REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Fogyókúragyilkos sajtok
257 0 0 Pink Izé
A helyszín Würzburg, az 1700-as évek elején. A híres egyetemen tanított egy geológus professzor, Beringer. Diákjai nagyon csúnyán felültették: néhány követ kifaragtak és szétszórtak a közeli dombon, amelyeket a professzor természeti képződményeknek vélt (a fosszília megnevezés akkoriban még nem volt elterjedt), és tudományos publikációkat adott ki a leletekről. A diákok egyre jobban elborultak, és méhecskéket, pókhálót, kis embereket, a Napot, héber betűket, végül Beringer nevét is elkészítették "leletként". A lebukás már későn jött, a tudománytörténet egyik legviccesebb története lett a dologból, de legalább szegény Beringer neve fennmaradt. :-)

A dologról magyarul (más sztorik mellett) itt lehet olvasni.

(Több képet sajnos egyelőre nem találtam, pedig mai szemmel nézve ritka elborult ábrák is voltak.)
2405 5 5 Izé
iw84u4t: Az angol szöveg szerint valóban két irigy kollégája verte át Beringer-t, az egyetem földrajz, [...]
Kampec: azért ennyire hülye legyen valaki :D képzelem mennyit röhöghettek a háta mögött _D
M.Andreas: Nnna, a német verzió szerint meg a tanárok bíztak meg 3 diákot a hamisítványok elkészítés [...]
Mind a 5 komment
Általános 2.-ban ha ilyenem lett volna, akkor tuti minden csatát megnyerünk! :D
8882 4 5 Izé
bungle: norbertvincze küldte: http://d2pq0u4uni88oo.cloudfront.net/projects/764461/video-325335-h264_high.m [...]
Kuly: Nekem kell ilyen!
Belkar: ez még keményebb mint a postban lévő :O
Mind a 5 komment
Prodigy - Invaders Must Die
998 2 4 Zene Izé
Reise: perelj be bammeg !!!! (kit érdekel a címe ha jó a zene... mert engem hidegen hagy:)
Balázs: ez a szám nem annyira jó szentem majd végig kell hallgatni az albumot:)
MStipee: A szám címe "Invaders Must Die" ha már beküldjük, legalább helyesen, főleg hogy jutúbon is j [...]
Mind a 4 komment
NVC Presents:

PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany
BERLIN CALLING TOUR BUDAPEST


2009.04.03. Péntek, Merlin

Flyer:
http://nvc.hu/kalkbrenner/front.jpg
http://nvc.hu/kalkbrenner/back.jpg
LINEUP:

PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany
Naga + Beta (Hairy)
Amb (Chi, Audio Therapy)
Sinko + Subotage (NVC)
Dr. Zoidberg (NVC)

Vetítés + Vizuál: Kiégő Izzók

A Merlinben megvásárolt első 50 jegy tulajdonosa
belépést nyer az április 3-án, az Uránia Filmszinházban
megtartott díszbemutatóra.

2009 egyik klubtörténeti eseményének lehetnek tanúi
azok, akik április 3-án a Merlinbe látogatnak, hiszen nem
gyakran fordul elő, hogy egy filmvászonról kilepő zenész
szórakoztassa a nagyérdeműt. Az est vendége ugyanis
nem más, mint a Berlin Calling című film főszereplője, Paul
Kalkbrenner. A film a berlini underground elektronikus
zenei mozgalmat mutatja be egy feltörekvő dj szemszögéből, drogokkal, bulikkal és alkotói válsaggal fűszerezve. A film egyedi atmoszférájú zenéjét szintén Kalkbrenner írta, amely egyébként önálló albumként is megjelent Ellen Allien kiadójánál, a Bpitch Control-nál, tehát garantáltan filmbe illő hangulat fogadja majd a partizókat a magyarországi premier napján
megrendezett bulin.
Paul '94-ben kezdett el berlini klubbokban fellépni,
'96-ban megvásárolta első vasait, tehát régi motorosnak
számít a szakmában. Neve a szcénában jártasaknak
eddig sem lehetett ismeretlen, hiszen 2000 óta folyamatosan ontja magából a megjelenéseket a BPitch Control-nál,
ahol olyan nevekkel is összefuthatunk, mint az Apparat, a Modeselektor, Sascha Funke vagy a Telefon Tel-Aviv.
A Titanic Filmfesztiválon debütáló filmet a Best
Hollywood jóvoltából a hazai mozik árpilis 2-tól vetítik
összehangolva a másnapi Merlines liveact-tel.

