Műváros a vásznon!
Lego, a népszerű társasjáték is megkapja az egész estés filmjét, legalábbis a Warner Bros erősen gondolkodik a dolgok. Az építőblokk népszerűsége töretlen, s ezért Dan és Kevin Hageman (Hotel Transylvania) készen állnak, hogy egy családi komédiát írjanak, amely az animáció és az élő képekből lenne összeállítva.
A történet még nem teljesen forrta ki magát, de a warner-esek egy izgalmas kalandot szeretnének a Lego világban. Egyébként a film elkészítésének gondolata, már hosszabb ideje foglalkoztatja a rendezőket és producereket, de mindezidágin a dán játékkészítő elállt a megfilmesítési jogok eladásától, mert nem voltak igazán érdekesek a megkeresések. A Lego játékból egyébként csupán egy animációs sorozat készült, amely kizárólag DVD formában elérhető. A játékgyártó cég összeült a Hageman testvérekkel, és elmondásuk szerint a film vicces gyárban, kreatív és képzeletbeli megoldásokkal készül. Számos író és producer küldte el elképzeléseit a dániai játékgyárnak, ám mindezidáig visszautasították az ajánlatokat. Úgy tűnik tehát, hogy éppen a Hageman testvéreket éri az a megtiszteltetés, hogy mozifilm készülhet a játékból.
Lego találatok az Imdb-nEgy másik külföldi honlap véleménye
itt.
1087
0
Film Izé
Loco Mama - It's a Candy Bra
Egyebet nem tudok elmondani, a videó magáért beszél. :D
5870
1
Izé
Zombik márpedig léteznek...
...legalábbis az állatvilágban, ahol nem ritka hogy az élősködők teljesen átveszik gazdájuk fölött az irányítást, a szó szoros értelmében élőhalottakká változtatva azokat. És hogy miért jó ez nekik? A parazita célja ezzel legtöbbször vagy az, hogy a kiszolgáltatott gazdát felhasználja utódai túlélésének maximalizálásában (pl. azok zombi-testőreként vagy dajkájaként), vagy hogy a gazda viselkedését olyan irányban befolyásolja, hogy azt könnyebben találhassa meg és fogyaszthassa el a soron következő, ún. végleges gazda, amiben aztán a parazita kifejlődhet és ivaréretté válhat. Az alábbiakban erről láthattok egy remek kis összeállítást (bungle ajánlásával ;) ), kezdve a hangya-agyevő púposlegyektől, a csótányok menekülési reflexét kikapcsoló Ampulex-darazsakon és a hím tarisznyarákokból „transzvesztitát” csináló kacslábú rákokon át a személyes kedvencemig, a Leucochloridium paradoxum nevű laposféregig, amelynek lárvái csigák tapogatójában telepszenek meg, és színes, húsos, pulzáló kis „szarvacskákká” változtatják azokat, így tévén kívánatossá a csigákat a madarak számára, amelyek beleiben aztán a lárvák felcseperedhetnek.
8778
5
Izé
009 Sound System - Dreamscape
Hosszabb verzió (Szerintem jobb)
1143
0
Zene Izé
TED Talks, azaz Terjesztésre Érdemes Eszmék, Napi izés témák bőséges választéka.
Egyre több előadás magyar felirattal.
Az egyik aktualitás:
Sir Ken Robinson kreativitásszakértő az oktatási rendszer reformjáért pedáloz. Te mit szerettél volna megtanulni az érettségi előtti években? Vagy most mit tanulnál legszívesebben?
2108
11
Izé
Mostani nyereményjátékunkban a BSC Kft. jóvoltából egy Guitar Hero: Greatest Hits X360-as játékszoftvert, egy Ice Age 3 X360-as játékszoftvert, egy Prototype PS3-as játékszoftvert, és egy Transformers 2 PSP-s játékszoftvert nyerhettek. Nem kell mást tennetek, mint a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani, regisztrálni és helyesen megválaszolni a három feltett, nagyon egyszerű kérdést.
Aktuális nyereményjátékunk július 8-tól egészen augusztus 1-ig tart és akkor vehettek részt benne, ha regisztráltok. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu csapata és a nyereményeket felajánló BSC Kft.
1466
2
Izé
Mostani nyereményjátékunkban a BSC Kft. jóvoltából egy Guitar Hero: Greatest Hits X360-as játékszoftvert, egy Ice Age 3 X360-as játékszoftvert, egy Prototype PS3-as játékszoftvert, és egy Transformers 2 PSP-s játékszoftvert nyerhettek. Nem kell mást tennetek, mint a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani, regisztrálni és helyesen megválaszolni a három feltett, nagyon egyszerű kérdést.
Aktuális nyereményjátékunk július 8-tól egészen augusztus 1-ig tart és akkor vehettek részt benne, ha regisztráltok. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu csapata és a nyereményeket felajánló BSC Kft.
1127
0
Game Izé
Norton Commando Transformer
3776
2
Izé
Linkin Park - New Divide
Transformers 2 soudtrack
894
2
Zene Izé
A Himeyuri nevezetű, férfiakból álló zenekar lírai dala.
3171
2
Izé
A franciáknál már itt tart a postai kézbesítés. ;)
7135
4
Izé
Axel Coon - Lamenting City
864
0
Zene Izé
LEGOzzunk ismét egy kicsit!
4824
0
Autó Izé
LEGOzzunk ismét egy kicsit!
