 3 1 Izé
bandee1219: Hát ezek baromi komolyak! ^^
Fotomanipuláció
A kép hazabeszél (vino :) de az oldalon a képek kreativitása megéri hogy kattints. Kattints hát!
9700 1 2 Art Izé
urubu: Ezért kell üvegből inni:
szgy67@citromail.hu: György egészségedre! Csak bátran ! Nem lát senki! Na!
Fotomanipuláció
A kép hazabeszél (vino :) de az oldalon a képek kreativitása megéri hogy kattints. Kattints hát!
10399 0 2 Izé
urubu: Ezért kell üvegből inni:
szgy67@citromail.hu: György egészségedre! Csak bátran ! Nem lát senki! Na!
TOP 15 - A világ tán legrondább lemezborítói
9257 1 9 Izé
Fireblade1000: LoL:))
bandee1219: Ezek brutálisak, de ezeket nem látta a kiadó? :)
ork: bogarka, nezd mar meg a tobbi lemezboritot is (katt a kepre), utana dumajja... egy lemezboritora aze [...]
Mind a 9 komment
Egy kis nosztalgiázás... 1500 videó a 80-as évekből!

Na, ki találja ki, melyik klipben szerepel a képen látható csinos hölgyike? (hamarosan itthon koncerteznek!)
31855 3 9 Izé
rivaul: Ez sajnos eltávozott a net-röl :S 1 órám rá ment s nem találtam. Ha valami még meg van azt me [...]
Mimis: Őszintén? Csodálkozol, hogy egy több mint 1 éve feltett postnál valami nem működik???? :\
bandee1219: Pont ami érdekelne, az nem megy :(
Mind a 9 komment
Az állatoknak is melegük van...
1923 3 3 Izé
Leonetta: L(O_o)L :D ez jóféle ;)
bandee1219: Áz első kép a legjobb! Répafagyííííííííííííííííííííí! :)
Szaby: Vagy túl a sövényen?
A jövő konyhája

Egy másik videó - kicsit részletesebben elmagyarázva
5074 0 0 Izé
Amint azt az alábbi videó is tanúsítja, a túl sok tévézés súlyos mentális deformációt okozhat elsősorban a fiatalok körében, mely magatartás-zavarral, idegrendszeri elváltozásokkal és egyéb maradandó vagy végzetes következményekkel járhat.

Crazy Frog Bros
8590 1 10 Izé
bandee1219: Az eredeti is kurva szar, ez a két pöcs nem fogja velem megszerettetni, az biztos!
suvomi: ölési szint 10 :) ezek rosszabbak mint az AL kaida.
Imi: Szerintem valamit a kajájukba is rakhattak...
Mind a 10 komment
Igyááá tejet vazzzehhh
8210 4 5 Izé
Sissi: hehe...a tej tényleg egészséges, de tuti nem a bolti, ami még hírből sem látott tehenet...
bandee1219: Ja! Amúgy ezt a reklámot a tejipar rendelte, vajon mi az ő erdekük?.....
bandee1219: Attól függ, ki tud meggyőzni: 1.elmélet: a tehéntej a kisbocinak lett kitalálva 2.elmélet: a [...]
Mind a 5 komment
A világ 10 legfurább órája
7788 0 3 Izé
bandee1219: Van 1-2 elég érdekes.
suvomi: tiszat StarTrek
djsky: hol lehet ilyet venni mi a típusa neve
Ha a nők uralnák a világot...
5776 8 10 Izé
bandee1219: Még: http://www.nasa.gov/missions/highlights/quiz_questions.html , http://www.historywiz.com/raceto [...]
bandee1219: Az első holdraszállást [ http://hu.wikipedia.org/wiki/Apollo-program ]ábrázolja, egy női vilá [...]
pressy: a harmadik kép mit akar ábrázolni vagy mire utal.. nekem fogalmam sincsxd
Mind a 10 komment
Ha baj van akkor ez jusson eszünkbe
6073 0 2 Izé
bandee1219: Occsó hagyó.
mike: Kajak vannak olyan emberek akik abbol elnek hogy üvegeket vältanak vissza! Egy honapban akär töb [...]
Víz??? - Sör???
6323 1 5 Izé
rivaul: Gondolom ez volt: http://www.youtube.com/watch?v=XxYB_-lgQ2A uj link
Jáózsi: Bakker.ez a csávó nagyon durva dolgokat csinált máár ezen kívül is.Érdemes utánadurni a vid [...]
metaljesus: ez talán olyan lehet, amit egyik haverom mesélt minap. valami kis kocsmában kért vörösbort, er [...]
Mind a 5 komment
Vigyázzatok az erdőben, bárhol felbukkanhat!
2246 0 3 Izé
Vigyori: VIGYÁZAT JÖN A MEDVEDISZNÓEMBER!!:D
bandee1219: Vigyázni fogok :)
tibi: A hatyuk tava mintajara,az erdok vaddisznoja?
Régebbi postok...