Helyszín: MERLIN
Cím / address: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Jegyár:
Első 100 jegy: 2500 Ft !!!
Elővételben: 3000 Ft
Helyszínen: 3500 Ft
Jegyek kaphatók a Merlinben és az Akt Recordsban (Bp, Üllői út 51.)


info:

http://berlin-calling.de
http://bpitchcontrol.de/

http://minimaltechno.hu
http://titanicfilmfest.hu
http://besthollywood.hu

http://myspace.com/novidracrew
http://myspace.com/paulkalkbrenner
http://myspace.com/berlincallingfilm
http://myspace.com/bpitchcontrol

képek:
http://nvc.hu/kalkbrenner/1.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/2.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/3.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/4.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/5.jpg


videók:
http://www.youtube.com/watch?v =tM0DYQUAMQk
http://www.youtube.com/watch?v =drdf8OeBUUM
http://www.youtube.com/watch?v =bF0XyJNTEHI
http://www.youtube.com/watch?v =h6wPo5ZWmSc
2446 0 3 Zene Izé
nvc: már csak 1 hét ;)
bandit: MEG VAN AZ ALBUM ÉS CSAK EZT HALLGATOM !!!!!!! KÖSZÖNÖM A LINKET :D
bandit: NAGYON JÓK A ZENÉK!!!!!! ajánlom figyelmetekbe!
Szerintem még dísznek is simán elmenne, nagyon jól néz ki. :]
580 0 0 Tech Izé
Egy igencsak felkavaró témájú film.

Kétely (Doubt)

(színes, feliratos amerikai filmdráma, 104 perc, 2008)

Tartalom: 1964-ben járunk a bronxi St. Nicholas iskolában. A vibráló egyéniségű, karizmatikus Flynn atya (Philip Seymour Hoffman) szeretné kicsit megváltoztatni az iskola túl szigorú szokásait, melyeket már réges-régen állított fel a vaskezű igazgatónő, Aloysius Beauvier nővér (Meryl Streep), aki a félelem és a szabályok erejében bízik. A politikai változások szele eléri a közösséget és az iskola a falai közé fogadja az első fekete diákot, Donald Millert. Amikor a reménytelien ártatlan James nővér (Amy Adams) megosztja az igazgatónővel észrevételét, miszerint Flynn atya túlságosan személyes érdeklődést mutat Miller iránt, az igazgatónő személyes keresztes hadjáratba kezd a pap ellen azzal a céllal, hogy eltüntesse őt az iskolából. Bár bizonyítékkal nem rendelkezik, Aloysius nővér a hite szerint száll szembe Flynn atyával.

Magyar feliratos előzetes.
828 2 0 Film Izé
Patrick Hughes 3D-s művészeti kiállítása Dubaiban.

Így néz ki oldalról egy kép...

Interjú a művésszel.
2359 0 5 Art Izé
poymen: nem kell. elég ha a deák térig elmész és megnézed a Bajcsy-Zsilinszky szobrot. (bár kissé ge [...]
Erunder: Kár h egészen Dubaig el kell menni egy ilyen kiállításért.
Mr.T.: Ötletes és kreatív a technika :) jól átbassza a szemed :D
Mind a 5 komment
Patrick Hughes 3D-s művészeti kiállítása Dubaiban.

Így néz ki oldalról egy kép...

Interjú a művésszel.
2471 2 5 Izé
poymen: nem kell. elég ha a deák térig elmész és megnézed a Bajcsy-Zsilinszky szobrot. (bár kissé ge [...]
Erunder: Kár h egészen Dubaig el kell menni egy ilyen kiállításért.
Mr.T.: Ötletes és kreatív a technika :) jól átbassza a szemed :D
Mind a 5 komment
Rég volt már zombiölős... :)