4655
9
Izé
Transforminators
Néhányan úgy gondolták, hogy a Transformers és a Terminator között van némi hasonlóság. Ennek hatására össze is dobtak a filmekből egy kifejezetten jó kis előzetest. Nézzétek meg. :)
3285
4
Film Izé
Faithless - God Is A Dj (Live)
1184
1
Zene Izé
Látogatóban a mutáns járművek piciny műhelyében. :)
3150
0
Autó Izé
Látogatóban a mutáns járművek piciny műhelyében. :)
3314
1
Izé
Terminator Theme (Peter Dafnous Remix)
Hogy a sok félrekategorizált, illetve lapos hangzású mai trance zene között legyen egy igazi, gazdag hangzású is, ami a trance fénykorának hangzását idézi! A legjobb terminator feldolgozás a műfajban amit, ismerek! Peter Dafnous porig alázza az összes DJ-t, aki azt hiszi magáról hogy tud remixelni!
musicman2047 Peter Dafnous maga. Ajánlom mindenkinek, hogy először hallgassa meg a remixek eredetijét, amennyiben még nem ismeri, az nagyban növeli a remixek hatását!
1319
0
Zene Izé
A népszerű
Hannah Montana című sorozatból most mozifilm készült. Hazai bemutató: 2009. április 23 (csütörtök).
627
1
Film Izé
Armin van Buuren feat. Jaren - Unforgivable
www.armadamusic.com
www.arminvanbuuren.com
1591
1
Zene Izé
Ferry Corsten - Radio Crash
www.ferrycorsten.com
1016
0
Zene Izé
Transmover
Egy kis help:
- mozgás: NYILAK
- lövés: WASD
- sebesség váltás: SPACE
Ha rálősz egy zöld kockára, helyet cserélsz vele.
6998
2
Izé
Transmover
Egy kis help:
- mozgás: NYILAK
- lövés: WASD
- sebesség váltás: SPACE
Ha rálősz egy zöld kockára helyet cserélsz vele
10295
3
Game Izé
Anna Kournikova és a
Beer Pong neveztű játék.
1965
0
Sport Izé
Ő is húzhatott volna még jobbra a kormányon... (ahogy
múltkor ő is). :D
11360
2
Izé
Pandorum
Egy űrhajó száguld az űrben. Két űrhajos a hibernálásból felébredve megdöbbenve veszi észre, hogy a hajó berendezései nem működnek. Az egyetlen hang, amit hallanak, egy nyikorgás a hajó gyomrából. Emlékeik nincsenek a hibernáció miatt, ezért át kell vizsgálniuk a hajót és kideríteni, hogy mi történt a többiekkel, mi volt a küldetésük, kik ők, mióta utaznak és hová tartanak?
A hajó belseje felé csak egy út vezet, egy szűk, sötét légakna. A fiatalabb űrhajós, Bower tizedes (Ben Foster) elindul a hajó belsejébe, míg társa Payton hadnagy (Dennis Quaid) rádión irányítja őt.
Ahogy Bower egyre beljebb és beljebb halad a hajó belseje felé úgy tárul fel számukra a rémítő valóság. Ahogy a hajó megdöbbentő és halálos titkai fokozatosan kibogozzák, felismerik, hogy az egész emberiség sorsa tőlük és a titokzatos Pandorumtól függ.
682
5
Film Izé
Nem lett volna túl kellemes épp arra csónakázni... ;)
Víz alatti vulkánkitörés Tongán
6859
5
Izé
Már
adtunk hírt korábban is a
Terrafugia nevű guruló-repülő izéről, de most fel is szállt! :)
3380
0
Autó Izé
Már
adtunk hírt korábban is a
Terrafugia nevű guruló-repülő izéről, de most fel is szállt! :)
3555
2
Izé
Bor, mámor, provence (
A Good Year)
Előzetes
A bankár Max új tranzakciójának sikerét beárnyékolja bácsikája halálhíre. Miközben Franciaországba utazik, ahol kastélyt és szőlőbirtokot örökölt, a munkaadója vizsgálatot indít ellene. Kiderül, hogy a pincészet sokat érhet. Max maga sem tudja, mihez kezdjen, vegye át az irányítást, vagy értékesítse. Az emlékei mellett sok idejét foglalja le Fanny, az étterem tulajdonosnője. Az álmodozásnak vége szakad, amikor felbukkan Christie, a nagybácsi törvénytelen lánya. Max szerint viszont szélhámos. De nem ez az egyetlen rejtély a nagybácsi és a birtok életében.
Leírás
560
1
Film Izé
Veres Zoltán magyar műrepülő Európa-bajnokunk lélegzetelállító mutatványai.
1337
4
Izé
Veres Zoltán magyar műrepülő Európa-bajnokunk lélegzetelállító mutatványai.
1345
0
Sport Izé
A Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain)
A The Rock néven elhíresült pankrátorból lett színész,
Dwayne Johnson
egy újabb kaland-vígjátékban mutatja meg tehetségét, amelyet a Disney készített.
Johnson egy taxisofőrt alakít, aki két paranormális képességekkel rendelkező gyerek védelmére kel, akiket földönkívűliek üldöznek.
Magyarországi bemutató: 2009. március 26.
1051
0
Film Izé
Na, erre lépjetek valamit...
2078
0
Pink Izé
Aranyos kis jószág. :)
6125
5
Izé
Ezek nem ismerték azt a mondást, hogy "Jön még transzvesztitára kamion."
18044
7
Izé
582
0
Film Izé
Prince of Persia: The Sands of Time
782
0
Film Izé
655
1
Film Izé