Days 2 Die
5617 4 7 Game Izé
tomi77: A zombikról: http://www.youtube.com/watch?v=xq8jvG5-NNc&feature=PlayList&p=78F736ED0CAE02AA&playne [...]
Swamiji: Sorry
bungle: A hiba nálad lehetett, ui. én végigjátszottam, amit meg belinkeltél (és töröltem) az byte-ra [...]
Mind a 7 komment
Rooney Vs. Dirty Sanchez!  :D
1126 1 4 Sport Izé
Öcsi: Gyorsan, még egy Man United fant ide!!! :D
Balázs: Itt vagyooooooooook!!!!Inkább Rooney-t kéne lövöldözni :P amúgy a Dirty Sanchez meg nagy kirá [...]
likol: upssz!!még egy united fan:)Balázs!!hol vagy?????:DD
Mind a 4 komment
Vision Afar

Gary Tonge képei
6476 0 3 Art Izé
jethro: ügyes...
Meme: Jesszuu...Há magam alá vizelek:)....nagyon jók!
mephistto: Ezeket nehezebb megrajzolnii mint 3d-be megszerkeszteni :)
Vision Afar

Gary Tonge képei
6881 9 3 Izé
jethro: ügyes...
Meme: Jesszuu...Há magam alá vizelek:)....nagyon jók!
mephistto: Ezeket nehezebb megrajzolnii mint 3d-be megszerkeszteni :)
"Mama, a disznókat ugye levágják?"

Cikk a Hír Izén.
23191 4 155 Izé
Derill: szivatlak, csak irigykedek :D
focuskoma: A saját tapasztalatom mondom. Az elején könnyen jön az izom, de aztán egyre nehezebb építeni. [...]
Derill: hát ha mindíg isosource ot szlopálsz tömegelés gyanánt akkor nemcsoda hogy 5ből 4 zsír lesz: [...]
Mind a 155 komment
Digitális hologram, nagyon jópofa és ráadásul egy nagyon jó célt szolgáló kampány fegyvere.
2336 4 2 Tech Izé
Marvin: x2
ga_-bor: Rohadtjó...
A bájos Audrey Tatou szereplésével áprilisban végre megérkezik a Mademoiselle Coco Chanel ifjúkori éveit feldolgozó Coco avant Chanel mozi, ami friss trailerrel kedveskedett rajongóinak.
395 0 0 Film Izé
Így adj le 6 kilót!

A legnépszerűbb diétával
516 0 0 Pink Izé
Therapy?  - Diane
353 0 0 Zene Izé
Playstation 3 alien dizájnnal.
1071 0 2 Tech Izé
Skatopia: *u
Skatopia: ááá ez kúrva jóóóó!!!
A Puskás Öcsiről szóló film díszbemutatóján mindenki ott volt, aki számított. Összefutottunk Kamarás Ivánnal is! Őt ritkán látni hasonló rendezvényen, de ennek a meghívásnak nem tudott ellent mondani. Sajnos párja, Kapócs Zsóka nélkül érkezett, ezzel is megerősítve a szakításukról szóló pletykákat.
330 0 0 Pink Izé
Drágán add az életed!

John McClane nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbehozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber vezényletével ugyanis arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget több száz milliónyi kötvényétől.
John McClane felesége, Holly pedig a Nakatominál dolgozik és munkatársaival éppen a karácsonyi mulatságon ünnepli meg a cég eddigi történetének legsikeresebb esztendejét. McClane türelmesen vár arra, hogy a munkahelyi buli véget érjen, miközben a terroristák gond nélkül behatolnak a szinte üres épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit és nekilátnak, hogy kinyissák a cég széfjét, amelyben a kötvények rejlenek. Ám McClane, akiről a támadóknak fogalma sincs, mindent elkövet, hogy meghiusítsa a tervet. Nem könnyű feladat, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik a macska-egér harc.
IMDB
372 0 1 Film Izé
Balázs: despota dolog:) a 3 meg a 4 a legjobb:)
Ryan közlegény megmentése

Előzetes
1944. június 6 - a normandiai partraszállás napja. Az Omaha Beach kódnevet kapott tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, a vérveszteség óriási. Mindenütt halottak, sebesültek, cafatokra szakadt emberi testrészek, haldoklók halálhörgései. A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados (Tom Hanks) megmaradt embereivel újabb szinte lehetetlen próbatétel előtt áll. Egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt. A főparancsnokság utasítására ugyanis azonnal le kell szerelni, mivel három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét, s a hadsereg ezzel adózik a család tragédiájának. De a hosszú és veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér ennek az egy embernek az élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé?

Díjak és jelölések:
BAFTA-díj (1999) - Legjobb vizuális effektusok
BAFTA-díj (1999) - Legjobb hang
Golden Globe díj (1999) - Legjobb rendező
Golden Globe díj (1999) - Legjobb film - drámai kategória
Oscar-díj (1999) - Legjobb rendező
Oscar-díj (1999) - Legjobb operatőr
Oscar-díj (1999) - Legjobb hangeffektusok
Oscar-díj (1999) - Legjobb hang
Oscar-díj (1999) - Legjobb vágás
861 2 0 Film Izé
Trials Dynamite
4352 2 2 Game Izé
tomi77: kabe
te.sas!: hát ez valami iszonyat szar gém...
Electric Art. Creative Retouching and 3D.
11683 0 3 Art Izé
nyehőce: :D Ott meg az alapötlet tetszik a "Play unfair" szlogenre! Teniszes verzió is jó: http://www.elec [...]
nyehőce: Nem semmi! Az a "Who do you think you are" nagyon durva: http://www.electricart.com.au/imageStore/jo [...]
Lazarus: Biztos nagyon élvezik a meccset akik a földrétegeket kapják a pofájukba a pálya túloldalán
Electric Art. Creative Retouching and 3D.
12001 9 3 Izé
nyehőce: :D Ott meg az alapötlet tetszik a "Play unfair" szlogenre! Teniszes verzió is jó: http://www.elec [...]
nyehőce: Nem semmi! Az a "Who do you think you are" nagyon durva: http://www.electricart.com.au/imageStore/jo [...]
Lazarus: Biztos nagyon élvezik a meccset akik a földrétegeket kapják a pofájukba a pálya túloldalán
Chicago

Előzetes
A Szeles Város kalanddal és lehetőséggel kecsegtet, ami elkápráztatja Roxi Hartot (Renée Zellweger), és arról ábrándozik, hogy a tánc és az ének végre meghozza a várt csillogást és sikert. Példaképe a híres/hírhedt Velma Kelly (Catherine Zeta-Jones) varietéművész, és a sors iróniájából mindkét nő börtönbe kerül gyilkosság vádjával.
Morton mama (Queen Latifah) összehozza őket Billy Flynn-nel (Richard Gere), a legendás ügyvéddel, aki elvállalja a védelmüket. Mindkét nő tartogat meglepetést a második felvonásra...
Lenyűgöző látvány, ármány, szerelem, árulás és barátság remek zenékkel és tánccal.
Díjak:
2003 - Oscar-díj - a legjobb film (Martin Richards)
2003 - Oscar-díj - a legjobb női epizódszereplő (Catherine Zeta-Jones)
2003 - Oscar-díj - a legjobb látványtervezés (Gordon Sim, John Myhre)
2003 - Oscar-díj - a legjobb jelmeztervezés (Colleen Atwood)
2003 - Oscar-díj - a legjobb vágás (Martin Walsh)
2003 - Oscar-díj - a legjobb hang (Michael Minkler, Dominick Tavella, David Lee)
2003 - Golden Globe-díj - a legjobb vígjáték vagy musical
2003 - Golden Globe-díj - a legjobb vígjáték vagy musical színésznő (Renée Zellweger)
2003 - Golden Globe-díj - a legjobb vígjáték vagy musical színész (Richard Gere)
893 4 0 Film Izé
6TB SSD-vel fél mp alatt indul az Office. Hihetetlen sebesség.
3483 0 10 Tech Izé
Kovi87: Na, ha a Microsoft Office 0,5mp alatt indul, akkor az OpenOffice mennyi lenne? 0,2? :D
X: A gazdasági válságnak köszönhetően most egy kicsit drágábbak az SSD-k.
dani0001414: ja. nem megy neki csak 30fps-el.
Mind a 10 komment
Ők mertek változtatni! Vajon jól tették? Szavazz!
1658 0 1 Pink Izé
Balázs: drága Scarlet, a szöszi az igazi(L)
1 hét, 4 kiló

Égesd a zsírt, villámgyorsan!
651 0 8 Pink Izé
focuskoma: :):):):):)
Derill: ne add itt a hülye ötleteket még komolyanveszik:D
focuskoma: Spiropent :)
Mind a 8 komment
Közeledik az energiaválság...
3134 1 4 Izé
csigabiga: Az igazi baj ott van, szerintem, Mr. I., hogy a szinkronizált filmekből nem igazán lehet idegen n [...]
|-=O=-|: "1 perc szél, fuvallat" LOL! Tekerni kell, címkék közt is ott a "tekerős", mit olyan nehéz eze [...]
Miri Z: "One minute of winding, and you've got yourself enough power for a full shave!" Kb. annyi, hogy 1 pe [...]
Mind a 4 komment
A Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain)

A The Rock néven elhíresült pankrátorból lett színész, Dwayne Johnson egy újabb kaland-vígjátékban mutatja meg tehetségét, amelyet a Disney készített.
Johnson egy taxisofőrt alakít, aki két paranormális képességekkel rendelkező gyerek védelmére kel, akiket földönkívűliek üldöznek.
Magyarországi bemutató: 2009. március 26.

 
1014 0 0 Film Izé
Hordhatatlan ruhák:D
694 0 7 Pink Izé
TinusSs: Nem úgy értettem:D de te elég ingerlékenyen mondtam el másodszor, hogy fogjam már fel, közben [...]
neomatsek: ja,mert te nem kétszer mondtad el ugyanazt,te vicces lélek:P:P:P ha pedig az,amit leírtam neked s [...]
TinusSs: Nyugi , szedj nyugtatót senki nem állt neked "fogd már fel kérlek, hogy poén" első sorodban is [...]
Mind a 7 komment
Svéd turisztikai film 1936-ból

A 10 és fél perces alkotás 1936-ban készült és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A *Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán! című, tíz és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában.
A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. Oh! Megjegyzendő, hogy még üresek a domboldalak! Ahhoz képest ma már hogy teleépült.

(Nem volt szívem átírni az eredeti szöveget. Cableguy)
5556 14 9 Izé
brandboy: Kár, hogy nem sikerült ennyire szépen visszaépíteni se a Parlamentet, se az Erzsébet-hidat, é [...]
Schwed: Jó kis film, meg előny ha tudsz svédül, mert úgy érdekesebb :)
sahinel: Komoly hogy 30 évvel később kb ugyanilyen képeket láthatunk. semmit nem fejlődtünk kb. Csúny [...]
Mind a 9 komment
Svéd turisztikai film 1936-ból

A 10 és fél perces alkotás 1936-ban készült és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A *Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán! című, tíz és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában.
A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. Oh! Megjegyzendő, hogy még üresek a domboldalak! Ahhoz képest ma már hogy teleépült.

(Nem volt szívem átírni az eredeti szöveget. Cableguy)
6255 1 0 Film Izé
2 hét, 5 kiló

Tavaszi zsírégető diéta
499 0 9 Pink Izé
orsyka_001: eznekem meg a 400:D pont:D
csillaghal: juhhéééé bontunk pezsgőt? :D
nagydee: ez volt a századikod :)
Mind a 9 komment
Hanspeter Schneider fotói
8440 1 0 Art Izé
Hanspeter Schneider fotói
10223 2 0 Izé
Milyen a te divatstílusod? - Megmondja a csillagjegyed!
1238 1 9 Pink Izé
TinusSs: Én skorpió, de rám sem igaz, /zöld,fekete,piros/ fujj fujj nem vagyok szektás, :D jó aki szere [...]
AllStar: én is bika vagyok :D de rám se igaz xD
neomatsek: én bika vagyok,de tőlem a zöld,meg az etno stílus naaaaagyon messze áll,szal rám ismét nem ig [...]
Mind a 9 komment
Szőrszálhasogatás
651 0 8 Pink Izé
Derill: nem, az epillával borotvál
orsyka_001: vagy borotvával epilál?:D
Derill: hát ha lusta vagy előkotorni a gilettet akkor könnyebb elkérni purp epillátorát végülis :D
Mind a 8 komment
Bizsu és Kiegészítő divat 2009 Tavasz-Nyár
1644 0 0 Pink Izé
Régebbi postok...